Hol csendben, hol kicsit zajosabban eltelt a Karácsony. A "zajokat" természetesen két pici lányunk keltették. Voltak szép karácsonyfák, finom ennivalók, boldog nevetések, hangos gurgulázások, örömkönnyek, meghatódás, sok-sok ölelés. Lányaink közül Kitti vette észre igazán a szép karácsonyfákat. Szonját egyelőre még nem hozta lázba. Pedig készültünk kamerával, fényképezőgéppel, hogy megörökítsük csodálkozását, amikor 24-én reggel felébredvén első pillantását ráveti az előző éjjel feldíszített fenyőfácskára. Rá is tekintett, aztán mintha egy mindennapi tárgyat látott volna, tovább is vitte tekintetét mindenféle csodálkozás nélkül. Kitti már más eset. Ő megdícsérte, hogy milyen szép ez a karácsonyfa és feltette a nagy kérdést, hogy hogy került ez ide???
A karácsonyunkat 4 különböző helyszínen töltöttük, voltunk K. nagybátyjáéknál (aki K. életében fontos szerepet töltött be, hisz tulképpen apja helyett apja), E. nagyinál és J. nagyinál, na meg itthon is ünnepeltünk egy kicsit.
Mivel egyik nagymaminak, vagy rokonnak sem lehet megtiltani, hogy ajándékkal kedveskedjen a lányoknak Karácsonyra, úgy döntöttünk, hogy nem egyszerre kapják meg a meglepetéseket, hanem szétosztjuk minden napra. Bármilyen alkalomra (születésnap, télapó) kapott Kitti eddig ajándékot, a második felbontása után már nem érdekelte őt az újabb meglepetés. (Azt hiszem ez a dolog be is vált és a jövőben is alkalmazni fogjuk.)
Ahogy az várható volt a legnagyobb örömet a lovas ajándékokkal szereztük Kittinek. A legjobban annak a nagy pacinak örült, amit E. nagyitól kapott. Soha nem láttuk még ennyire örülni valaminek. Ugrált, tapsolt, kiabált örömében (majd felteszek ide egy videót is róla, mihelyst K. megvágja nekem). Annyira jó volt látni a boldogságát, hogy azt hiszem valamennyi jelenlévő felnőttnek könnyeket csalt a szemébe. Pedig nagyon elleneztük ezt az ajándékot (mert hova a búbánatba fogjuk rakni ezt a hokedli méretű dolgot, aztán egyik alkalommal Kitti is velünk volt abban az üzletben, ahol ez a lovacska megtalálható volt, és látva azt, hogy mennyire odavan érte végül beadtuk a derekunkat).
A szentestét anyukámnál töltöttük, ahonnan Kitti haza sem jött velünk, miután közöltük vele, hogy a lovacska erre az éjszakára a nagyival marad, mert nem fér be az autóba. Így Kitti úgy döntött, hogy akkor ő is marad a nagyinál. Anyukám mesélte, hogy még a fürdőszobába is kellett vinni az új "barátot", majd abból volt egy nagy sírás, hogy szegény paci nem tud járni (!), és miért nem? Természetesen az ágya mellett aludt a paci is, fejét Kitti párnájára hajtotta.
Én mindig is nagyon szerettem ajándékot adni (persze kapni is), azt szeretem a legjobban, amikor valaki kinyitja a csomagját és egy nagyon találó, nem várt meglepetést talál benne, és a meglepődésének, örömének hangot is ad. Most, hogy gyerekeink vannak még jobban szeretek ajándékozni és nézni azt a boldogságot, ahogy örülnek a játékoknak.
Nagyon szeretek még saját készítésű ajándékokat is adni. Mindig vannak olyanok, akik csak ilyen meglepetést kapnak tőlünk (és általában mi is tőlük). Idén házi Baileyst és trüffelt, bonbont készítettünk. (Majd a bélisznek le is írom a receptjét, hogy emlékezzek legközelebb is, hogy a sok-sok neten talált recept közül melyiket készítettük el. Ugyanis nagyon finom lett!) És immár hagyományosan elkészült (igaz csak karácsony utánra) a gyerekek fotóval illusztrált naptár is, amit K. szokott készíteni, azt hiszem már harmadik éve.
Hamarosan készítek egy képes, videós beszámolót is (köszönhetően K-nak. A karácsonyi fotókat, és a fényképezőgéppel készített felvételeket, ugyanis véletlenül letöröltem a fényképezőgépről, mielőtt a szgépre másoltam volna. De az én ügyes férjem valahogy mégis elővarázsolta a memóriakártyáról a felvételeket. Pedig már elsírattam, megsírattam az elveszett felvételeket, ütöttem a fejem a falba, hogy hogy lehetek ennyire béna. )
