Ilgya hívott játszani. Halogattam, halogattam a dolgot, na nem azért, mintha nem lenne mit írni a gyerekkoromról...épp ellenkezőleg. Félek, hogy elterebélyesedik ez a bejegyzés. Annyi emlék száll meg, hogy nem is tudom melyiket hagyjam ki.

De először nézzük a játékszabályokat.

A szabályok:

1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.


2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!


3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a játékfelhívást kaptad!


4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!
 

Egykeként nőttem fel, szüleim egyszem kislányaként. Ahogy az lenni szokott apukám teljesen oda volt értem. Nem volt szinte semmi, amire életében nemet tudott volna mondani nekem. (Ezt néha, főleg tini koromban ki is használtam.)

Legrégebbi emlékem bölcsis koromból származik. Elvittek minket egy hétre (!) Szilvásváradra nyaralni, vagy tavaszolni...nem tudom. A lényeg, hogy egy hétig távol voltunk a szüleinktől. Erről a kiruccanásról két emlékem van. Az egyik, hogy anyuéktól minden nap kaptam egy képeslapot, amiken kedvenc mesém, a Mazsola és Tádé szereplői voltak. A másik emlékem az, hogy egyik nap bekakiltam és a dadus néni megdorgált, hogyha még egyszer bekakilok, akkor úgy elfenekel mint a kétfenekű dobot.

Nagyon klassz bölcsibe illetve óvodába jártam. Ez egy vállalati bölcsöde/óvoda volt, hatalmas udvarral, kerti játékokkal. Amire nagyon emlékszem az a medence az udvaron. Beugranak még képek egy műsorról. Nem tudom az apropóját, de nem is ez a lényeg. Valami olyan mesét játszottunk el, amiben volt 3 féle színű virág és pillangó és mindegyik virág, csak a saját színével egyező pillangót engedte magához. Én voltam a fehér pillangó. Gyönyörű szép ruhám volt (ezért is maradt meg szerintem ez az emlék). Valamilyen fehér virágos áttetsző anyag volt (mint a csipke, vagy tüll). Volt két gyönyörű szárnyam is, amit az egyik szomszéd nénink készített el és voltak csápjaim. Sok fénykép készült rólam ebben a ruhában, lehet, hogy ezért is emlékszem rá.

Fantasztikus környezetben nőttem fel. Egy olyan helyen, mint egy mai lakópark. Akkoriban ez egy finánc telep volt (szolgálati lakásokkal), amit később átvett a tanács (majd önkormányzat). A telep be volt kerítve, eleinte estére be is zárták a kapukat. 11 ház volt a telepen 4-4 lakással, s minden lakáshoz járt egy kis kert is, ahol zöldségeket, gyümölcsket termeltek maguknak a lakók. Sok gyerek élt itt, így mindig akadt játszópajtás. A mi házunk a telep közepén állt, előttünk volt a közösségi élet színtere. Volt egy nagy játszótér, vagy inkább focipálya (mert hogy hintára ilyesmire nem emlékszem). És ami különlegesség volt, az a medence (már megint). Egy beton medence volt, úgy 5x5 méteres, és a legmélyebb pontján kb. 1 méter. Nyaranként feltöltöttük vízzel és lehetett pancsolni. Mivel betonból készült a tél eléggé megviselte, több helyen megrepedt. Emlékszem egyik évben, hogy megjavítsuk mi gyerekek a medencét (lehettem úgy 8-10 éves) elmentünk a szomszédságunkban épülő panelházakhoz szurkot lopni, majd felnőtt segédlettel megjavítottuk a medencét, kimeszeltük, kifertőtlenítettük és feltöltés után kezdődhetett a móka. (Már a feltöltésnél kezdődtek a bajok, volt a telepen egy néni, aki nem annyira szerette a gyerekeket. Mindig vita volt vele, mert nem engedte, hogy az ő kertjén keresztül vezessük a slagot aminek segítségével feltöltöttük az úszómedencénket. Ezért aztán mindenféle megtorlásban részesítettük.)

"Természetesen" csak a telep lakói élvezhették a lubickolást. Azonban sok arra járó gyerek betévedt a nyári melegben, de tőlük "belépőt" kértünk. Ha jól emlékszem 1 forint 50 fillért kellett leszurkolniuk egy kis pancsizásért. A gáz akkor volt minden évben, ha hosszabb ideig rossz idő volt és nem engedtük le a medence vizét. (Hol volt még akkor vízforgatós medence, meg ilyenek...) Akkor aztán elalgásodott, megjelentek benne a csíborok, meg ebihalak, meg mindenféle élőlények. Aztán csak akadt egy felnőtt, aki vállalkozott, hogy belemerül a mocsokba és kihúzza azt a fatuskót, ami a medence lefolyójában dugóként szolgált.

A telep rengeteg lehetőséget adott a játékra. Egy testvérpárnak építettek a szülei fából egy igazi kis kunyhót, ott nagyon imádtunk játszani. Rengeteget bringáztunk, bujócskáztunk, tollasoztunk, ez utóbbiba hétvégenként a szülők is beszálltak. Esténként pedig szalonnát sütöttünk a nyári napokon.

