El vagyok maradva mindig a blogbejegyzésekkel. Mióta dolgozom minden nap (kivéve persze a hétvégéket) reggel 5-kor kelek, hogy mire a lányokat 6-kor ébresztem én már glédában legyek, indulásra készen. Így is kész kapkodás, rohanás van, hogy fél 7 körül elinduljunk, ez általában nem is jön össze. A múlt héten azt hiszem egyszer sikerült úgy beérnem a munkába, hogy nem késtem el. Délután már 5 óra is elmúlik mire hazaérek. Kis játék, vagy rendrakás, 6- 1/2 7 körül vacsora, 7-kor fürdés, mire ágyba kerülnek már 8 óra is elmúlik, és jó ha 9-kor már alszanak. (Szonja mostanában nagyon nehezen alszik el, s persze a szobából nem enged ki. "Simogassad a lábam!" jön mindig a felszólítás, s ha ellentmondok akkor üvöltés van.) 9 után meg annyira hulla vagyok, hogy semmi hangulatom a gépet bekapcsolni. Még egy picit beszélgetünk K-val, aztán legkésőbb 10-kor már ágyban vagyok. Így aztán mire egy-egy post megszületik már el is felejtem, hogy miket akartam megörökíteni a lányoknak. 

Most tudom. Szombaton felkerekedtünk és elmentünk a Vajdahunyadvárába a Mezőgazdasági Múzeumba. Nagyon jó kis programok voltak az őszi múzeumok éjszakája alkalmából. A programok Szent Márton napja köré épültek fel.

A Görömbő zenekar húzta a talpalávalót, táncoltunk is egy kicsit (nagyon sokat kellett unszolnom a lányokat, de végül sikerült őket rávennem, hogy mi is beálljunk  a körbe), egy kedves fiatalember mutatott Kittinek és Szonjának pár régi játékot, tollat fosztottunk (remélem jól mondom), mézeskalácsot sütöttünk (illetve csak a csajok), a Levendula Játszóház jóvoltából kukoricáztak és dióztak, míg mi K-val tökmécsest készítettünk. Magam is elcsodálkoztam, hogy a gyerekek (nem csak a mieink) milyen jól elvoltak két morzsolt kukoricával teli fateknővel, pár fa merőkanállal és kis pléh vödrökkel. Egyikből a másikba merték, öntötték a kukoricát, beleültek, taposták. 

Szent Márton napi menübe is belekóstoltunk. Életemben most ettem először ludaskását, és nem először, de valószínűleg nem is utoljára sült libacombot. 

Bekukkantottunk azért az egyik állandó kiállításra is, ha már ott voltunk a múzeumban, a lányoknak legjobban az állati csontvázak, koponyák tetszettek. Elég ügyesen kitalálták (leginkább Kitti), hogy melyik milyen állatnak a koponyája. 

Este 6-kor kezdődött a lampionos felvonulás. Felnőttek, gyerekek a múzeumban készített tökmécsesekkel (vagy aki ebből kimaradt gyertyákkal) felszerelkezve sétáltunk egyet a Vajdahunyadvár körül, miközben Görömbőék zenéltek, énekeltek. Mivel már 6-ik órában voltunk a lányok nagyon fáradtak voltak, de nem voltak hajlandóak kiállni a menetből, büszkén vitték a mécseses töklámpásokat. 

Sajnos a fényképezőgépet itthon felejtettük, így csak a telefonommal készítettem pár fotót, amiknek a minősége....!