Alig gyógyultak meg a lányok, nekem szednem kellett a sátorfámat. Pár napos külföldi munkaútra mentem. Szegény gyerkőcöket most kicsit felajzotta a dolog, amit abból gondolok, hogy mindkettő már felkelt, míg itthon voltam, holott ez nem szokásuk (kivéve, ha oviba mennek). Annyira rossz volt elszakadni tőlük, mert tudtam, hogy éppen csak jobban vannak, és milyen rossz napokon, éjszakákon estünk éppen túl.
K. volt velük kerek négy napig éjjel és nappal. Annyira jól elvoltak, hogy a lányok - apukájuk elmondása szerint - nem is hiányoltak különösebben. Az esti "programok" levezénylésében besegített J. nagyi, de amúgy mindent hármasban csináltak. Voltak dokinál, fül-orr-gégésznél, hallásvizsgálaton és voltak kellemesebb programjaik is. A legbátrabb vállalkozás (férjem részéről) szerintem az volt, hogy elmentek hármasban biciklivel az egyik közeli szupermarketbe. Nincs túl messze, de Szonja még nem olyan régóta teker kétkerekűn. Meg aztán igaz, hogy a járdán hajtottak, de azért át kellett menni olyan helyeken, ahol autók is keresztezhetik útjukat. Sikeresen bevásároltak, és haza is jutottak épségben. Summa summárum nagyon büszke vagyok férjemre, hogy milyen jól bírta a több napos kiképzést.
Egyszer a nagyihoz is átkerekeztek hármasban, sőt egy a lakásunktól távolabbi játszótérre is így mentek. Kitti és Szonja most rá is cuppant ismét apukájukra, aminek ő (is) rettentően örül. Nekem is repes a szívem, hogy milyen jó kis családom van!
