A hét fontosabb eseményei összefoglalva.
Önzőségből most velem kapcsolatos dologgal kezdem. Bár ez a blog a lányainkról szól, mindenféleképpen szeretném lejegyezni, hogy megsütöttem életem első kenyerét. Manapság már mindenki süt otthon kenyeret, én azonban nem vagyok egy konyhatündér. Őszintén szólva ritkán vagyok főzős kedvembe. Mindig nehezemre esik kitalálni, hogy mit főzzek-süssek (pedig vannak szakácskönyveim és itt van ez a kincsesbánya internet is), amit meg is esznek a gyerekek (na meg mi is), gyorsan is elkészül (hogy ne a konyhában töltsem a fél napomat). Annak érdekében, hogy fejlesszem kicsit főzőtudományomat néha meg-meglátogatok egy-két gasztroblogot. Elsősorban azért, mert akik gasztroblogot írnak, azok szeretnek főzni. Általában olyan élvezettel írnak erről a számomra nemszeretem dologról, hogy még én is kedvet kapok néha ahhoz, hogy a tűzhely mellé álljak és fakanalat fogjak a kezembe. Az egyik általam szívesen olvasott blogról kinéztem egy kenyér receptet. Nagyon kevés kenyeret eszünk, leginkább mi felnőttek vagyunk a fogyasztói de egy héten szerintem egy félkilós kenyérnél nem fogy el több. Szonja mondjuk szereti a kenyérféléket (kifli, kalács), de elenyésző az a mennyiség, amit elfogyaszt. Kitti nincs oda ezekért az étkekért, még a sült szalonnát is kenyér nélkül, inkább zöldséggel (uborka, paradicsom) eszi. Éppen ezért rengeteg kenyér megy pocsékba. Mert azért venni mindig veszek, hogy legyen itthon, de nagy része kidobásra kerül. Ezért aztán elhatároztam, hogy nem veszek kenyeret, inkább sütök, és csak akkor amikor tényleg kenyeret szeretnénk enni.
Egy hete készítettem el életem első kenyerét és a héten még kétszer kellett sütnöm. Még Kitti is evett belőle egy szeletet!!!
Más.
Hétfőn zenebölcsiben voltunk, kicsit hosszabb szünet után. Kitti már nagyon vágyott a Marcsi nénihez. Jól is éreztük magunkat mindannyian. Még tvfelvétel is készült a foglalkozásról, az egyik kisebb tvadóban készítettek riportot a zenebölcsis "vezetőnkkel" a módszeréről. Először úgy volt, hogy a mi csoportunkról készített felvételből raknak be felvételeket a műsorba, de Marcsi néni időközben tájékoztatott, hogy még sem leszünk benne a tv-ben, mert inkább a honlapjáról vágnak be fotókat. Így nem lesznek a gyerekeim egyelőre tv sztárok:-)
Egyik nap elmentünk rég nem látott barátnőmékhez Tézséhez. Lacika, aki Szonjával egyidős hihetetlen vagány kiscsávó. Ő már nagyon biztonságosan jár. És annyira nincs félelemérzete, hogy hihetetlen. Simán felmászik az ebédlő székre, onnan meg az asztalra. Mondta is Tézsé, hogy egy percre sem lehet magára hagyni és már előre rinyál attól, hogy mit fog vele a játszótéren csinálni. Az etetőszékből is simán kimászik. Nem akadály neki az sem, hogy be van kötve, csak úgy egy kicsit több időbe tellik neki kiszabadulni. Teljesen le voltam döbbenve, hogy miket csinál. Egyébként meg a szeme sem áll jól, szerintem sok csajszi szívét fogja összetörni:-)
Amin mindketten meglepődtünk, hogy a két lány Kitti és Flóra (4 éves) egyszer sem veszekedett. Pedig korábban akárhányszor együtt volt a két csajszi nem bírtak ki 10 percnél többet veszekedés nélkül. Mindig ugyanazzal a játékkal akartak játszani, egyik sem akart engedni a másiknak, egyszerűen nem tudtak együtt játszani. Az elmúlt pár hónapban (mióta nem találkoztunk velük) nagy fejlődésen mentek keresztül (nem hiába, öregszenek). Egy hangos szóváltás nem volt köztük, gyönyörűen játszottak, jól elvoltak. Annyira, hogy Kitti haza sem akart jönni, sőt másnap reggel azzal ébredt, hogy anya megyünk ma a Flóráékhoz? (Illetve Kitti úgy mondja, hogy Lóráékhoz?) Pedig mit kellett győzködnöm, hogy meglátogassuk őket, nagyon nem akart jönni. Gondolom nem voltak jó emlékei a korábbi közös "együttlétekről". Egy szónak is száz a vége: nagyon jól éreztük mindannyian magunkat. Szonja és Lacika persze még nem együtt inkább egymás mellett játszottak, de ők is jól elvoltak.
Már arról szeretnék írni minél hamarabb, hogy Kitti és Szonja is milyen szépen eljátszik együtt. De ez még nagyon a jövő zenéje. Nagyon ritka az, hogy akár csak pár percig játszanak együtt. Ráadásul nekem is nagyon nehéz olyan játékot, foglalkozást kitalálni, amiben mindketten részt tudnak venni. Próbáltam velük rajzolni, de Szonja inkább csak eszi a zsírkrétát. Az olvasást, könyvnézegetést Szonja még nagyon hamar megunja, Kitti meg nagyon élvezi. Ha Kittivel legózunk, Szonja pillanatok alatt összedönti az építményeinket. A labdázás talán az egyedüli olyan játék, amit több, kevesebb ideig mindketten élveznek. Ezért is örültem nagyon amikor a minap legalább öt percig jól elvoltak kettesben, egy maguk által kitalált játékot játszva. Én kutyázásnak neveztem el, bár ez nem annyira találó. Íme:
Tegnap hétvége lévén gondoltuk kanyarítunk valamilyen családi közös programot. A korcsolyázásra esett választásunk. Kitti a Minimaxon szokta látni a Disney on Ice reklámját és azóta emlegeti, hogy korcsolyázni szeretne. A Jégcsarnokba mentünk Káposztásmegyerre. Kicsit pipák voltunk, mert K. előző nap odatelefonált, hogy van-e kétélű, cipőre felcsatolható korijuk Kitti részére. Természetesen van, mondták ők. Naná, hogy nem volt, sőt a kölcsönzős csajszi elárulta, hogy soha nem is volt. Így egy jégkorit kellett Kittinek bérelni, ami persze egy picivel 1-2 számmal nagyobb volt a lábánál. K. ment vele a jégre (én sajna szélességben kinőttem a korimat. igen szélesebb lett a lábam a szülések után). Kitti első felfedezése, amit apjával is megosztott a jégen: "Apa, ez nagyon csúszik!"
Ettől eltekintve Kittinek nagyon tetszett a korizás, ami jelen esetben inkább azt jelentette, hogy apa húzta-vonta a jégen, vagy ölbekapta és úgy koriztak. Szonja is ment az apjával pár kört, ő is nagyon élvezte. Nekem volt a legpihentetőbb, mert én a palánknál álldogálva néztem őket, K-nak volt a legfárasztóbb:-) Főleg a dereka bírta nehezen.
