A Télapó tett Kitti és Szonja ajándék csomagjába egy-egy készlet tábla filcet is. A csajok hamarosan már a tábla előtt álltak és nagy rajzolásban voltak. Kitti, mint mostanában oly sokszor a családot kezdte el rajzolni. Mindenkitől megkérdezte, hogy ki milyen színnel szeretne ábrázolódni (de jól megaszontam), és azzal a színnel készült el az egész alakos rajz. Nem oly régen talán már bemutattam, hogy mostanára mennyit fejlődött nagyobb leányunk ember ábrázolása. Ma már van az alakoknak szeme, szája, orra, füle, haja, törzse és keze. A lábakat valamiért általában még nem ábrázolja. Csak ha rákérdezek, hogy hol a lábuk.
Már nem csak bennünket, családtagokat rajzol le, hanem mostanában az ovis társait is. Sőt épp a minap lepte meg kisBence (az egyik kis barátja) apukáját (na meg bennünket is) egy róla (mármint Bence apukájáról) készült rajzzal, amit oda is adott neki, amikor jött a fiáért. Az apuka bevallása szerint még soha, senki nem rajzolta le őtJ
Mondanom sem kell, hogy Szonja sem akart lemaradni Kitti mögött és ő is belefogott a család tagjainak rajzolásába. És ta-ta-tam megszülettek első igazi ember rajzai! A fej és törzs még egyben van, de van szemük, fülük, kezük, lábuk! (A táblára rajzolás után szerettük volna, ha papírra is lerajzol egy-két alakot, de eme dologra valamiért nem volt képes. Egyelőre így marad a fotó emlék az első ember ábrázolásáról.)
A krumpliszerű alakok Szonja művei, a többi Kittié