Akkoriban keverőtárcsás mosógépünk volt, anyu általában péntek délutánonként mosott. Több órás elfoglaltság volt. Este volt mire végzett. Én mentem fel vele a padlásra, ahol a ruhákat teregettük. Télen nagyon utálatos dolog volt, mert nagyon hideg volt a padláson. S mivel csak egy ócska villanykörte adta a fényt mindig vittünk fel gyertyát (fogalmam sincs miért nem elemlámpát), s én voltam a "gyertyatartó", míg anyukám teregetett. A padlás másik végében több alkalommal voltak tyúkjaink. Nagymamám általában élve küldte nekünk a csirkét, tyúkot, anyukám pedig felhasználás előtt vágta el a nyakát, így igazán friss húsból készülhetett a vasárnapi húsleves. Volt egy tyúk a Piri. Na ezt apukám nem engedte levágni. Sokszor kihozta a kertbe, s a lábára kötött spárgával kikötötte egy fadarabhoz, hogy ne tudjon megszökni. Piri nem félt az emberektől. Ha valaki közelített felé, akkor "leguggolt", és engedte, hogy megsimogassák. Aztán egyszer amikor vissza akarta vinni a padlásra, csak a madzagot találta....valahol aznap biztos finom tyúkhúsleves volt ebédre. Szegény apu megsiratta Pirit.

Iskolába nagyon szerettem járni. Nagyon szerettem a tanárnéniket, akik az első négy évben tanítottak bennünket. Az első szerelem is ebben a korban ért. K. Árpi a fiúk között a legkisebb (én meg a lányok között voltam az) dobogtatta meg a szívemet. Ő volt a párom valamilyen néptáncos előadáson, s mivel ő is zongorázott az a szerencse ért, hogy együtt négykezeseztünk. Emlékeim szerint fel is léptünk valamilyen hangszeres előadáson a négykezes darabunkkal és tán ezüst oklevelet kaptunk.

Az iskolai elfoglaltságon kívül zongorázni tanultam (húúú a szolfézst de utáltam), két évig korcsolyáztam, néptáncra is jártam pár évig és kézimunkaszakkörre (!). Ezt az osztályfőnököm tartotta, tőle tanultam meg hímezni, varrani, kötni, húzogatós terítőt készíteni.

Gyerekkorom nyarait általában a nagymamáméknál töltöttem. Az ország észak-keleti csücskében éltek, ahova akkoriban eljutni fél napos vonatozással lehetett (na meg kocsival, de nekünk nem volt). Egy-egy ilyen vonatozás külön élmény volt. Nagyon rossz evő voltam gyerekként, de ahogy vonatra szálltunk, mindig megéheztem, még ki sem gördült a budapesti pályaudvarról a vonat én már enni akartam (hogy örültek ennek a szüleim!). Anyukám mindig rántott csirkét vagy fasírtot készített ilyenkor útielemózsiaként, amit friss, puha kenyérrel és a nagyi által télire eltett savanyú uborkával ettünk. 

A nagyiéktól pár házra laktak az unokatestvéremék velük töltöttem a nap nagy részét. Milyen szabadok lehettünk ott! Bringáztunk, sárban dagonyáztunk, etettük az állatokat, hétvégenként elmentünk egy közeli kisváros strandjára. Az étvágyam is itt jött meg úgy kilenc éves korom körül. Akkor született meg az egyik unokatestvérem. Szokás volt falun a gyerekágyas anyukának ennivalót vinni. (Akkoriban elég szigorúan vették még a gyerekágyas időszakot, az ujdonsült anyukák egy darabig ki sem keltek az ágyból.) Mi az unokatestvéremmel kiálltunk a ház elé és azt lestük mikor jelennek meg az utca végén az asszonyok nagy fehér kendőkbe kötött edényeikkel, amiben húslevest, töltött káposztát, rántott húst, pörköltet és madrátejet hoztak általában. Megterítettünk magunknak a konyhában a hokedlin és a sámlin ülve vártuk, hogy nagymama nekünk is adjon a friss anyukának szánt ételből.

Apai nagyszüleim is ezen a vidéken éltek, de ott nem nagyon szerettem lenni, mert nem volt játszótársam. Ha véletlenül pont akkor nyaralt náluk egy budapesti unokatestvérem, nagymamám mindig sápítozott, mert én nagyon eleven voltam hozzá (unokatestvéremhez) képest. Felmásztam az ablakpárkányra (mely produkciómat rokonom nem tudott utánozni), hogy onnan nézzem a kora este hazafelé bandukoló tehéncsordát, fára másztam és a többi.

Télen is meglátogattuk a nagyszüleimet a falujukban, ennek apropója általában a disznóvágás volt. Na azokat nem nagyon szerettem. Sok kosszal járt, zsíros edényekkel, rosszul eső szagokkal. Mi gyerekek mindig valamilyen lótifuti feladatot kaptunk, vagy nagyobb gyerekként a zsíros edények mosogatását. A frissen kifőtt hurkát, a toros káposztát, orja levest viszont nagyon imádtam.

A nyaraim másik fő helyszíne úgy 10 éves koromtól a balatonlellei úttörőtábor volt. Minden évben két hetet töltöttem itt el a kerület iskoláinak többi gyerekeivel egészen 8-ikos koromig. Nagyon sok élményem van ezekből a táborokból. A reggeli és esti zászló fel- illetve levonások, az éjszakai őrségek, tábortüzek, ingyen lángosok, jégkrémek, az Örs vezér téri suli tornatanára, akibe minden lány szerelmes volt, számháborúk, hatalmas fürdések a Balcsiban...

Na most már véget vetek ennek a bejegyzésnek..., s hogy kiknek a gyerekkorára lennék leginkább kíváncsi? Cucka, Gemini, Mocica, Szilvi ha lesz időtök és kedvetek írjatok ti is az emlékeitekről!