Peregnek a napok, én meg olyan feledékeny vagyok. Pedig hétfőn a farsangi mulatság után történt egy kis dráma. Miután hazajöttünk a csajok nem akartak még feljönni a lakásba, a garázsban motoroztak, bicikliztek meg tolták egymást az egyik szomszéd kisfiú dömperjében. K. volt velük a garázsban én közben feljöttem pakolászni a lakásba. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy Kitti hangját, illetve üvöltését, sírását  hallom. Kinyitom az ajtót, Kitti sír, üvölt, K. meg valami olyasmit suttog, mutogat, hogy Kitti fogának vége. Pillanatokon belül kiment az erő a lábamból. Behúztam Kittit a lakásba, leszedtem róla a ruhákat, kimostuk a száját, de nem mertem belenézni. K. mondja, hogy hívjam az Anikót. Olyan sokkban voltam, hogy azt sem tudtam mit magyaráz, később jöttem rá, hogy arra kért meg, hogy hívjam a fogorvosunkat. MIre én cselekedtem volna, ő már meg is beszélte, hogy azonnal indulnak a gyerekkel, hogy Anikó megnézze Kitti fogát. Szegénykém nagyon be volt tojva. Mi Szonjával itthon maradtunk és egyre csak azt vártam, hogy megcsörrenjen a telefon.

Szerencsére nem történt túl nagy baj, Kitti bal felső szemfoga kicsit beljebb csúszott, de nem mozog, nem tört le belőle és az ínye se sérült. Már a fogorvoshoz menet megnyugodott (igaz a fogorvosi székben rátört a remegés), hazafelé meg már sikongatott, röhögcsélt. A fogával nincs semmi tennivaló, pár napig kímélni kellett (kerülni kellett a keményebb ételeket). A legrosszabb ami történhet, hogyha elszakadt az idegszál, akkor be fog szürkülni. Ez kb. 2-3 hónap múlva fog kiderülni.

K. sem látta, hogy mi történt pontosan. Ahogy Kitti elbeszéléséből kivettük tologatta a dömpert (úgy hogy nem ült benne Szonja), az autó megbillent és ő elesett (pedig hányszor elmondtam, hogy üresen ne tologasságk, mert könnyen felborul!). S mennyi ilyen eset lesz még...ajajjjajjjaj! 

Az is kiment a fejemből, hogy hétvégén Kitti kérésére hosszú-hosszú idő után ismét ellátogattunk egyik kedvenc játszóházunkba. Közel is van, hatalmas a tér, bőven van lehetőség arra, hogy mozgásigényüket a gyerkőcök kielégítsék, elkerített helyen tudnak "nyugodtabb" játékot is játszani (főzöcskézni, babázni stb.). Eredetileg egy múzeumlátogatást terveztünk, de Kitti kérésének nem tudtunk ellentmondani, meg aztán tényleg régen voltunk hasonló helyen. Szonja is fáradhatatlanul mászott, csúszott, ugrabugrált. Kitti annyira otthon érezte magát, hogy sokszor azt sem tudtuk éppen merre leledzik. Este nem nagyon kellett őket altatni!

Vasárnap a Tropicariumba mentünk cápanézőbe. Itt sem most jártunk először évente legalább egy alkalommal felkeressük ezt a helyet. Szonja már nem nagyon emlékezett a helyre, mivel mikor vele utoljára itt voltunk, alig múlt egy éves. A lányok imádták a tengerimalacokat, nem annyira szerették a kígyókat, hüllőket (Szonja miután egy-egy pillantást vetett ezekre az állatokra kiadta a parancsszót: menjünk tovább), bejöttek viszont a színes halak és kiütéssel győzött a cápa! Na innen a látványalagúttól nem lehetett volna őket elhozni! A cápatojásra pillantást sem vetettek (pedig milyen érdekes volt, nem is tudtam, hogy vannak cápák, amik tojással szaporodnak), a rájasimogató viszont megint bejött. A simogatás lehetőségével nem éltek, viszont bebújtak abba a rájamedencébe benyúló csőbe, ahonnan még jobban megfigyelhették a rájákat a víz alatt.