Igen, szeretem a tavaszt (többnyire). Szeretem, ahogy a természet éledezni kezd, rügyeznek a fák, kibújnak a földből a nárciszok, tulipánok, jácintok, virágzik az aranyeső, melenget a napsugár... Nem kell már nagykabát, sál, sapka, kesztyű, csizma, hamarabb elkészülünk reggel a felöltözéssel. Könnyebben mozgunk a kevesebb göncben, lehet kerekezni, hosszabbak a nappalok. A tavaszi fáradtságot is leküzdjük valahogy.
Az ember (meg az ember lánya) önkéntelenül is mosolyra fakad. Kivéve.....kivéve, amikor hazahozza a gyereket az ember (lánya) az óvodából, ahol délelőtt és délután is kint voltak az udvaron, naná, hogy főleg a homokozóban, kirázza a ruhákból a fél kg homokot, majd szemügyre veszi a zoknikat. Amik köszönhetően annak, hogy egy kicsit bemelegedett az embergyerek lába a cipőbe, jobban belemaródik minden kis homokszem és kosz. Nézegeti az ember lánya a zoknikat és rájön, hogy mi az az egy dolog amiért ki nem állhatja a tavaszt (meg a nyarat). A koszos zoknik! Amikből a kosz nem jön ki csak egy sima gépimosástól, még a tv-ben agyonreklámozott csoda folteltávolító szerekkel sem (jönnének már el egyszer hozzám a reklám emberkék egy kis zoknimosásra). A zoknikat be kell áztatni (több órára, akár egy napra is), majd elő lehet venni a körömkefét és kezdődhet a sika-mika. Az ember lánya ha tehetné, azt csinálná, amit a pletykák szerint David Beckham tesz az alsónadrágjaival, azaz egy használat után a kukába penderítené a koszos zoknikat és egy újat venne elő.
Ez az egyetlen egy dolog, amiért nem szeretem a tavaszt...
