Anyuval bevásárolni voltak. Visszatolták a bevásárló kocsit, majd Kitti kivette és elkérte nagyijától a 100 forintost.
- Nagyi nekem adod ezt a pénzt?
- Persze.
- Már van pénzem.
- Igen? És gyűjtesz valamire?
- Tudod nagyi, pénzt kell lopnom, hogy anya és apa tudjon ennivalót venni!
Még jó, hogy a nagyinak mondta ezt, és nem mondjuk az óvó néninek. (Valószínűleg onnan jött ez a szöveg, hogy azzal szoktam magyarázni, hogy anyának és apának miért kell minden nap dolgozni menni, hogy ezzel pénzt keresünk, amiért ennivalót tudunk venni.)
Sétálunk, beszélgetünk.
Kitti: - Anya, én mikor leszek már felnőtt?
Én: - Szerencsére még elég soká. Tudod, sokkal jobb gyereknek lenni, addig örülj, amíg gyerek vagy.
Kitti: - De én nem érzem magam jól gyerekként!
Én: - ????? Miért?
Kitti: - Mert így nem vezethetek autót!
/Hú, nagy kő esett le a szívemről, hogy „csak” ennyi a probléma. Mindenesetre megígértem neki, hogy hamarosan elmegyünk egy olyan helyre, ahol gyerekek is vezethetnek autót (gokartra gondoltam természetesen)./
