Azt hiszem soha nem érem magam utol az események lejegyzetelésével, nem beszélve azokról a gondolatokról, amik elsősorban a balatoni nyaralás kapcsán fogalmazódtak meg bennem. Pedig egy külön posztot terveztem gondolataimnak, mely kaphatná majd a nyaralás gyerekkel címet. Terveztem azt is, hogy számot adok hosszú idő után arról is, hogy gyermekeim mennyi mindenben fejlődtek az elmúlt időszakban. Van egy-két jegyzetem pár „beszólásukból” is, de ezek azt hiszem mind a jövő zenéje. Talán lesz időm és energiám, hogy mielőtt a feledés homályába vesznek tényleg le is írjam.

Nyaralásunk a Balaton után dédipapánál folytatódott. Ez a balatonitól nagymértékben különböző pihenés volt (már amennyire pihenni lehetett, bár itt jobban adódott rá lehetőség). Az eltérés részben a körülményekben voltak érezhetők (négy csillagos szálloda után egy falusi, rozzant, komfort nélküli házban töltöttünk el majd két hetet), részben pedig abban, hogy itt a társaságot lányainknak nem mi jelentettük, hanem a dédi és az unokatestvérek (ránk, azaz E. nagyira és rám csak végszükség esetén "fanyalodtak"). Dédipapa már nagyon várt minket. Mióta nagyim az angyalok közé költözött papa egyedül él a házikójában. Van, aki gondoskodik róla, ellátják étellel, vásárolnak neki, elkészítik a reggelijét, odaadják a gyógyszerét, de rokonainknak, akik mindezt elvégzik a napi teendőik mellett kevesebb idő jut a papával való beszélgetésre. Így aztán általában úgy vár minket mint a messiást, hisz mi ilyenkor beköltözünk a házába, és éjjel-nappal körülötte vagyunk. Hellyel-közzel, mert a lányok azért szomszédolnak az unokatestvéreknél (de többször inkább az unokatestvérek vannak a dédi házában és ott játszik a gyerekhad), kirándulgatunk is, körbejárjuk a rég nem látott ismerősöket, de igyekszünk sok időt tölteni vele is. Beszélgetünk, ő meg mesél a réges-régi időkről (amikre sokkal jobban emlékszik, mint a közelmúlt eseményeire).

Annyira megható volt, amikor első este Szonja és 95 évvel idősebb dédipapája egy tálból barackoztak. Mindketten mosolyogtak, szinte cinkosan összenevettek, papa szemében is látszott, hogy mennyire élvezi ezeket a pillanatokat, ahogy a villára felszúrt barackdarabot először Szonja, majd a következőt a saját szájába pakolta. Szívesen nézte nap, mint nap a lányok ugrabugrálását, produkcióit, hallgatta csacsogásukat (amiből fogalmam sincs mennyit hallott valójában, mivel eléggé nagyot hall), néha igyekezett részt venni játékukban, amikor a lányok erre felkérték. Volt, amikor kiült a ház elé és azt figyelte, hogy a lányok miként barátkoznak, játszanak az öreg Bogárral (aki egy kutyus). Mint említettem a lányoknak nagyon bejön a falusi élet. Etették a kutyát és a cicát, unokatestvéreméknél Szonja órákat tudott volna eltölteni a nyuszik megfigyelésével és fűszálankénti etetésével. Bringáztak, futkároztak a ház előtt, nagyokat játszott a papa 6 dédunokája. Volt hogy beszorultak az eső miatt a szobába, ilyenkor olvastak, kártyáztak, babáztak, rajzoltak. Bennünket felnőtteket is hagytak pihenni. Kitti az első két éjszakát nem is velünk, hanem az unokatestvéreméknél töltötte. Meg is voltunk lepődve, amikor kijelentette, hogy ő ott fog aludni.

