Reggel kettesben vagyunk éppen Kittivel a fürdőszobában. Pár perc múlva belép Szonja. Kitti pedig felém fordul:

"Ugye anya nem szereted Szonját?!"

Én: "De őt is szeretem. Mindkettőtöket nagyon szeretlek, hisz ti vagytok az én kislányaim."

Kitti: "De nem! Csak én vagyok a Te kislányod!!!" és már záporoznak is a könnyei és ölel, szorít, bújik hozzám.

Szonja is megérti talán, hogy miről csevegünk, vagy egyszerűen megint Kittit utánozza, a lényeg, hogy a párbeszéd közben ő is az ölembe "furakodik" és onnan figyel tovább. Nekem is könny szökik a szemembe. Elfordítom a fejem és közben mindkettőjüket szorítom magamhoz és puszikkal halmozom el okos kis buksijukat. Vajon mi játszódik le az én nagylányom lelkében? Másfél éve egy új jövevény érkezett a családunkba. Anya és apa figyelme már nem csak ráirányul, hanem a hugica felé is. Főleg az első időkben sokat kellett csak vele foglalkozni. Szoptatni, tisztábatenni, ringatni...

Amikor Szonja beköltözött a pocakomba, már elkezdtük Kitti felkészítését, hogy hamarosan kiegészül a családunk egy újabb babával. Beszéltünk róla, odatettük a kezét a hasamra, amikor Szonja mozgolódott. Az esti rituálé során a pocakbabának is jó éjszakát kívántunk. Mikor kórházba mentem, elmondtuk, hogy Szonjáért megy el anya, amikor hazajöttünk onnan immáron a hugicával, Kitti kapott tőle ajándékot, egy lovacskát (amit ma is nagy becsben tart). Igyekeztem őt bevonni a Szonja körüli teendőkbe, a szoptatások alatt mesét olvastam Kittinek, vagy énekeltünk, mondókáztunk.

Tudom, hogy nem nagy a baj, ez csak a természetes testvérféltékenység. Hiszt tudom, látom, hogy Kitti nagyon szereti a testvérét. Neki is, mint a hugának az első kérdése, ha reggel felébred és nem látja Szonját a kiságyban, hogy Szonja hol van? Puszilgatja, ölelgeti, szeretgeti, olvas neki, játszik vele, anyáskodik felette. Néha azért a szeretetölelések átmennek kicsit agresszívabb szorításokba, néha fellöki, megkólintja a buksiját...talán ezekre az agresszívabb (?) megnyilvánulásokra jobban oda kell figyelnem és közbelépni. Persze ha észrevesszük, akkor megszoktuk dorgálni, de talán nem csak megdorgálni kell, hanem biztosítani őt arról, hogy tudjuk hogy mit érez (pedig dehogy tudjuk!!! csak sejtjük, hisz egyikünknek sincs testvére). Tegnap olvastam valahol -naná, hogy rengeteg cikket elolvastam e témában a neten-, hogy ilyen esetben ajánljunk fel neki valamit, amin levezetheti a testvérféltékenység miatt feltörő agressziót (pl. egy párnát, hogy azt püfölje, vagy labdát, hogy abba rúgjon bele).

Eddig is igyekeztem több, kevesebb időt kizárólag Kittivel tölteni csak kettesben. Bár az utóbbi időben ez igencsak kevés lehetett neki. Azt hiszem erre kell nagyobb figyelmet fordítanunk. Kettesben elmenni vásárolni, játszótérre, biciklizni vagy csak rajzolni, puzzle-t kirakni, amíg mondjuk Szonja alszik, vagy valaki éppen tud rá vigyázni.

Már előre félek, mi lesz akkor amikor Kitti oviba megy és Szonja még itthon lesz (egy hónappal később kezdi a bölcsit, mint Szonja az ovit). Hogy fogja feldolgozni vajon, hogy amíg ő az oviban van, addig én itthon vagyok kettesben a hugával?

Annyira szeretem őket és olyan rossz látni, amikor bántja valami a kis lelküket, vagy szomorúak!!!