Kitti és Szonja blogja

igen mozgalmas volt. Keveset voltunk itthon, jöttünk-mentünk négyesben, illetve hatosban.

A majálist, mint említettem volt Seholszigeten töltöttük. A négynapos hétvége második napján egy régi-régi barátnőméket K-t és férjét G-t látogattuk meg. K. és G. több éve házasok. Sok-sok évet küzdöttek egy gyerkőcért. Volt 6 inszemináció, és a lehetséges ötből négy lombik, ezen kívül K-t többször műtötték. Aztán a hosszú évek küzdelmébe belefáradva az ötödik (TB által is támogatott) lombik programba már nem vágtak bele. Elfogadták, hogy nem lesz babájuk és egy gyerek nélküli életre rendezkedtek be. Cicájuk már volt, lett egy kutyusuk is mellé. K. egy gyönyörű kertet varázsolt a pár éve vásárolt régi ház gaztengere helyett. Aztán pár hete felhívott egy este. Elcseverésztünk erről-arról, kérdezgetett a lányokról. Beszélgetésünk sokadik percében pedig "mellékesen" megjegyezte, hogy áldott állapotban van! Azt hittem leesek a széről, nagyon megörültem neki. Teljesen spontán lett kismami (ma már a 13-ik hétben vannak). Igen, vannak még csodák. Mindezt 41 évesen! Én nagyon örültem, de hallottam, hogy a vonal másik végén nem ilyen nagy az öröm. K. már annyira berendezkedett a gyerek nélküli életbe, hogy amikor megtudta, hogy terhes, az is eszébe jutott, hogy elveteti. Nem tudott igazán örülni. Túl későn jött. Túl sokat szenvedett már érte. Aztán a férje örömét látva persze nem vetette el a babót és mióta meglátta az ultrahangon rúg-kapálózni a magzatát elindult benne is valamiféle anyai érzés.

Nehéz beleképzelni magam a helyzetébe, de megtudom érteni és egyáltalán nem ítélem el, hogy ilyen gondolatok is felmerültek benne. Tudom, hogy nagyon jó anyukája lesz a még pocakban növögető kisbabájának, lesznek még a kismamasága alatt olyan események, amik még közelebb viszi őt a szíve alatt hordott gyermekhez (pl. amikor majd először érzi, hogy megmozdul a baba).

Szóval náluk töltöttünk egy kellemes délutánt, a lányok egyszerre féltek és örültek is a cicusnak, kutyusnak. Ez utóbbit végül a szomszédba át kellett vinni játszani, mert inkább féltek tőle a gyermekeink. Mi felnőttek kellemesen beszélgettünk, míg a lányok élvezték a kertet, a hintaágyat és a K. által évek óta gyűjtögetett játékokat.

A harmadik napon Gödöllő volt az úticél. Drága férjem odajár fodrászhoz. Pár éve ott dolgozott, akkor talált rá erre a fodrászra és azóta hiába keresett itt a közelben más borbélyt, egyikkel sem volt megelégedve. Így maradt a régi bevált ollócsattogtató. Úgy döntöttünk, hogy elkísérjük mindannyian K-t a hajvágásra és utána a közelbe keresünk programot. Végül Domonyvölgyre, a Lázár testvérek lovastanyájára esett a választásunk (naná, hogy megint Kittinek kedveztünk). Amikor megérkeztünk ez helyre, éppen gyülekezni kezdtek az eső felhők. Akarnánk kivenni a kocsiból a lányoknak bekészített kardigánt, kabátot, esernyőt stb, de pofára estünk, ugyanis mindent otthonhagytunk. Nem akartam a hátizsákba minden rucit belegyűrni és egy "elegáns" nylon zacsekba tettem azokat, ami végül az étkezőben maradt. Szerencsére a magunknak vitt farmerdzseki illetve kardigán nálunk volt.

A lovastanyai program egy negyedórás lovaskocsikázással indult, pár német turista társaságában. Mondanom sem kell, hogy a kocsikázás felénél elkapott bennünket egy kisebb zápor. Kittit az apja, Szonját az én dzsekimbe csomagoltunk be és amennyire tudtuk, a testünkkel védtük őket az eső ellen. Ráadásul a szél is feltámadt, és a piszoknak Szonja kalapja megtetszett és magával vitte. De a megállítottuk a kocsist és az egyik német jóvoltából visszakerülhetett Szonja fejére (mármint a kalap).

