Kitti már aránylag pici kora óta elég önálló (nem mindenben, de általánosságban elmondható). Nagy előrelépés volt ebben a dologban neki az óvoda kezdés. Vegyes csoport lévén a kicsik, kiscsoportosok igyekeztek utánozni a nagyokat, és arra edzettek, hogy minél hamarabb tudjanak ők is egyedül öltözni, teríteni stb.
Az önállósága mellett nagy erénye a megbízhatósága. Erre mindig az a példa jut eszembe, amikor még úgy másfél éves lehetett, tökéletesen járt-kelt, de a lépcsőzés még nem ment neki igazán egyedül (illetve nem engedtem egyedül lépcsőzni, csak kézenfogva, vagy szorosan mellette lépcsőzve). Amikor indultunk valahova, míg én valamiért visszamentem a lakásba, vagy szedelőzködtem ő kikéredzkedett a folyosóra. Nyugodt szívvel kiengedtem, figyelmeztetve, hogy a lépcsőn nem mehet le. Biztos lehettem benne, hogy meg sem kísérli a lépcsőzést, amíg engedélyt nem kap tőlem. (Szonja már más kérdés, őt nem engedtem ki így lépcsőházba egyedül.) Az utcán is engedtem, hogy a járdán előre fusson, mert a járda végén mindig megállt, eszébe nem jutott volna lelépni. (Nem így Szonja.)
Szombaton hajnalban piacra készültem, hogy elkerüljem a forróságot. Alig múlt 6 óra, s Kitti már ébren volt. Megkérdeztem tőle, hogy nem bánná-e ha én elszaladnék a piacra. Nem bánta. K. és Szonja még aludt. Mondtam neki, ha Szonja kijön és kéri a tejet, tegye be a mikróba 45 másodpercre és adja neki oda. (A számokat már ismeri, így ez nem okozott gondot.) Ha baj van pedig keltse fel az apját. Nem izgultam különösebben, hisz mint fentebb írtam megbízható, meg végül is otthon volt az apjuk, csak aludt.
Kb. egy-másfél óra múlva érkeztem haza, a két lány ült a nappaliban a kanapén és mesét néztek. Kitti örömmel újságolta, hogy Szonja felébredt, ő megmelegítette neki a tejcsit, majd magának és húgának is adott egy-egy túrórudit. Közben még elintézték egyedül a reggeli folyóügyeket is.
Büszke vagyok rá, rájuk. Kitti is magára! Azóta boldog, boldogtalannak meséli az „esetet”, hogy milyen ügyesek voltak.
