Általában (hangsúlyozom álltalában) a második (többedik) gyerek(ek)ről kevesebb fotó, videofelvétel készül, mint az elsőről. Így van (volt) ez nálunk is. Szonja családunkba érkezése után nem került elő a fényképezőgép, kamera naponta, s ha elő is vettük nem kattogtattunk egy nap akár százszor is. Főleg a videofelvételek száma csökkent le, ráadásul, mivel a video szépen el van téve a helyére, ha készítettünk is kisfilmet azt inkább a fényképezőgéppel tettük, ami elég ramaty minőségű. Most végre elővettem a videót és kicsit próbáltam Szonját beszéltetni, hogy megörökítsem a csacsogását. (Igaz ez sem lett túl jó felvétel, mert a fehéregyensúly beállításával mindig bajban vagyok, így a színek elég pocsékak lettek.)

Ezen az első videón egy verseskönyvet nézeget és elmondja kedvenc verseit. Sajna fogalmam sincs hogy kell feliratozni a felvételt, így utólag fogom itt leírni, hogy nagyjából mit mondott.

Mit keresed? (kérdezem én)

Szonja: Sihuhuhut, hogy lelassít a mozdony. ....sihuhuhu, lelassít amozdony, hazaérünk vacsorára, de jó otthon vacsorára.

Én. ügyes vagy. S melyik verset tudod még?

Szonja: Sihuhu, lelassít a mozdony hazaérünk...nem azt anya, én olvasok.

Én: Olvasol? Bocsánat.

Szonja: Bocsánat, olvasok. Lapozok.

Én: Jó majd te lapozol

Szonja: Anya lapoz, enyém lapozok.

Ezt miért tudom?

Béka brekege, reggelente brekeg-e, torka be is rekedne.

(Én elmondom a verset)

Szonja: Ezt, ezt anya.

Én: Ezt tudod?

Szonja: Nem tudom.

A következő felvételen ketten mondjuk a verset Szonjával.