Mindenkinek vannak megrögzött szokásai, rituáléi, amihez ragaszkodunk. Nem kivételek ez alól gyermekeink sem. Esetükben néhány szokást, rituálét mi szülők alakítunk ki még csecsemőkorban, ami biztonságot nyújthat nekik, illetve tudják, hogy "mi fog következni" (pl. altatási ceremónia). A gyerekeknél azért még gyorsan változnak ezek a dolgok, de vannak olyanok, amikhez nagyon ragaszkodnak.
Megpróbálom összeszedni Kitti és Szonja jelenlegi illetve közeltmúltbeli szokásait.
Reggel ébredés után Kitti kijön a nappaliba, bevackolja magát az egyik kanapéra és mesét néz. Közben elfogyasztja a reggeli tejcsijét, majd egy túrórudit. Időközben csatlakozik hozzá Szonja is, nála is kihagyhatatlan a reggeli tej, de ő reggelente olyannyira nem kíván enni, hogy még egyik kedvenc csemegéjüket a túrórudit is ritkán kéri. Ő olyan 9-10 körül jut el abba az állapotba, hogy valamilyen normális reggelit elfogyasszon. (Szonja olyan mint az apukája, nagyon nehezen tér magához reggel. Fél óra is eltelik sokszor az ébresztésétől - mióta bölcsödébe jár ébreszteni kel, mert időben magától nem kel fel - a felébredéséig.)
Akár itthon, akár E. nagyinál eszünk Szonja nem hajlandó a saját székében ülni, csak a Kittiében. Kitti már sokszor nem is szól semmit, bár eleinte volt nagy patália közöttük emiatt. Szonja gyakran mondja, hogy "Kitti kölcsönadta a széket, tudod anya?"
Vettünk nekik egy műanyag étkészletet, amiben a tányérokból, tálkákból, poharakból 6-6- darab van, mindegyik más színű. Mindkettőjüknek jut így 3-3 színű tányér stb. Ha véletlenül nem a saját színű tányérjukban rakom eléjük az ételt már hőzöngenek! Szonjának meg van az a rossz szokása (ebben rámütött), hogy szeret a másik ennivalójából enni. Elsősorban Kittiét kostólgatja szívesen (Kitti jószívének köszönhetően ebből nem szokott balhé lenni), hiába látja, tudja, hogy ugyanazt eszik, mint ő...de hát a másé mindig sokkal finomabb:-)
Autóbaüléskor Szonja ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül szálljon be, egyedül üljön be az autósülésbe. Amikor én is elfoglalom helyem a vezetőülésben hátulról kapom kétoldalról is az utasításokat: Te is anya! ami annyit tesz: kapcsold be magad. Eleinte ezt mondták, majd lerövidítették ennyire, hogy te is anya. (s ha apa is bent ül: neki is kiadják a vezényszót: Te is apa! sokszor akkor is mondják ezt, ha apa nem is jön velünk). Mióta elromlott az autóban a rádió már nem mondják, de előtte szinte minden autóbaüléskor a következő vezényszó ez volt: Kapcsold be a zenét anya!
Vannak olyan szokásaik, amik rövid ideig maradnak fent, vagy azért mert mi szülők megváltoztatjuk őket, vagy azért, mert más lép helyébe. Egyszer Szonja nélkül mentünk valahova autóval Kittivel és kérésére megengedtem, hogy Szonja ülésébe üljön. Nagyon tetszett neki, mivel jóval magasabban van az ülő része, mint a sajátjáénak, s így sokkal jobban kilátott az autóból. Na innentől kezdve nagyon sokáig egymás ülésében ültek. Hetekig ment ez így, nem voltak hajlandóak a sajátjukban utazni, és nagyon nehéz volt erről leszoktatnom őket, de muszáj volt, mert Kitti túlságosan nagy már Szonja székébe, így nem volt valami biztonságos. A biztonságról jut eszembe, hogy Kitti olyan patáliát csap, ha a nagy sietségben véletlenül elfelejtem becsatolni az ülésébe. Még egész kicsi volt, amikor minden egyes becsatoláskor harciaskodott a művelet ellen, és akkor elmagyaráztuk neki, hogy ez az ő érdekében kell, na meg azért, hogy anyát/apát ne büntesse meg a rendőr. Ez utóbbi érvelés nagyon benne maradt, mert mindig erre hivatkozik, ha feledékenységből nem csatoljuk be.
Amikor a lakásban vagyunk és valaki csönget, vagy hallják, hogy fordul a kulcs a zárban, akkor máris elbújnak. Van hogy csak a kanapén lévő párnát teszik az arcuk elé, vagy ha azok nincsenek kéz közelben egyszerűen a két kezük mögé bújnak el és viháncolnak. Ilyenkor a lakásba érkezőnek el kell játszania, hogy jaj vajon hol lehetnek a lányok?
Sikerült őket rászoktatni arra, hogy ha hazaérkezünk valahonnan, miután levettük a cipőt, kabátot első útunk a mosdóhoz vezet kezet mosni. Ahogy belépünk a lakásba már adják is ki maguknak az utasítást, hogy kézmosás! illetve Szonja így: "kezet mosás!"
Amikor átmegyünk anyukámhoz, ők mindig elbújnak a lépcsőházban és nekem vagy apával nekünk el kell játszani, hogy csak egyedül jöttem/jöttünk. Aztán egyszer csak előkerülnek a lurkók is. Amikor megyünk haza anyutól ki van osztva, hogy melyik gombot ki nyomja meg. A lift hívó gombot Kitti, a liftben a földszinti gombot többnyire Kitti és a lépcsőház ajtajának gombját Szonja.
