Összeszámoltam a minap, hogy mióta megvannak a lányok már több, mint 10 zsúrt szerveztem születésnapjuk alkalmából. Az első igazi bulit mindkettőnek a 3-ik születésnapjára szerveztem. Szonjának épp a hétvégén tartottuk 7-ik születésnapjának megünneplését kis barátaival. Nagyon hajlottam arra, hogy ez a zsúr valami külső helyszínen legyen megtartva, pl. játszóházban (annak ellenére, hogy nem vagyok oda a játszóházi partikért). Először lánykám is nagyon lelkes volt, de kis barátnőjének decemberi bulija után azzal jött haza, hogy ne menjünk játszóházba, hanem itthon tartsuk ismét az ünneplést. Kértem, hogy kezdje összeírni, hogy kiket szeretne meghívni. Kicsit ledöbbentem, mert első elképzelése szerint legjobb barátnőjén kívül két volt kiscsoportos (!) ovis társa és két nagylány (az egyik hetedikes, a másik is már felsős) a fitneszről szerepelt csak a listán. Elég sokáig ragaszkodott ezen elképzeléséhez, hiába magyaráztuk neki, hogy a két nagylány nem biztos, hogy eljön és akkor maximum négyen tudnak csak játszani. Pár hét múlva átesett a ló másik oldalára és egy tucatnyi gyerek nevét rakta le elénk, hogy ezeknek készítsünk meghívót, de legalább ők az ő korosztályából (iskolai osztálytársak, volt ovis társak és lakóparki gyerekek) kerültek ki. Így végül rábólintottunk (bár korábban volt egy olyan megállapodás féle, hogy mindenki annyi gyereket hívhat a zsúrjára, ahányadik születésnapját épp ünnepeljük).

Kicsit be is voltam tojva, hogy fogunk K.-val összesen (a mieinkkel együtt) tizennégy gyerkőcöt lefoglalni, terelgetni. Ráadásul az osztálytársait még nem is nagyon ismerjük. Szerencsére a meghívott vendégek többsége kislány volt, akikkel - általában - kevesebb gond van. 

A parti előtt rengeteget böngésztem az internetet új játékok, vagy inkább eddig még nem játszott játékok után kutatva (hisz a meghívottak között voltak páran, akik Szonja minden szülinapi buliján jelen voltak). Voltak olyan játékok is, amit már ismertünk korábbi partikról és a gyerekek nagyon szeretik, ezért kerültek be a zsúr "programjába". 

Mivel a blogomra egyik leggyakrabban úgy találnak ide az olvasók, hogy zsúr játékokat keresnek, megosztom, hogy milyen játékokkal készültem erre a partira. (Itt és itt és itt is találhatóak egyéb játék ötletek.)

Fejrecsapós

Ezzel a játékkal kezdtünk, hogy a buli résztvevői megismerjék egymás nevét. (Mint fentebb írtam részben volt ovis társak, részben sulis osztálytársak voltak a résztvevők). Körbe ültettem a földre a gyerekeket, egy kivételével, aki középre állt, kezében egy összetekert újságpapírral. Először is - miután ismertettem a játékszabályt - mindenki elmondta a keresztnevét. Hogy jobban rögződjön - na meg, mivel a szégyenlősebbek olyan halkan mondták, hogy alig lehetett érteni - mindenkiét elismételtem. A feladat az, hogy az egyik játékos mondja egy társa nevét. A középen állónak rá kell ütnie annak a fejére - persze nem túl nagyot -, akinek a neve elhangzik, mielőtt a megnevezett egy újabb nevet mondana. Ha ez sikerül, akkor az, akinek nem sikerült újabb nevet mondania helyet cserél a középen állóval és ő lesz a fejrecsapó. Amennyiben a megnevezett gyerkőc egy másik gyerek nevét kimondja, mielőtt a középen álló a fejérecsapna, akkor megy tovább a játék. 

Ha olyan gyerekek játsszák ezt a játékot, akik ismerik egymás nevét, akkor mindenki választ magának egy pl. állatnevet, vagy virágnevet, vagy mesehős és ezekkel a nevekkel játszana

Gyűrűadogatás

Egyenlő számú csapatokat alkotva (lehetőleg, de ha ez nem lehetséges, akkor egy ember kétszer is szerepelhet) mindenki kap egy szívószálat (vagy esetleg hurkapálcát), Az első gyerek szívószálára ráteszünk egy gyűrűt (vagy valamilyen karikát). A cél az, hogy a gyűrű minél gyorsabban eljusson a csapat első játékosától az utolsóig úgy, hogy a gyűrűt a szívószállal adogatják át egymásnak, anélkül, hogy kézzel hozzáérnének! (Én kicsit rövidebbre vágtam a szívószálat.

Simon azt mondta

Ez egyéni (azaz nem csapat játék). Utasításokat kell adni (állj fel, ülj le, vakard meg a füled, ugrálj stb.). Ha az utasítás előtt elhangzik a „Simon azt mondta”, akkor az utasítást végre kell hajtani, ha nem, akkor nem kell csinálni semmit. Aki elrontja, kiesik.

Szoborjáték

Ezt a játékot biztos mindenki ismeri, nagy klasszikus. A gyerekek nagyon imádják. A játékvezető háttal áll a gyerekeknek, akik futkároznak, vagy táncolnak. Amikor a játékvezető száját elhagyja az a mondat, hogy "Szobrocskáim, szobrocskáim válljatok szoborrá" mindenki megáll és abban a pózban marad mozdulatlanul, amiben éppen volt, a játékvezető pedig megfordul és ellenőrzi, hogy mindenki valóban mozdulatlan-e. Aki megmozdul, az kiesik. (Nem tudom hány kört játszottunk, de senki nem esett ki, a gyerkőcök nagyon profik voltak.)

Zoknihúzó verseny

Két csapat játszik. Kiválasztanak a csapatot egy-egy játékost, akinek a lábára egy perc (de lehet rövidebb idő is) alatt minél több zoknit kell felhúzni a lábára (lábaira). (Nekem van egy olyan rossz szokásom, hogy nem dobom ki a kilyukadt zoknikat, így össze tudtam szedni vagy 30-35 db zoknit.) Az a csapat győz, aki több zoknit tudott a társa lábára felhúzni. 

Hottentották királya

Először is megállapodunk, hogy melyik betűt nem szereti a hottentották királya. Például nem szereti a k betűt. Most a játékvezető azt mondja: A hottentották királya éhes, mit adsz neki ebédre? Bármit lehet mondani, de sak olyat amiben nincs "k" betű. Tehát a tészta, húsleves, torta jó válasz, de pl. a kakaós csiga nem. Aki rosszul válaszol, vagy elhúzza a választ zálogot ad, vagy kiesik. Ha mindenki válaszolt, újabb betűt választunk és akár újabb kérdést is feltehetünk (pl. hova utazik a Hottentották királya, mivel közlekedik, melyik mese a kedvence stb.) 

Több mozgásos játék után érdemes berakni, hogy egy kicsit pihenjen a társaság.

Cowboy

A játékosok körben állnak, a játékvezető a kör közepén. A játékvezető hirtelen "rálő" valakire. Az illető leguggol, és a két szomszédja egymásra lő. A két szomszéd közül aki később lőtt, az kiesik. Akire a játékvezető rálőtt az ezután újra feláll. A kiesett játékos nem áll ki a körből, hanem leguggol (és úgy is marad a játék végéig). Ha már csak két játékos van életben, akkor a párbaj következik. Egymásnak háttal, pár méterre (állnak egymástól, és a játékvezető tapsára egymásra lőnek. A gyorsabb lövő lesz a bajnok. 

Lufi pukkasztás

Nálunk ebben a játékban kb. csak a fele társaság vett részt - azok viszont nagyon jól szórakoztak-, a másik fele - akik félnek a lufi pukkanástól - a gyerekszobába vonultak. Párba rendeződnek a gyerekek, minden párnál az egyik gyerkőcnek a lábára kötünk egy lufit (rövid madzaggal). Zenére táncolnak (de inkább futkározás lesz), a feladat az, hogy az "ellenfél" párosainak a lufiját kilyukasszák oly módon, hogy megpróbálnak rátaposni.

Fakanalas tánc

A gyerekek párba rendeződnek, egy valakinek nincs párja (ha páros a résztvevő gyerekek száma, ne restelljünk mi is beállni). A páratlan gyerkőcnek a kezébe adunk egy fakanalat és elindítjuk a zenét. Mindenki táncol a párjával, majd a játékvezető leállítja a zenét. Ekkor mindenki párt cserél és az eddig páratlan is igyekszik magának párt találni. (A párcsere kötelező!) Akinek nem jutott pár, megkapja a fakanalat. 

A fentieken kívül még volt egy klasszikus bekötött szemmel etessük a másikat tejszínhabbal játék és természetesen ki nem maradhatott volna a kincskeresés sem. Mivel már iskolások és valamennyire tudnak olvasni, már nem csak rajzokkal jelöltem egy-egy állomást, hanem titkosírással, tükörírással, találós kérdésekkel. 

Idén Szonja hörcsög tortát kért - a meghívóján is egy hörcsög volt -, ami először igen sok fejtörést okozott, de aztán rátaláltam erre a fotóra és ez alapján készítettem el. Az ünnepeltnek nagyon tetszett.

Pár fotó a buliról