Reggel 6 óra és kivetett magából az ágy. Lefőztem egy kávét magamnak és leültem a nappaliba a tv-t bambulni. Az M1 volt bekapcsolva épp a Napkelte műsora ment. Majd egy órát ücsörögtem és felálltam, hogy letegyem a kávéscsészémet. Abban a pillanatban zutty valami meleg folyt végig a lábaimon le a parkettára. HIrtelen szétáradt a testemben az öröm, mert egyből tudtam, hogy nem bepisiltem, hanem a magzatvíz folyt el. Kitrappoltam a klotyóra, hogy ami még hirtelen jön belőlem már oda távozzon. Még jött is egy kis magzatvíz. Gyorsan feltakarítottam a nyomot amit végigfolyattam magam után a nappalitól a wc-ig, majd K-hoz igyekeztem a hálószobába. Felébresztettem, hogy elfolyt a magzatvíz és ébredjen, mert nemsokára indulnunk kell a kórházba.
Aztán felhívtam a dokimat, akinél utoljára előző este voltam bent a kórházban vizsgálaton, épp ügyeletes volt azon az éjszakán. Akkor megállapította, hogy már két ujjnyira ki van nyílva méhszájam, Kitti fejecskéje be volt ékelődve a szülőcsatornába és ki sem tudta mozdítani. Ő úgy ítélte meg, hogy akár éjszaka újratalálkozhatunk, de Kitti jó volt hozzánk és még hagyott bennünket aludni egyet, megvárta a reggelt, hogy mindannyian kipihentek legyünk a nagy találkozás előtt. A kismamaságom 41-ik hetében voltunk már egyébként, eredetileg március 9-re voltam kiírva.
A doki után a szülésznőmet is értesítettem.
A szülésfelkészítőn elmondták, ha elmegy a magzatvíz egy órán belül bent kell lenni a kórházban. Így gyorsan lezuhanyoztam, elővettem a már összekészített kórházi pakkomat, felöltöztem. K.-nak el kezdtem szendvicseket készíteni, felkészülve az esetleges hosszabban tartó szülésre.
K. mindeközben kényelmesen megitta a kávéját, megborotválkozott (nehogymá' a kislányával való első találkozáskor túl bozontos legyen).
Telt múlt az idő, már közeledtünk a 8 órához, látom K. valamit éppen betesz a mikróba. Kikerekedett szemekkel nézek rá, hogy mit csinál? Levest eszem, jött a válasz. Próbáltam palástolni türelmetlenségemet és kicsit gyorsabb tempóra fogni őt. Aztán később kiderült, hogy ő már nem emlékezett arra, hogy a magzatvíz elfolyása esetén 1 óra múlva bent kell lennünk, ő a fájásokat várta:-)
Aztán elindultunk a kórházba. Gyors sms-ek a családnak és egy-két barátnak, hogy úton vagyunk a kórházba. A kórházban teltház volt. 2005. első igazi tavaszi napja volt, a melegfront megtette a hatását, sokan szültek azokban a napokban. A dokim megvizsgált, feltettek CTG-re is. Magzatvíz rendben volt, Kitti szívhangja is. Egyelőre nem volt semmi teendő. Elintéztük az adminisztrációs dolgokat, felvettek a kórházba, bár ágyat nem tudtak adni, ezért jobbhíján a szülőszobai részlegen az egyik CTG-s szobába tettem le a pakkomat.
Fájásoknak semmi jele nem volt, így egy idő után a szülésznőm adott beöntést, meg leborotvált, magyarul előkészített a szülésre. Fél tizenegyig vártunk, hogy beinduljon a szülés, de nem történt semmi. Ezért a doki úgy döntött, hogy oxitocint kapok. Mivel az egyágyas szülőszoba legnagyobb bánatomra foglalt volt, a háromágyasban foglaltam el az egyik ágyat. Bekötötték az oxitocint, feltették a CTG-t. Rövidesen már éreztem is kisebb fájásokat. Az ágyam mellett természetesen ott volt a dokin és szülésznőn kívül K. is. Jókat beszélgettünk én pedig mindig jeleztem, amikor jött egy újabb fájás. A szülésznőm mondta, hogy majd azok lesznek az igaziak, amikor már nem fogok tudni közben beszélni. Hamarosan meg is érkeztek. Közben felszabadult az egyágyas szülőszoba. A dokim felajánlotta, hogy átköltözhetünk oda, de ekkor már olyan erős fájásaim voltak, hogy úgy gondoltam inkább maradjunk. Igen ám, de behoztak a szomszéd ágyra egy másik kismamit, aki el kezdett jajveszékelni, így aztán úgy 10-15 perc múlva mondtam a dokinak, ha még nem késő menjünk mégis át. Nagyon fusztrált, ahogy óbégatott szegény nő mellettem, teljesen bepánikoltam. Így aztán infúzióstol, mindenestől el kezdtünk költözni két fájás között. (Azt később tudtam meg, hogy ekkor már a két nagyi is ott volt a kórházban, s mivel be lehet látni a szülőszoba folyosórája szegények nem tudták mire vélni, hogy hova menetel a kis csapatunk, amikor információik szerint hamarosan meg lesz az unokájuk).
Amíg elkészítették az ágyat állva kellett egy-két fájást kivárnom, pedig nekem sokkal jobban esett feküdni. A dokim ráültetett egy pár fájás erejéig egy nagy labdára is, de alig vártam, hogy leszállhassak róla. Végre felfekhettem az ágyra. Még jó pár fájásra volt szükség, hogy teljesen kitáguljak. Hol a bal oldalamon fekve, hol a jobb oldalamon. Végig K. kezét fogtam, egy-egy hevesebb fájásnál mind a tíz körmömet belevájtam a kezébe. Aztán jöttek a tolófájások, amik nálam egyáltalán nem olyanok voltak, mint ahogy azt előtte olvastam. Semmiféle kakilási ingerem nem volt. Csak a dokim mondta, hogy most nyomjak. Nem tudom mennyi fájást nyomtunk együtt a dokival, szülésznővel és K-val, amikor szóltak, hogy már látszik a feje. Aztán egyszer csak nagy zuttyal kint volt a mi elsőszülött kislányunk Kitti Laura. A pontos idő 14 óra 19 perc volt. Egyből a mellkasomra fektették, majd apa elvágta a köldökzsinórt. Annyira hihetetlen volt, hogy az a pici kis emberi lény a mi kislányunk. Gyönyörű volt (mint ahogy ma is az) és hatalmas. 3880 grammot nyomott a mérlegen és 58 cm-nek mérték.
Rövid időre elszakítottak tőle, K-t is kiküldték míg engem rendberaktak. Aztán vissazhozták a kis csöppöt már megtisztogatva. Miután kigyönyörködtem magam benne cicire raktam, ő meg első próbálkozásra tudta, hogy mit kell tennie és szopizott egy picit. Ezután beengedték a két nagyit is a szülőszobára és mindannyian örömkönnyek között csodáltuk a mi kis drágánkat.
Ez történt három évvel ezelőtt. Ma 3 éves Kitti!
