A héten kibújt a szög a zsákból! Megtudtuk miért is nem akar(t) Kitti lányunk úszni járni.
Szerda este készítettem össze az ovis úszáshoz a hátizsákját. Kitti készülődésemet figyelve rákérdezett, hogy mit csinálok, s miután erre választ kapott el kezdte a nyüglődést, hisztit, hogy ő nem akar uszodába menni az ovisokkal. Már megszoktuk, hogy az általunk feltett „miért”ekre nem kaptunk semmilyen választ, csak a nyüglődést, sírdogálást, hisztit. Egyszer csak nagyon elszakadt a cérna nagyobbik lányunknál és szinte sírva, kiabálva magyarázta, hogy ő már tud úszni és ő nem akarja, hogy őt erre tanítsák.
A magyarázat tehát arra, hogy miért nem akart a külön úszásra és az ovisra sem járni, mert ő meg van győződve arról, hogy az a kutyaúszás, amit ő művel az már maga az ÚSZÁS és neki már nincs szüksége tanításra. Gondolom ebben az is benne van, hogy amikor együtt voltunk családilag „úszni”, pancsolni, fürödni, akkor azt csinált tulajdonképpen a medencében amit akart. Beugrált, pancsolt, víz alá merült, bohóckodott. Tanítgatta apukája is egy-két „fogásra”, de nem az volt a célja, hogy ő tanítsa meg. Az uszodai oktatáson ez nincs. Azt kell csinálnia amit az oktató/edző mond. Ez nem tetszik neki.
Mindenesetre K. miután Kitti kicsit lenyugodott elbeszélgetett vele. Elmondta, hogy miért lenne jó, ha rendesen megtanulna úszni, és hogy ezt pont az a bácsi fogja neki megtanítani stb. Annyira jól sikerült beszélgetés volt ez (K. ehhez nagyon ért!), hogy utána szaladt hozzám Kitti és mondta, hogy már alig várja a másnapi ovis úszást. Hurrá!!!
