Ma fogorvoshoz kellett mennem és a lányok, valamint anyukám elkísértek. Kittinek a fogait meg akartam mutatni a fogdokinak, mert úgy látjuk, hogy a felső két metsző foga kicsit előre áll a cumitól. Megállapította a doki is, hogy kicsit nyitott a harapása és jó lenne, ha fél éven belül lehoznánk a "szerről" a gyerkőcöt.
Egyébként Kitti nem volt hajlandó otthagyni engem a "piros fotelben", és kint sírdogált az előtérben amíg ki nem jöttem. Szerencsére csak egy kiesett tömést kellett pótolni, így 10 perc alatt végeztem. Miután ettünk egy jó fagyit sétáltunk vissza a kocsihoz és észrevettünk egy gyerekfodrászatot. Hirtelen felindulásból bementünk és Szonja haját levágattuk. (Már nagyon össze-vissza állt neki, és belelógott a fülébe, szemébe.) Elég jól tűrte, bár végig sírt, de legalább nem rángatta fejét. Kitti nem volt hajlandó olló alá feküdni, így ő most kimaradt ebből a körből. De jövő héten megy majd az apjával.
Szonja két nappal ezelőtt és ma a fodrász után:
Szerintünk még tündéribb lett, mint volt. Imádnivaló csajszi!
(Előbb utóbb csak eljutok oda is, hogy a nyaralásról feltegyek egy-két fotót.)