A lányok na meg én is kaptunk egy napot, hogy felkészüljünk az augusztus 17-ei első munkanapra. Én dolgozni, a lányok meg bölcsibe, oviba mentek. (Így utólag gondolkodva nem is értem, hogy mi ütött belém, hogy a nyár utolsó másfél hetére miért akartam betenni őket az oviba, hisz anyu elvállalta volna őket, ha megkérem. Azt hiszem nem akartam már őt terhelni.)

Kitti már vasárnap este elkezdte a nyüglődést, hogy ő nem akar oviba menni. Szonjának egy szava nem volt a bölcsi ellen. Elég rossz éjszakánk volt, Szonja nyugtalanul aludt, sokat forgolódott. Reggel amikor felébredt, mintha hőemelkedése is lett volna, de letudtuk azzal, hogy biztos csak melege van. Kitti még oviba készülődéskor egy kicsit ellenkezett, de aztán beletörődött a sorsával. Az oviban összevont csoportok voltak. Elég rosszul jött ki, hogy 2 hónap „nyaralás” után nem a saját csoportszobájába, nem a megszokott gyerekek közé és főleg nem az ő óvónénijéhez került. Szonja csoport szobába lépés előtt egy kicsit elbizonytalanodott és sírt egy sort, de délután, amikor E. nagyijuk ment értük mindketten vidámak voltak. (Igaz, hogy K. elfelejtett reggel szólni a bölcsiben, hogy Szonja már nem visel pelenkát és pisiltessék. Ezt nem tették meg – mondjuk rejtély számomra, hogy nem vették észre, hogy nincs pelenka rajta -, Szonja meg nem szólt, hogy pisilnie kell. Alváshoz adtak rá pelenkát, amit jól tele is pisilt.)

Kittivel is történt egy kellemetlen dolog. Igaz nem szoktam dicsekedni vele, sőt egy kicsit fejem lehajtva említem, hogy bizony az alváshoz még mindig szüksége van a cumira. Az óvódai első napon, mint említettem az idegen csoportban, az óvónő közölte Kittivel, hogy nem viheti be magával az alváshoz a cumit! Mint másnap a férjem meg tudta tőle, el akarta kezdeni a cumiról való leszoktatást!!! Csak azt nem értem, hogy neki – aki nem is Kitti óvónője -, anélkül, hogy ezt a dolgot velünk szülőkkel megbeszélte volna, hogy jutott ilyen eszébe a két hónapos nyári szünet utáni első napon!!! (Kitti óvónőjével még júniusban beszélgettem erről a cumis dologról, tanácsot kértem, hogy miként is fogjak hozzá a leszoktatáshoz. Mert próbáltuk mi, de teljes kudarcba fulladtunk. Ő azt mondta, hogy ne erőltessük, inkább szeptembertől közösen fogjunk neki ennek a projektnek.) Gondolom ez a cumis dolog is közrejátszott abban, hogy este lefekvéskor Kitti nagyon sírt, hogy nem akar menni oviba. Még másnap elvittük, de a héten már itthon maradt, és csak akkor visszük legközelebb, amikor már teljes üzem lesz az oviban.

Szonja az első bölcsődei nap estéjére belázasodott. (Csak jól éreztem én, hogy reggel kis hőemelkedése volt). Érdekes volt, mert bár 39 fokos láza volt, nagyon virgonc, jókedvű és jó étvágyú volt! Éjszaka is folytatódott a lázas állapot, másnap reggel a dokinőnk meg nézte, de nem látott nála semmit. Elvittük fül-orr-gégészhez is, az meg nem látta a dobhártyáját a sok beszáradt fülzsírtól, amit nem tudott eltávolítani. Három napig tartott a lázas állapot, amihez egy kis köhécselés társult.

Múlt hét szerdán megérkeztek unokatestvéremék két nagy lányukkal (8,12 évesek). A következő napok igen eseménydúsak voltak, igyekeztünk olyan programokat találni, amikben még nem nagyon volt részük. 20-án elmentünk „Szent István udvarába”, a Kossuth térre, ahol kipróbálhattak a gyerkőcök (meg mi is) régi népi játékokat, ügyességi eszközöket (?), meghallgattuk a Szilaj dob együttest (Szonját teljesen elvarázsolta) és a kenyérfesztivál utcájában ettünk nagyon finom rétest. Mikor már elegünk lett a tömegből és a hőségből lesétáltunk a Duna-partra, ahol fák adta árnyékból néztük a Duna feletti légiparádét. Kicsit vontatott volt, 1 és 2 óra között kb. 20 percenként jelent meg valamilyen repülő a folyó felett, majd 2-kor kezdetét vette a Red Bull Airrace selejtezője. Mindössze két gép repülte végig a pályát első körben a többit diszkvalifikálták. De nekünk haza kellett indulnunk, mert Szonja megint belázasodott és enni meg pihenni is kellett az esti tűzijáték előtt. Mivel Kitti nem aludt napközben, Szonját meg nem akartam betegen bevinni a tömegben én otthon maradtam a csajokkal, K. pedig a rokonokkal bement a városba tűzijátékozni. Úgy terveztük, hogy az ágyból nézzük tv-n a tűzijátékot csemetéimmel, de addigra már elnyomta őket az álom.

