a család. Bizony, bizony felpattantunk kerékpárra és elkerekeztünk a közeli "kisállatkertbe". Végre beszereztünk egy gyerekülést arra a kerékpárra, amit én kaptam tavaly augusztusban a születésnapomra (s amely kétkerekű eddig többnyire szomorúan  várakozott arra a tárolóban, hogy felpattanjak rá). Kis csapatunkat én vezettem, mögöttem a gyerekülésben Szonja, utána Kitti az ő biciklijével, s a sort K. zárta az ezeréves járgányával. Szonja az indulásnál nehezményezte, hogy neki a gyerekülésbe kell ülnie, ő motorral szeretett volna jönni (akkor valószínűleg még most is úton lennénk).

Kerékpárút nem vezet az állatokhoz, így a forgalmasabb helyeken a járdán, egyébként meg az úttesten haladtunk, elég lassan. Kittit kellett terelgetni, a nagyobb emelkedőn kicsit segíteni, a járdaszegélyeknél (van bőven nem akadálymentesített járda itt a környéken) fel- illetve leemelni, bámészkodásából néha "felébreszteni". Végül azért elértük úticélunkat, a csajok megetették az állatokat az itthonról vitt répával, uborkával, szárazkenyérrel (Szonja nem ,mert most rájött, hogy tart az állatoktól. Pedig tavaly ősszel, hogy etette őket!). Belefért még egy kis hintázás, egy rövid traccsparti a közelben lakó régi-régi barátnőmmel, majd feltettük a pontot az i-re azzal, hogy elkerekeztünk még a Csősztoronyhoz, ahol ettünk egy-egy fagyit. A hazafelé út már kicsit nyögvenyelősen ment, mert Kitti már hulla fáradt volt, mivel egész nap nem aludt, de legyűrte azt a pár kilométert.

Meg fogjuk ismételni, s ha Kitti már jobban tudja a közlekedési szabályokat - amit útközben folyamatosan mondtunk neki, pl. hogy lehetőleg minél közelebb a járdához kerekezzen az úttesten és ne az úttest közepén kacskaringózzon -, s beszereztünk neki egy bukósisakot talán hármasban, K. nélkül is útrakelhetünk napközben rövidebb utakra.

Ez klassz volt!