Mióta ilyen hézagosan vezetem a naplót, sok mindent kifelejtek. Például elfelejtettem számot adni ama fontos dologról, hogy Szonja napközben pellus nélkül létezik már egy ideje (2-3 hete talán?). Kicsit „lassabban fogta fel”, hogy milyen jó a pelenka nélküli élet. Ma már azonban a délutáni alvásokhoz sem nagyon hajlandó felvenni. Vannak azért balesetek, ő nagyon bele tud felejtkezni a játékba és ha éppen elfelejtünk rákérdezni, hogy nem szeretne-e valamit produkálni a wc-be, akkor oda produkál, ahova én nem szeretném (mondjuk az ágyra, vagy szőnyegre). De szerencsére nem gyakoriak ezek a balesetek. Amiket eddig írtam igazak a kis dologra. A nagy dolgát azonban nem hajlandó sem a wc-be, sem a bilibe végezni. Ahhoz pelenkát kér (de legalább kér és nem sutyiban intézi el a bugyiba). Úgy látszik ez nálunk „családi” vagy inkább „testvér hagyomány, mert Kitti is nagy dolgában egy évvel később lett csak szobatiszta a kis dolgánál! (Kittinél egyértelműen az undor volt, amiért később jött rá, hogy nem olyan nagy dolog a nagy dolgot a wc-be engedni. Szonjánál még nem jöttem rá, hogy miért van, de gondolom nála is hasonló az ok.)
Másik számomra (is) kellemes fejlemény (lehet egy fejlemény egyáltalán kellemes??), hogy leszokott az éjszakai tejcsizésről. Azaz már nem ébred fel éjszaka (bár ez nem igaz minden éjszakára, mert ebben a nagy melegben azért vizet inni fel szokott ébredni egyszer). Meg vagyok győződve róla, hogy a korábbi éjszakai tejivásokra mi szoktattuk rá, amikor még jóval kisebb volt és máshogy nem tudtuk megnyugtatni, csak egy kis tápszeritatással. Erre úgy rászokott, hogy éjjelente volt, hogy 2-3 alkalommal is felébredt. Próbáltuk már korábban is leszoktatni róla, de olyan ribilliót csapott az éjszaka kellős közepén, hogy mindannyiunk nyugalma (vagy inkább kényelme???) érdekében feladtuk. S lám, megérett rá (elég nehezen, majd két és fél éves korára), és megértette, hogy éjszaka nincs „kajálás” csak vízivás. Örömteli változás az életünkben, hogy Kitti egyre többször kóstolgat meg olyan ételt is, amit eddig hevesen elutasított. Jellemző (volt) mindkét porontyunkra, hogy amit nem ismertek megízlelni sem voltak hajlandók (esetleg megszagolni), nemhogy megkóstolni. Néha végrehajtottunk olyan „merényletet”, hogy egy óvatlan pillanatban egy icipici falatot hozzáérintettem a szájukhoz, hogy megérezzék a felkínált étel nem is olyan rossz. Volt, hogy be is jött ez a módszer, és miután lenyalták a mikrónyi falatot a szájuk széléről nagyobb adagot kértek. De inkább az volt a jellemző, hogy továbbra is elutasították a szemüknek nem tetsző dolgokat. A közelmúltban azonban Kitti nagyon sok mindent megkóstol és meg is eszik, amik eddig számításba sem jöhettek. Az étvágya is nagyon jó lett (kopp-kopp), épp J. nagyi mesélte, hogy a mostani balatoni kiruccanás alkalmával néha már attól tartott, hogy beteg lesz, annyit evett. Le is fogom már mázsálni, mert látszik rajta, hogy hízott az utóbbi időben. Eddig is nagyon formás volt, de most még csinosabb lett.
Apropó Balaton. Nagyon jól érezte magát elsőszülöttem a nagyiékkal. Olyannyira, hogy amikor J. nagyival telefonon beszéltünk, egyszer sem kívánt velünk beszélni. Már leutazásuk napján fürödtek egyet (pedig 7 óra után értek a magyar tengerhez), másnap meg köszönhetően a kiváló időnek, órákat töltöttek a vízben. Mi közben Szonját igyekeztünk valamennyire kárpótolni a kimaradt balatoni fürdés helyett egy strandos, uszodás délelőttel. Nagyon élvezte, tegnap már újságolta Kittinek, hogy tud úszni, meg vízbe ugrálni és ha akarja, akkor őt is megtanítja ezekre a „kunsztokra”. Nagyon édesek voltak, amikor tegnap este újból találkoztak, Kittim azt sem tudta, hogy ölelgesse, puszilgassa hugicáját. Látszott rajtuk, hogy nagyon hiányoztak egymásnak (igaz Szonja egyik nap azt mondta, hogy ő szereti anyát, apát, J. nagyit, E. nagyit, s mikor rákérdeztem Kittire, határozottan kijelentette, hogy őt NEM. Gondolom ez egy kis dacoskodás volt amiatt, hogy ő most nem ment a Balatonra).
