Tegnap burleszk filmbe való jelenetet élhettünk meg a csajokkal és E. nagyival. Történt ugyanis, hogy egy plázában jártunk Kittinek cipőt nézni. Mint általában most sem hagyhattuk ki a kajáldás helyet, Kitti enni szeretett volna. Mivel ez nála ritkaság, az ilyen alkalmakon mindig kapva kapunk. El is foglaltuk a helyünket egy asztalnál, de helytelenül a két gyerekkel szemben ült le a két felnőtt (azért helytelenül, mert így a csajok egy asztalszélességnyi távolságra voltak tőlünk, s így nehezebb vagy mondhatjuk úgy is hogy lehetetlen az esetleges veszélyes helyzeteket elhárítani).

Ülünk a lányokkal szemben, csajok sült krumpliznak, húst esznek, s közben nézegetik magukat az asztalunk melletti "üvegfalban". Mivel a tükrösfal csak derékmagasságtól kezdődött, Szonja csak úgy tudta megnézni magát, ha felállt a székre. Többször rászóltunk, hogy üljön le és maradjon úgy, de kisebbik lánykánk nem mindig a szófogadásáról híres. A helyzet akkor kezdett veszélyesebb válni, amikor a lábán lévő új cipőjében is gyönyörködni akart a tükörben. Ehhez ugyebár fel kellett emelni a lábát, majdnem a nyakához. Egyik alkalommal - amikor a sokadik tiltásunk ellenére is - felállt a széken, valószínűleg lecsúszott az egyik lába az ülőalkalmatosságról és szép lassan kezdett eltűnni az asztal mögött. Érezte ő is, hogy ebből esés (illetve leesés) lesz és még sikerült elkapnia az asztal szélét. Azonban épp ott volt a tálca is egy fél adag sült krumplival és rántott csirkedarabokkal, így a tálca azonnal függőleges helyzetbe vágta magát, majd fejjel lefelé landolt tartalmával Szonja fejére illetve a padlóra. Mi anyuval röhögőgörcsöt kaptunk és pár másdopercig mozdulni sem tudtunk. Én tértem magamhoz és odaugrottam a földön kinyúlt és kicsit pityergő Szonjához, felsegítettem és közben megszabadítottam a haját a sült krumpli, hús és csontdaraboktól. Közben abbahagyta a pityergést, s miután ismét állóhelyzetbe rendeződött mosolyogva megszólalt: "E jó vót!"