Szombaton elutazunk. 1400 km-t kell magunk mögött tudni, hogy elérjük úti célunkat. Tegnap éreztem először, hogy izgulok. Úgy alakult, hogy a lányokkal még nem voltunk négyesben ilyen messze nyaralni. Illetve igen, 2007-ben (atyaég, már 7 éve!), amikor Kitti másfél éves volt, Szonja pedig még a pocakomban úszkált (a tenger helyett). Arra ők nem emlékeznek, Kitti is csak a videókból "emlékszik". Vagy inkább a videókra, amiket ott készítettünk és egy időben minden nap megnéztünk kérésére.
Vegyes izgalom ez. Van benne egy kis félelem féle, hogy fognak a lányok hajnal 2 körül felkelni (3-ra már a reptéren kell lenni), hogy fogják viselni a két és fél órás utat, én hogy fogom viselni az utat (nem mondanám, hogy a repülő a kedvenc közlekedési eszközöm). Van bennem persze pozitív izgalom is, várom már, hogy először megmártózzunk a tengerben, mászkáljunk a környéken, felfedezzük az ország egy részét, megkóstoljuk a finomabbnál finomabb ételeket, süttessük a hasunkat, hajókázzunk (igaz ez utóbbit még sem várom annyira).
Nem szoktam listát írni a bőröndbe bepakolandó dolgokról, de most már egy hete ott figyel egy teleírt papírlap az étkezőpulton, ahol mindig szem előtt van. Néha felírok még egy-két dolgot, vagy éppen kihúzok. Ezen a papíron szerepel az is, hogy még mit kell beszerezni utazás előtt, ez a lista napról-napra rövidül.
Általában az utazás előtti nap (vagy ha este indulunk valahova, akkor délelőtt) szoktam csomagolni. Most kivételt fogok tenni és már csütörtökön el kezdem a pakolást, ha valami még eszembe jut, akkor tudjam pótolni.
Nem is tudom összeszedni a gondolataimat sem...már ott akarok lenni! Legyen már szombat!
