Kicsit visszakanyarodnék még a Tisza tóhoz. Májusban adták át a Tisza-tavi Ökocentrumot, mely bemutatja a tó természeti értékeit. Egy jó fél napot töltöttünk el itt. A lányoknak legjobban a tutajos tó, a dámszarvasok és a mini kalandpálya tetszettek. Itt található hazánk legnagyobb édesvízi akváriuma, pontyokkal, keszegekkel, vizákkal és vidrákkal. Naponta kétszer van vidraetetés, ekkor elmondják ezen állatokról a legérdekesebb dolgokat. Az Ökucentrum kilátótornyából gyönyörű a kilátás mind a Tisza-tó, mind Poroszló felé. Nekem egy kicsit csalódás volt az Ökocentrum, mert olyan érzésem volt, mintha nem készültek volna el időben a megnyitásra és ezért egyes részeit összecsapták volna. Én nagyon kíváncsi lettem volna a jégmadarakra, de egyet sem láttunk, másnap egy Tisza-tavi túravezető tájékoztatása szerint nem is kaptak még engedélyt a vízigödény és a jégmadár befogására.
Amiért visszakanyarodtam ehhez a nyaralásunkhoz, annak oka nem is az ökocentrum, hanem inkább az, hogy az a hét, amit Poroszlón töltöttünk nagy-nagy harmóniában telt el. A lányok tündérek voltak, együttműködők, nem volt igazán sok nyafogás. Mindannyian minden percét élveztük és azt hiszem, hogy a legjobbat hoztuk ki ebből az egy hétből amit lehetett. Különösen sokat lendített ez az egy hét Szonja és apukája kapcsolatán. Szonja megszületésétől kb. 1 éves koráig nagyon apás volt. Aztán egy hét betegség után kezdett hozzám húzni inkább és ahogy bekerült a bölcsibe kb. 22 hónaposan, más csak én voltam jó mindenre. Egy pohár vizet nem fogadott el mástól csak tőlem. Egy idő után ez valamelyest tompult, de továbbra is inkább anya, mint bárki más. Nyilvánvalóan ennek az is volt az oka, hogy velem töltöttek el több időt, főleg az utóbbi másfél évben. A Tisza-tónál aztán megint egymásra talált Szonja és K., amitől nem csak az apuka, de én is kimondhatatlanul boldog voltam.
A lányok 6 napot töltöttek el az Örségben, a szaknyéri erdei táborban az ovisokkal. Mint itt megírtam, nagyon izgultam, hogy fogja Szonja megélni első táborozását. Szerencsére ő is, mint két évvel ezelőtt Kitti csupa szép és izgalmas élménnyel érkezett haza. Előző nap, mielőtt mentünk értük a barátnőmmel csevegtünk telefonon és ő leírta, hogy szerinte Szonja miképpen fog viselkedni, amikor meglát bennünket. Valahogy így: amikor meglát hozzád fut, te ölbe veszed és ő sírni fog. Szorítja a nyakadat és sírni fog, de nem azért mert szomorú, hanem mert örül, hogy újra lát. Utána a kocsiban szótlan lesz és inkább Kitti fog majd mesélni, de egy idő után ő is mesél majd. Azt hiszem a barátnőm boszorka, mert majdnem minden így történt. Nem tudom, hogy sírt-e a nyakamban, de tényleg iszonyú sokáig csak ölelt, szorított. A kocsiba beülve valóban Kitti kezdett el csacsogni, de Szonja is rendre becsatlakozott az élménymesélésbe. Az óvónők szerint Szonja még talán jobban is érezte magát, mint nővére. Amikor kérdeztem Szonját, hogy volt-e pityergés a táborban, akkor beismerte, hogy háromszor sírt egy picit: amikor volt egy nagy vihar és dörgött, villámlott, amikor nagyon hiányoztunk neki és még volt egy harmadik, de már elfelejtettem, hogy miért. Nagyon sokat kézműveskedtek, agyagoztak, kulcstartókat fontak, kürtős kalácsot készítettek. Most is volt éjszakai erdőjárás (ezt minden táborozás során szerveznek). Mindkét csemeténk csak áradozott, aminek nagyon örültünk.
A táborból tulajdonképpen egyenesen a Balaton felé vettük az irányt. Egy hétig pancsoltunk Keszthelyen. Mivel a Tisza-tónál már kitúráztuk magunkat én egy láblógatós, strandolós hetet képzeltem el a magyar tengernél. 90%-ban így is történt, azért tettünk egy látogatást a kápolnapusztai bivalyrezervátumba. Minden gyerekes családnak, akik a Balaton nyugati részén nyaralnak javaslom ezt a kirándulást, mert hatalmas élmény! Elsősorban azoknak az állatoknak köszönhetően, akik e rezervátum területén szabadon kószálnak. Kecskék, szamarak, sőt még két, születésüktől fogva emberhez, kézhez szoktatott bivaly is tűri a simogatást. Szerencsénk volt, mert nem volt nagy forróság, így a bivalyok nem bújtak meg az erdő hűvösében. Másik élményünk az volt, hogy láttunk pár ürgét és az egyiket egy telepített távcső segítségével jól meg tudtuk figyelni, ahogy éppen lakmározik. Szállásunk felé haladva utunkat megszakítottuk és egy jó órácskát sétáltunk még a Kányavári szigeten is a Búbös vöcsök tanösvényen. Volt még egy kicsit borúsabb napunk, ekkor a Keszthelyi hegység mészkő bányáihoz szerettünk volna eljutni, de eltévedtünk, így végül a Berzsenyi kilátóba másztunk fel és innen vetettünk jó pár pillantást a Balatonra, Keszthelyre és a keszthelyi hegységre. Érdemes felmászni!
Ezután a két kis kirándulós nap után, már tényleg csak a strandra voltam hajlandó elgyalogolni. Szuper időnk volt, a keszthelyi városi strand minden igényt kielégít. Van két homokos part része, medencéje, két játszótere, sok-sok büfé, animátorok, akik gondoskodnak, hogy se a kicsik (homokvárépítő verseny, vízi játékok, kézműveskedés), se a nagyok (strandröplabda, aerobik stb.) ne unatkozzanak. A napi belépő egy két gyerekes családnak 2000 Ft, de ha jó időre számítunk érdemesebb a heti bérletet megvenni (naná, hogy mi ezt a lehetőséget elpuskáztuk, mert kb. csak a harmadik napunkon vettük észre) a heti bérletet 9000 Ft-ért. (Sőt ha kiváltjuk a West-Balaton kártyát még ebből is kaphatunk 30% kedvezményt!)
Száz szónak is egy a vége, nagyon jó kis nyarunk volt, az időjárással is megvoltunk elégedve. Jövőre se legyen rosszabb.
