Az elmúlt három hétben magam mögött hagyva a munkát szabadságot vettem ki és kis családommal nyaraltunk. Sajnos nem volt jelen teljes létszámban családunk mind a három héten, mivel K. csak egy hétre tudott csatlakozni hozzánk.

A nyaralást a magyar tengernél kezdtük. A csajok már nagyon be voltak zsongva, hogy megyünk a Balatonra. Kittinek voltak még emlékei a két évvel ezelőtti balatoni nyaralásról, valószínűleg ebben segített az a pár rövid házi videofelvétel, amit akkor készítettünk és amit azóta párszor meg is néztünk. A legjobban a szálloda bohócos medencéje ragadt meg benne, meg a szállodának az étterme (pedig nem is egy kajás csaj). Mikor készültünk erre a nyaralásra latolgattuk, hogy egy másik városkába, másik szállására megyünk, de gyávák voltunk belevágni az ismeretlenbe. Azért is, mert az időjárás kis hazánkban kiszámíthatatlan, nem garantált nyáron a folyamatos napsütés és forróság és tartottunk attól, hogy rossz időben nem fogjuk tudni kellő programmal ellátni lányainkat. Így maradtunk Siófoknál és a kisebb wellnessel rendelkező Residence Hotelnél. (Két évvel ezelőtti nyaralásunknál tudatosult bennünk, hogy jobban szeretjük a szálloda által nyújtott kényelmet és kiszolgálást egy kempingben lévő faház puritánságánál és önellátó rendszerénél.)

Nem akarok unalmasan részletes beszámolót készíteni a nyaralásról csak egy-két momentumot fogok kiemelni. Először is nagyon jó időnk volt mind a hét napon! (Eddigi balatoni családi nyaralásainkat kivétel nélkül zömében rossz idő jellemezte.) Igaz az első napokban a Balaton vízhőmérséklete miatt a lányok bojkottálták a tóban való fürdőzést, de nem törtünk le, a napunk egy részét a szálloda medencéiben töltöttük nagy-nagy pancsolással.

Kitti úgy viselkedett, mint egy halacska (születési állatjegyének megfelelően)! Eleinte a gyerekmedencében „finoman” lubickoltak Szonjával, majd egyre bátrabb és bátrabb lett. A gyerekmedencébe történő ugrabugrálást felváltotta a nagy medencében történő kutyaúszás, majd mellúszási tempózás. Kaptak mindketten szilikonos úszósapkát és egy-egy úszószemüveget. Ez utóbbinak köszönhetően Kitti az úszáskor csak a levegővételhez emelte ki fejecskéjét a vízből. (Egyébként a Balatonba is csak úszósapkával vittük be őket, próbálva megelőzni az esetleges fülgyulladást. Biztos páran bolondnak néztek, hogy miért adok a gyerekekre úszósapkát a tóban való pancsoláshoz, de ez különösebben nem izgatott. A lányokat nem zavarta, sőt ha anélkül indultunk a medence, vagy a tó felé ők mindig kérték, hogy tegyem a fejükre. Ami nem is olyan egyszerű, szinte lehetetlenség úgy a gyerek fejére húzni, hogy ne húzzam vele a hajukat. De ezt is megszokták és csak néha jajdultak, szisszentek fel.) Egy szó, mint száz nagyon büszke voltam Kittire, mert nagyon ügyesen mozgott a vízben, annak ellenére, hogy a babaúszáson (ahova 3 hónapos korától kb. 13 hónapos koráig jártunk) és a hétvégenkénti apás uszodai pancsolásokon kívül nem igazán járt rendszeresen usziba. (Meg is állapítottuk, hogy ősztől mindenféleképpen beíratjuk úszni, ha viszik az ovival őt, ha nem.)

Szonja is élvezte a vizet, s bár ő nem járt babaúszni (második gyereknél erre nem maradt idő, energia???) nagyon biztosan és teljesen félelem nélkül medencézett. Nem foglalkoztatta, hogy nem ér le a lába, a karúszótól sem berzenkedett egy percig sem. Sőt egy idő után rájött, hogy ha ráfekszik a vízre és pacsál a lábával még haladni is lehet (eleinte inkább csak taposta a vizet). Érdekes volt, hogy másodszülöttünknek mennyire bejött a meleg vizes jacuzzi. Neki, aki utálja, ha kicsit melegebb a fürdővíz a kádban (Kitti abban általában fázik, ami Szonjának pont jó). Ő is ugrált a medence széléről a vízbe, de mindig kérte, hogy kapjuk el, hogy ne bukjon a víz alá (azt még nem nagyon szereti).

