Az elmúlt hetekben történt valamikor, hogy pár napig itthon voltam a lányokkal, mivel kisebbikem fájlalta a fülét. Az idő nagyon ramaty volt, egész nap esett az eső, és/vagy fújt a szél. Szeles idő meg nem annyira tesz jót egy fülfájásnak, így bent ragadtunk a lakásban. A lányoknak is nekem is „szokatlan” volt e helyzet, hiszen oly régen volt az, amikor hármasban voltunk itthon napokig, ráadásul a négy fal között. Nem nagyon találták fel magukat, gondolom ők is hozzá vannak szokva a közösséghez, a hétvégéink, meg általában csavargással telnek, alig pár órákat vagyunk a lakásban. Így aztán nekem kellett mindig valamit kitalálni, hogy mivel kössék le magukat. Egy darabig szépen eljátszottak kettesben, de hol megunták az aktuális játékot, hol összevesztek és nem kértek egymás társaságából.
Sokat színeztek és rajzoltak, de ezt sem lehet órákig művelni. Hogy a mozgásigényüket is kielégítsem valamennyire akadálypályát készítettünk közösen. Korábban már játszottunk ilyet – de régen is volt -, s nagyon bejött nekik. Kisszékből, kisasztalból, lavórból lépcsőket, két összetolt székből – amire takarót is kellett tennem, hogy elég sötét legyen - alagutat építettünk. Ezután egy kosár dió várta őket, amit kanállban egyensúlyozva kellett elvinni, egy másik kosárba úgy, hogy közben egy sámlira is fel kellett mászni, majd következett az előszoba kövére papírlapokból felragasztott ugróiskola, ezen történő végigugrálás után várta őket a labda, amit először pattogtatni kellett, majd célbadobni egy nagyobb kosárba. Én sem maradhattam ki a jóból, velük együtt többször végigmentem az akadálypályán. Amikor hazajött az apukájuk, alig engedték, hogy átöltözzön őt is végigzavarták az akadályokon. A legviccesebb az volt, amikor K. a székes alagút alatt próbálta átpréselni magát – neki azért elég szűkös volt a hely – Kitti meg hátulról tolta, nehogy beszoruljon. Este átugrott hozzánk J. nagyi is, naná hogy út sem hagyták nyugton, míg nem teljesítette a pályát, igaz neki elnézték, hogy az alagútba nem bújt bele. Jó játék, javaslom mindenkinek.
Egy másik alkalommal a garázsba mentünk le, ahol nagyobb tér van a mozgásra. Krétával felrajzoltam nekik egy pályát, utakkal, körforgalommal, egy-két közlekedési lámpával, parkolóval stb. Elmagyaráztam a táblák jelentését és a „közlekedési szabályokat”. Nagyon egyszerűeket, talán a kötelező haladási irány és az elsőbbségadási táblák szerepeltek csak. Mindaddig elég jól működött a dolog, amíg nem csatlakozott hozzájuk két szomszéd gyerkőc, négyüknek már elég kicsinek bizonyult a pálya és a szabályokat sem mindig tartották be. Viszont egy jót játszottak, kergetőztek. Amikor ezt megunták, műanyag játékokból, cserepekből szlalom pályát építettem és azon mentünk végig kerékpárral, kismotorral, rollerrel.
Kitti egyébként imád focizni, így erre is sort kerítettünk a garázsban. Szerencsére egyelőre a focizás neki azt jelenti, hogy egymásnak rugdossuk a labdát „kapura”.
Szerencsére az egész napos esős és szeles idők után kicsit jobb napok következtek és a záporok, zivatarok közötti időkben ki lehetett menni az udvarra. Gyerekkorom nagyszüleimnél eltöltött nyarai jutottak eszembe, amikor a nagy nyári esők után kimentünk unokatesóimmal szigorúan mezítláb a földes utcákra és tapcsikoltunk, dagonyáztunk a langyos sárban! De jó is volt! Imádtam, ahogy a sár türemkedik fel a lábujjaim között.
A sok eső után összegyűltek a tócsák a lakóparkunkban is (köszönhetően többek között a remekül lerakott burkolatnak). Az egyik tócsához „valahogy” odakerült egy homokkal teli játékdömper, s a lányok máris keverték a sarat. Hordták kis vödrökben a saras vizet a tócsába, majd onnan kanalazták lapáttal, kisvödörrel a dömperbe, meg vissza. Pillanatok alatt akadtak lányaimnak követői, így már legalább öten-hatan saraztak csillogó szemekkel.
Szintén jó játék a pocsolyában futkározás, ugrálás. Ez az idő (van elég pocsolya a sok esőtől, de nincs hideg az aránylag sok napsütésnek köszönhetően) kiválóan alkalmas erre. A lányok esőkabátot, gumicsizmát húztak és pocsolyavadászatra indultunk. A siker nem maradt el. Nadrág, láb nem maradt szárazon. Azt hiszem most már én is beruházok egy gumicsizmára, mert én is szívesen részt vettem volna a pocsolya ugrálásban!