Az ott töltött másfél hét alatt tettünk kisebb kiruccanásokat a környéken. Beregdarócon belekóstoltunk a kender napok forgatagába, Ilken a fogathajtó versenyen Kitti odáig volt a boldogságtól, hogy találkozott lovakkal, sajnos Ajakra a Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztiválra már későn érkeztünk, így a műsorból sokat nem láthattunk, de olyan finom hurkát és kolbászt ettünk, mint amilyet valamikor nagymamámék töltöttek. Egy napsütéses meleg délutánon elmentünk a gergelyugornyai Atlantika vízividámparkba, ahol amellett, hogy pancsoltunk egyet újból találkoztunk Sallyvel és gyerkőceivel a nagyszerű Fóka shown.

Amikor K. is csatlakozott hozzánk egy rövidke hétvége erejéig neki is bemutattam a környéken azokat a helyeket, amiket még nem látott. Voltunk a turistvándi vizimalomban, (amit Szonja vízimajomnak mondott, vajon tényleg azt gondolta, hogy egy majmot nézünk meg?). a „Nagy Bukónál”, ahol a Túr a Tiszába „bukik”, és beledugtuk a lábunkat a jándi strandon a Tiszába. A lányok nem elégedtek meg ennyivel, ki-be rohangáltak a vízbe, vízből, hemperegtek a tiszaparti homokban, aminek az lett a vége, hogy csak le kellett őket ott fürdetni. Törülköző persze nem volt nálunk, mert nem fürödni készültünk, de szerencsére jó meleg volt és hamar megszáradtak. Ki nem hagytuk volna ebben az évben sem a nyíregyházi vadasparkot! Ide összesen 6 gyerekkel mentünk, akik a nap végére teljesen kipurcantak, pedig végig sem jártuk az egész állatkertet. Ismét megállapítottuk, hogy valamit tudnak ebben az állatkertben a gondozók, hisz megint nagyon sok „kifutóban” láttunk kölyök állatokat, akik itt jöttek világra.

Másfél hét után gyermekeink szomorúan, sírdogálva, durcásan ültek az autóba, nem akaródzott egyiknek sem hazajönni. Belekóstoltak az „igazi” szabadságba, élvezték, hogy ébredés után pizsamában, kócosan, mezítláb kiengedtük őket az udvarra, hogy köszönthessék a házőrző kutyust, szerettek ki- be futkározni a házból az udvarra és vissza, tetszett nekik, hogy csak kiszaladtunk a kertbe és felszedtünk egy répát, vagy leszedtünk pár édes, szaftos ringlót, besztercei szilvát a fáról és ez utóbbiakat akár mosás nélkül is nyomathattak be a pocakjukba. Tudták, hogy ilyen itthon nem lesz. Tudták, hogy hiányozni fog nekik Dorottya, Viki, Ádám és Eszter, a játszótársak és hiányozni fog nekik dédipapa.

Próbáltuk az utazás során elterelni a figyelmüket, megígértük azt is, hogy hazafelé megállunk a Polgárnál lévő Arcehoparkban. Ennek az ígéretünknek eleget tettünk, bár majdnem meg kellett szegnünk, mivel olyan mennyiségű autó volt a környéken, amit még erre nem láttunk. Kiderült, hogy pont egy rendezvénybe csöppentünk bele, ezen a hétvégén került megrendezésre ugyanis a Szárnyas és Nomád Ételek Fesztiváljára. Röpke órácskát terveztünk csak eltölteni itt, amiből kettő kerekedett, a lányokat alig lehetett elvonszolni a kecskéktől, kiscicáktól, paciktól. Nem is tudtunk igazán körülnézni, csak egy-két régi házba tudtunk bekukkantani (a lányokat ez a része a parknak kevésbé érdekelte).

Így telt a nyaralásunk! Gyönyörű, mozgalmas három hét volt! És még ekkor sem volt vége igazán, mert az elmúlt héten nálunk jártak unokatesómék két lányukkal. De ez legyen egy következő bejegyzés témája.