Érdekes, hogy a nagyiknál is külön szokásaik vannak. E. nagyinál, ilyen például a közös ágyazási rituálé természetesen sok játékkal, vagy a lovacskás játék (anyu a paci lányaim a lovasok), a reggeli, ami Kitti részéről szinte csak és kizárólag bundáskenyér lehet. J. nagyinál pedig vacsorára csak sült krumplit hajlandók enni rántott hússal.
Akárhová is megyünk a lányok hoznak magukkal valamilyen "tárgyat", ami fontos nekik. Ezek általában ugyanazok, néha történik meg csak az, hogy a főkedvencet helyettesíti valaki. Kittinél ez a szokás azért már ki-kimaradozóban van, de Szonja szinte mindig hozza magával a két kedvenc babájábólaz egyiket. (Természetesen a cumi soha itthon nem maradhat, mert nekünk akkor annyi. Pedig milyen jó lenne már tőlük megválni!!!!)
A legtöbb rituálé az estéhez kapcsolódik. Onnantól kezdve, hogy megyünk be a fürdőszobába az esti pancsoláshoz. Ennek a rituálénak egy része azért sokat változik hónapról hónapra, de vannak köztük olyanok, amik Kitti esetében már évek óta megvannak.
A fürdőszobába be kell vinni a két sámlit, amiről belépnek a kádba. Szonja csak a saját sámlijáról hajlandó belépni a vízbe, így aztán Kitti is. Kitti mostanában nem hozza be a saját "lépcsőjét", mert ő már elmondása szerint nagylány és nincs szüksége sámlira a kádbajutáshoz. A második kellék a bili. Legtöbbször ezt csak azután hozzák be, miután pucérra vetkőznek (kivéve, ha anya/apa már elhelyezte a fürdőszobában a piros "edényt"). Imádnak pucéron kifutkározni a fürdőszobából. Ilyenkor hangosan kacagnak és csak úgy csattog a kis meztelen talpuk a kövön. Kitti amikor meghallja azt, hogy megyünk fürdeni, már rohan a fürdőszobába és irtózatos sebességgel dobálja le magáról a ruhadarabokat, hogy ő legyen az első a vetkőzésben. Sokszor mire mi Szonjával beérünk a vizes helyiségbe ő már csupaszon vár minket.
Szonja is egyedül vetkőzik le, komótosan összehajtogatja (a maga módján persze) a ruháit és bedobja szennyesbe (Kittiét is, mert ő csak lehányja magáról) majd bemennek a kádba. Elsőként Kitti dugja bele lábát a vízbe, Szonja addig nem is hajlandó bemenni. Fürdés után nincs meghatározott sorrend, hogy ki jön ki először, de nagyon figyelik, hogy egyik nap Szonja, másnap Kitti jön ki elsőként a vízből. Amíg törülköznek végigszagolják a tükör előtt sorakozó parfümöket és közben "kitalálják", hogy melyik anyáé, apáé. Kitti alakította ki ezt a szokást nagyon régen. Szerintem alig lehetett több, mint egy éves. Szonjának is megtetszett ez a játék és most már ő is kéri a szagolni valót, szinte nap, mint nap.
"Legfiatalabb" szokásuk, hogy anya/apa nyakában jönnek ki a fürdőszobából a nappaliba. Itt elfoglalják helyüket a kanapén, a lábukat kéretik betakarni, jöhet a tejcsi és két maximum három rövid mese DVD-ről. Utána besétálnak a szobájukba, Kitti felkapcsolja az olvasólámpát és hozzák felváltva a kiválasztott mesekönyveket. Nagyon sokáig más mese nem is jöhetett szóba csak az Anna és Peti sorozat egyik kötete. Mára sikerült elérni azt, hogy más mesét is olvassunk. Elolvasunk pár mesét nekik, az utóbbi időben persze nem egyezik ízlésük, így apával felosztjuk, ő olvas Kittinek, én meg Szonjának. A meseolvasás végeztével Szonja lekapcsolja a villanyt, majd lefekszenek. Ekkor jött egészen pár héttel ezelőttig a búcsúdalunk, amikoris elköszöntünk a falra festett állatoktól, az "árnyék kutyustól", az órától, a lámpától és egymástól. Mióta azonban kiégett az éjszakai lámpánkból egy led, ami pont azt a fényt adta, ami előtt tudtunk árnyjátékozni, Kitti nem kéri a dalocskánkat. Így marad az, hogy miután lefeküdtek és körbepuszilgattuk egymást anya énekli az altatódalokat. Főaltatódal a Tavaszi szél, ezenkívül szóbajöhet még a Zöld levél, a Lencsilány, a Bóbita és az Aludj baba. Amíg elalszanak - ez legtöbbször negyedórát nem haladja meg - ragaszkodnak hozzá, hogy mi is legyünk bent a szobában. Egy időben ahhoz is ragaszkodott mindkét gyermekünk, hogy fogjuk a kezüket. Volt egy időszak, hogy csak anya keze felelt meg, így aztán sokszor úgy feküdtem az ágyuk között, mint egy keresztrefeszített. Aztán egy pár hétig, hónapig Szonja nem volt hajlandó elaludni a saját ágyában, csak lent a szőnyegen. De manapság már kézfogás nélkül, a saját ágyukban alszanak el. Szonja még mindig felébred egyszer éjszaka szomjúságát oltani, Kitti pedig úgy 2-3 között átvándorol a mi ágyunkba és bebújik mellém. Reggel pedig 3/4 7-kor felébred és kicsattog a nappaliba, hogy bevackolja magát a kanapéra a reggeli tejiváshoz és minden kezdődik elölről!