A medencézés, balatoni pancsoláson kívül volt, hogy biciklit béreltünk és elkerekeztünk a siófoki Jókai parkba (nagyon szeretem ezt a helyet, annyira szépen rendben van tartva), belekóstoltunk a nem tudom én milyen sétány délutáni pezsgésébe, lángost ettünk (csodálkoztunk is, hogy mennyire bejött mindkét csemetének), fagyiztunk (ez egy nap sem maradhatott el), nem kukoricáztunk kukoricát enni, játszótereztünk és jókat ettünk a szálloda svédasztalos vacsoráin. Ez utóbbit (a reggelivel együtt) a lányok imádták. Általában le sem ültünk az asztalunkhoz, a lányok már ki is jelentették: „Anya/apa választok!” Azaz ne teketóriázzatok, menjünk ennivalóért. Többnyire nem lehetett panaszunk az étvágyukra, általában találtak kedvükre valót a tényleg kifogástalan, ízletes, változatos (és még lehetne fokozni) kínálatból. K. na meg persze Szonja a nyaralás végére majdhogynem puszipajtása lett a séfnek, aki maga segített minden este a szálloda vendégeinek a döntésben. Kétszer volt grillparty is a szálloda belső kertjében, ahol a séf sütötte meg az előre bepácolt különféle húsokat. Egyedül az édesség kínálat volt szegényes (legnagyobb sajnálatomra), de a fagyi azért valamennyire kárpótolt. Volt viszont több fajta gyümölcs, Szonja minden étkezésnél (reggel, este kétpofára nyomta magába a dinnyét. Az egyik pincér különösen odavolt a lányokért, a két lánynak ez nagyon tetszett.

(Ajánlom mindenkinek a fentebb említett szállodát, ami igaz ugyan, hogy elsősorban konferenciákra rendezkedett be, s talán nem szerepel a bababarát szálláshelyek listáján, azért van náluk gyerekágy, játékszoba, gyerekmedence – gyerekkádra nem emlékszem, de most mi nem is igényeltük -. A személyzet nagyon segítőkész, kedves, de cseppet sem tolakodó. Kétutcányira van a parttól, de egy – korábban fizetős – strandból le van kerítve egy rész a szálloda vendégeinek, ahol rendelkezésre áll egy bár, napozó ágyak, saját stég, wc.) Mi még biztos visszatérünk ide!

Egyik este hajókázni voltunk egy a török tengerpartról hazánkba hozott motoros vitorláson. Bár elég nagy szél volt K. legnagyobb bánatára motorral hajóztunk ki a kikötőből, ahol előtte a lányok 30 ft-os balatoni zsömlével etették a hattyúkat és kacsákat. Miután kifutottunk a kikötő nyújtotta simább terepről, igencsak himbálózni kezdett a hajónk. A lányok nagyokat vihogva dülöngéltek jobbra-balra. Az első öt percben azt kívántam, hogy forduljunk vissza, tartva a tengeri betegségtől, de a következő 10 percben sikerült megszoknom az állandó himbálózást. Fél útnál a lányok átvették a hajó felett az irányítást! Nem vedlettek át kalóznak, csak a morózus kormányos (vagy kapitány?) átadta a kormányt nekik. És tényleg csak a lányok vezették a hajót, a kormányos utasításainak megfelelően tekertek hol jobbra, hol balra, közben folyamatosan vihogtak. Sikerült szörfös, és kis vitorlások elgázolása nélkül a kikötőig elevickélni, aholis a kormányosnak visszaadták a lehetőséget, hogy „vitorlázza be” a járgányt a parkoló helyre. (Beszélgettünk az egyik „matrózzal”, aki kérdésünkre elmondta, hogy ez a tengeri viharokkal edzett vitorlás simán elbír akármilyen balatoni viharral. Ki is szoktak menni vízre utasokkal (!) akkor is ha vihar van – gondolom azért vannak határok, vagy szabályok vagy mi -. S milyen édesek, előre nem közlik az utasokkal, hogy aki esetleg nem bírja, most ne jöjjön velünk, mert valószínűleg nagyobb himbilimbi lesz az átlagosnál. Mesélték, hogy volt egy leánybúcsú a hajón, amikor is a társaság egy része azonnal vissza akarta fordíttatni a hajót a vihar miatt, a másik fele, meg sikítozott, ahogy a hullámok átcsaptak a hajón amitől csurom vizesek lettek. Kösz szépen….de jó, hogy most nem volt vihar!

Ennyi volt kb. a mi belefért az egy hétbe, jól éreztük magunkat, együtt voltunk. Esténként mindig terveztük, hogy miután lefekszenek a lányok megiszunk egy mojitota bárban, de erre soha nem került sor, mert általában velük együtt kinyúltunk.

Pár kép nyaralásunk első hetéről: