A kórházban 4-ig voltunk. Szonja mintababa volt végig, csak evett meg aludt. Volt olyan nap, hogy szerintem 10 percnél tovább nem volt ébren. A tejcsim is beindult, az utsó két éjszaka már Szonja is velem volt a szobában, hogy szoptatni tudjam.
Sokat bent nem aludtam, soha életemben nem aludtam jól a kórházakban, bár szerencsére nem sokszor kellett egyik egészségügyi intézmény vendégszeretetét sokáig élveznem. Nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy mikor megyünk már haza és mikor ölelhetem már újra át Kittit. Nagyon hiányzott. Telefonon néha beszéltem vele, a mécses akkor törött el, amikor egyszer mondta nekem, hogy szeletlek. Na utána nem tudtam már meg sem szólalni csak folyt a könnyem. Kitti egyébként végig a nagyijánál volt, míg én bent voltam, K-nak volt elég futkosni valója. De azt mondták, hogy nagyon vidám volt, jól érezte magát, egyedül az evése volt kriminális. Alig evett valamit. Persze emlegetni emlegetett minket, de mondták neki, hogy a doktorbácsinál vagyunk és megnyugodott nem sírt utánunk.
Aztán végre eljött a nagy nap és hazamehettünk!!!!
1 naposan
Útra készen
