Az úszást. Az előző bejegyzés(ek)ben kifejtettem, hogy ha törik, ha szakad Kitti úszni fog járni. Végül mégsem így történt. Már a tegnapi úszás óra előtt elbizonytalanodtam, egy kolléganőmet és egy három gyerekes barátnőmet kérdeztem, ők mit tennének. Mindketten azt tanácsolták, ha ennyire hadakozik ellene, ne erőltessem. Így is indultam haza, illetve az oviba. Pont Mihály napi vásárt tartottak az oviban, ezért is bizonytalanodtam el, hogy hagyjunk ki egy ilyen eseményt az úszás miatt, ahova amúgy sincs kedve Kittinek menni. Aztán úgy alakult, hogy a „vásár” nagyon hamar véget ért, s egy kis csúszással még elérhettük az úszás órát. Ismerőseim tanácsa ellenére, csak nekiindultunk. Bepattantunk a kocsiba, Kitti mindaddig nagyon fel volt dobva, amíg észre nem vette, hogy nem hazafelé tartunk. Kérdésére elmondtam, hogy az uszoda a célpont. Amikor ezt meghallotta keserves sírásba kezdett. Nem tudta most sem megindokolni, hogy miért „irtózik” ettől az egésztől. Most éppen azt hozta fel, hogy hiányoznak az uszodából a barátai (ovis társai).

Megérkeztünk az uszodába, átöltöztettem, ő sír. Bementünk a medencébe, szép nyugodtan magyaráztam, hogy ha nem is a gyakorlatokat végezni, de menjen be legalább egy kicsit pancsolni, ugrálni. Biztosítottam, hogy én is bent maradok. 20 perc magyarázás, kérlelés után, amibe többször bekapcsolódtak az oktatók is, feladtam. Ennek így tényleg nincs értelme. Még a vízbe sem tudtuk becsalogatni. Csak sírt és azt hajtogatta, hogy menjünk haza innen.

Holnap kezdődik az ovis úszás. Azt mondta oda szívesen megy. Meglátjuk.

Nem is az zavar elsősorban, hogy nem megyünk úszni (főleg azért, mert az ovis úszás úgyis most kezdődik), hanem az, hogy elképzelésem sincs mi történt az első és második óra között (az első órán ugyebár tök happy volt, tetszett neki, még ő kérte, hogy máskor is jöjjünk el ide).

Azon gondolkodtam, hogy ha gyermekeinknek valamihez nincs kedve, kell-e egyáltalán erőltetni. Mi szülők „csak jót akarunk”, mert tudjuk, hogy milyen jó (tudjuk mi egyáltalán, hogy nekik mi a jó?), ha a gyerek majd normálisan megtanul úszni, nyelvet beszélni, fejenállni, hangszeren játszani vagy mitomén. Lehet, hogy ha valamit nem erőltetünk (kicsit legalább), akkor később (felnőtt korában) talán felrója nekünk, hogy miért nem voltunk kitartóbbak? Nem tudom. Mindenesetre van még ideje megtanulni úszni. Ha 14 éves koráig nem tanul meg, akkor elvontatom egy uszodáig!