Következő nap libegőztünk egyet, amit kivétel nélkül minden gyerek és rajtam kívül minden felnőtt élvezett. (Nem tudtam legyűrni teljesen tériszonyomat, amit fokozott az attól való félelem, hogy Kitti kiesik mellőlem az ülésből.) Felgyalogoltunk az Erzsébet kilátó tetejére, még Szonja is a saját lábán (!!!), majd visszalibegőztünk a kocsihoz. (A lejtmenet még borzasztóbb volt számomra, mint a hegymenet, alig vártam, hogy végre kiugorhassak az ülésből.)

Szombaton hajnali kelés volt és nekivágtunk egy három órás vonatozásnak a szomszédos ország fővárosába Bécsbe. Szonját nagyon megzakkantotta a 6 órai kelés, egész nap nyűgös, nehezen kezelhető volt. Azért többnyire élvezték a RailJet osztrák vonatszerelvénnyel az utazást (ami számunkra nagyon kellemes, kényelmes volt. Miért nincs a magyar vasútnak is ilyen kulturált szerelvénye???? 80 LCD kijelzőn követhettük egy térképen, hogy éppen merre járunk, milyen sebességgel haladunk és melyik állomásra mikor érkezünk. A WC is „patent” volt, szappannal, folyóvízzel, kézszárítóval.) K. majdnem lemaradt a vonatról, ugyanis az állomáson vettem észre, hogy a gyerekek pulcsiját otthon felejtettem. Mivel még volt 20 perc a vonat indulásig K. hazaszaladt értük, 1 perccel érkezett vissza később a vonat indulásánál. Az volt a mákunk, hogy valaki biciklivel szállt fel a vonatra, ami ezen a szerelvényen nem lehetséges és míg a vasutas egyezkedett a jó emberrel K. is befutott.

Úticélunk a Schönbrunni kastély volt. Elég rég jártunk itt (7 éve?), de ismét elragadott a kastély kert szépsége, rendezettsége. A gyerekeknek is tetszett, azon versenyeztek ki tud hamarabb feljutni a Glorietthez. Szonjának esze ágában sem volt benevezni eme eszelős versenybe, ő inkább a babakocsi kényelméhez ragaszkodott, csak a cél előtt pár méterrel szállt ki „hintajából”, hogy közelebbről szemügyre vehesse a Gloriett előtti tavacska kacsáit. Az idő nem volt túlságosan kegyes hozzánk, ekkor már szemerkélt az eső, de még vettük a bátorságot és bementünk az állatkertbe is. Nem tudom miért, de én azt hittem, hogy a schönbrunni csak egy „pici állatkert”, s az igazi bécsi vadaspark valahol máshol van. Tévedtem. Ez egy hatalmas állatkert, nagyon jópofán elrendezve. Szerencsénk is volt, mert elég aktívak voltak az állatok, a jegesmedvék éppen a kaján osztozkodtak egymással a szárazföld után a vízben is folytatták a verekedést, a tigrisek is éppen csatáztak egyet. Nagy élmény volt a trópusi ház, ahol a trópusi növények mellett hatalmas gyümölcsevő denevérekkel is találkoztunk. Sajnos akadtak álmos „jószágok” is, pl. a koalák és a panda macik. Az állatkertnek talán a felét sem néztük meg, de még a kastélyba is be akartunk menni és a vonatot is el kellett érnünk. A rövidebb kastélytúrára neveztünk be, ahol valamennyi lány végighallgatta az audiós tájékoztatót (kivéve Szonját, de azért magát az eszközt ő is kikövetelte magának), és végigjárták a termeket, igaz különösebb hatást szerintem nem tett rájuk (Szonjára tuti semmilyet, mivel őt az első két-három szoba után elnyomta az álom). De nem is csodálkozom, mert mindannyian fáradtak voltak. Mire kijöttünk a kastélyból az eső is egyre szaporábban esett, ami elől a pályaudvarhoz közeli kajáldába húzódtunk meg, ahol üres pocakunkat jól teletömtük. A hazafelé úton Kittim is elaludt, Szonja pedig megint hisztizett egy sort, csak azért, hogy tudassa az utazókkal, hogy ő is rajta van a vonaton. Otthon sem kellett őket különösebben altatni, hosszú nap volt mögöttünk.

Az utolsó nap délelőttjére még bepasszíroztunk egy Szemlőhegyi barlangtúrát. Szonján kívül, mindenkit elragadott ez a föld alatti világ. Unokatesómék lányai külön megköszönték nekünk, hogy elhoztuk őket ide, hisz még soha nem jártak barlangban. Hazafelé a gyerekes autó (én+ a négy gyerek) útbaejtettük a Daubner cukrászdát, ahol egy isteni finom narancsos csoki tortát vettünk, mivel ezen a napon volt unokatesóm születésnapja, illetve anyukám születésnapjának „előestéje”. Annyira finom volt a torta, hogy hihetetlen!!! Már sok neves cukrászdával megjártam/tuk, hogy a hírnévhez képest gyatra süteményt ettünk, de ez a torta….nem találok rá szavakat. Először is nagyon friss volt, a tésztája csak úgy szétomlott a szánkban, a trüffel krém nem volt tömény, nagyon kellemes íze volt és sokat dobtak az egészen a narancs darabok! Hmmmmmm Ez a hét is nagyon jól telt!!! Kár, hogy nincs nyár és szabadság egész évben!!!