A lovasbemutatót szerencsére egy fedett nézőtérről lehet megnézni, igaz mire a bemutató elkezdődött elállt az eső és még a nap is kisütött. Kittinek egyébként nagyon tetszett, hogy apja (neki) földig érő kardigánjában parádézhat. A "lovasparádé" Kittit - mint az várható volt - teljesen lenyűgözte. Szonja szeme akkor csillant fel igazán, amikor egy iá, azaz csacsi is megjelent a "porondon". A bemutató többi részén a körülöttünk lévő turistákkal igyekezett barátságba kerülni oly módon, hogy kavicsokat szedegetett nekik.

A bemutatón voltak természetesen csikósok, volt ostorcsattogtatás, lófektetés, lóültetés, fogathajtás, felvonult egy négyökrös szekér is, csacsi idomítás, dámalovaglás. A lányok itthon amikor megnéztük a bemutatóról készült videófelvételt, azt a részt "tapsolták vissza" legtöbbször, amikor édesapjuk - az egyik csikós felkérésére - megpróbálkozott, természetesen sikerrel egy üveg bornak az ostorral való leverésére egy fatönkről (ez kicsit kacifántos mondat lett azt hiszem). Eme parádés szám után gazdagabbak lettünk egy üveg "világbajnokok borával"!

A műsorszám befejezése után még meglátogattuk a lovaspark állatsimogatóját (ahol ugyan nem lehetett az állatokat megsimogatni, mert el voltak kerítve), volt ott jacka juh (amit én pár nappal korábban Nőtincsen kecskének néztem...no comment), pulyka, liba, kakas, kutyusok és persze lovak.

Hazafelé még megismertettük a lányokat egy gyors étteremmel (még soha nem vittük őket el ilyen helyre és nem is nagyon akarjuk a jövőben sem), ahol nagyon egészségtelen vacsoránkat jó étvággyal elfogyasztottuk.

Végül eljött a várva várt ünnep, az anyák napja is. Immáron negyedik alkalommal élhettem át ezt a napot én is anyukaként. Nem fogok magasztos dolgokat írni, mert erre képtelen vagyok. Sajnos nem tanultam meg, vagy nincs érzékem ahhoz, hogy az érzéseimet szavakba foglaljam. Csak annyit tudok, hogy jó anyukának lenni. Jó beszippantani reggelente az ébredező csemetéink hajának illatát, melegséggel tölt el, amikor ilyenkor hozzámbújnak, puszit adnak, vagy pusziért tartják arcukat. Boldog vagyok, amikor azt látom, hogy mennyire szeretik egymást. Örömmel telik meg a szívem, amikor reggel Szonja első pillantása a testvére ágyára esik és ha nem látja Kittit, engem kérdez, hogy "Titti??". Szeretek belenézni hatalmas kék szemeikbe. Jó látni, ahogy nap, mint nap megtanulnak valamit és felfedeznek valami újat a világból. Szeretem, hogy Szonja nap, mint nap megnevettet a bohóckodásával. Szeretem és büszke vagyok arra, hogy Kitti egy nagyon jóravaló, kedves teremtés. Nagyon szeretem őket, ők és az apukájuk az én igazi kincseim, az összes vagyonom. Anyák napja ide, vagy oda azért van, hogy elfáradok, kiborulok, és feldühítenek, bosszúságot okoznak, de olyankor is szeretem őket. Általuk tudhattam meg mi az a feltétel nélküli szeretet.

Anyák napján szépen felöltöztettük őket és felköszöntettük a nagymamikat is. Kitti ezzel a Donászy Magda verssel ríkatta meg őket (na meg engem is, mert olyan édesen mondta):

Majd elénekeltünk együtt egy kedves dalocskát is:

Az anyáknapi ebédet egy étteremben fogyasztottuk el hatosban. Kitti természetesen megint alig evett, és hiába volt nagy választék neki husi kellett krumplival. Volt egy játszósarok, az evést így ő inkább játszással helyettesítette.

Én egy gyönyörű orchideát kaptam a lányoktól és apukájuktól. (Már régi vágyam volt).

Az én "személyes ajándékom" anyukámnak az volt, hogy elvittem a Floralia kiállításra. Imádja a virágokat, és tudtam, hogy nagyon kíváncsi erre a kiállításra, de egyedül nem ment el. Tényleg fantasztikusak voltak a virágok, bár így a bemutató 9-ik napján már voltak olyan növények, amelyek kicsit "megfáradtak". Természetesen a fényképezőgépemet otthonhagytam, de a kiállítás honlapján újra találkozhattam egyik-másik csodával.

Így telt hát az elmúlt négy napunk!