..volt hétvégén. Szombaton Kitti kitalálta, hogy menjünk a Margitszigetre. Bár hideg volt (legalábbis az egy héttel azelőtti időjáráshoz képest), fújt is a szél és gyülekeztek az égen az eső felhők, úgy gondoltuk, hogy teljesüljön az iskolás kívánsága. Nem titkolta nagylányunk, hogy kocsikázni, "sétaciklikzni" szeretne. Bevágtuk magunkat az autóba, útközben a lányok nagyon ügyesen elfújták az eső felhőket és begurultunk a sziget parkolójába.
Első utunk a sétacikliket kölcsönző nénihez vezetett, aki jól ismeri a lányokat, mert nyáron nagyon sokat voltak itt elsősorban E. nagyival, de volt, hogy vagy én, vagy K. hozta ki őket. Már megvan a szokásos túrarend a szigeten, az 1 órás kölcsönzésbe pont belefér, hogy elautókáznak a Vadasparkba, ott kiszállás és állatnézegetés, simogatás, esetleg pónilovaglás, ismét be az autóba, irány vissza a Palatinus strand felé. Volt, hogy másfél órát is hajtották a járgányt, most azonban még az 1 óra sem telt bele, s Kitti máris azért nyafogott, hogy fáj a lába. Szonja már jóval korábban csak üldögélt az autóban, esze ágában sem volt segíteni nővérének, s ennek nyüszítve adott hangot. Bennünk is egyre nőtt a feszültség, hogy ezt a kellemesnek ígérkező délutánt miért kell jajbékolással "színezni".
Kocsikázás után labdázni szerettek volna a lányok. Mindketten hoztak magukkal labdát, fel is osztották, hogy ki kivel játsszon. A rossz passzuk tovább fokozódott, Kitti azon akadt ki, hogy az apja miért rúgja el messzire a labdát, hisz ő (mármint Kitti) nem kutya, hogy azt visszahozza. Majd az volt a baj, hogy melege volt, utána meg fázott. Mi is egyre inkább kiakadtunk.
Meg mondom őszintén, hogy egy idő után örültem, hogy hazaindulunk és nemsokára vége a napnak. Feltételezem, hogy a hirtelen beköszöntött hideg okozta mindannyiunk rossz hangulatát. Ez a nap nem a mi napunk volt!
