Szerencsére már inkább csak múlt időben kell beszélnem a kaja parámról. Nem is jó ez a megfogalmazás (csak rímelt ezért lett ez a bejegyzés címe). Régebben már írtam a lányok étvágyáról, illetve annak hiányáról. Azt is megemlítettem, hogy Kittivel kb. egy-másfél éves koráig nem volt gond, mert minden megevett, amit anya kínált neki. Később el kezdett válogatni, meg úgy alapjában véve rossz volt az étvágya. A húsos dolgokat még csak-csak megette (főleg, ha az jó kis egészséges rántott hús volt, sült krumplival), de főzeléket szinte egyáltalán nem volt hajlandó enni. Azzal nyugtatgattam magam, hogy a gyümölcsöt viszont nagyon szerette, s így valamennyi vitaminhoz azért hozzájut a szervezete (amit az őszi-téli időszakban szintetikus vitaminokkal pótoltunk).
Szonja már más helyzet, egész pici korától rossz evő volt. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy a hozzátáplálás megkezdésétől. Próbálkoztunk mi mindennel, de nem nagyon csúszott neki semmi. (Kivéve nála is a gyümölcsöket.) Ez a válogatóssága tulajdonképpen még a mai napig is meg van.
Ami bosszantó számomra, hogy egy-egy ismeretlen ételt, amit még életükben nem ettek, nem hajlandó egyikük sem megkóstolni.
Az óvoda és bölcsőde kezdéssel aztán jó irányban változni kezdtek a dolgok, főleg Kitti esetében. Míg az első időkben azt hallottam nap, mint nap az óvónőktől, hogy alig evett valamit a nagylányom, pár hónap elteltével (gondolom a gyerekekkel való közös étkezéseknek és az óvónők bátorításának köszönhetően) egyre több ételt kóstolt és szeretett (!) meg. Bizonyára annak is nagy szerepe van, hogy a bölcsödében, ahonnan az ovi is kapja az ételt, állítólag nagyon jól főznek. Ma már szinte mindent megeszik Kitti, még a főzelékeket is. De csak az óvodában!!! Itthon továbbra sem eszi meg a főzeléket (talán a lencse- és krumplifőzelék kivételével), de már odáig eljutott, hogy itthon is hajlandó megkóstolni egy-két új dolgot. Nem egyszer azzal jön haza, hogy repetázott is, pl. az itthon soha meg nem ízlelt sóskából. Mi szülők és nagyszülők meg csak hüledezünk, ámulunk-bámulunk. Már megfordult a fejemben, hogy felveszem a kapcsolatot a bölcsödei főszakáccsal, hogy ugyan már adjon néhány receptet, trükköt, mitől olyan finomak az ételeik. De gyanítom, hogy hiábavaló fáradtság lenne ez, mert itthon valószínűleg már nem enné meg a benti kosztot. Az étvágya úgy általánosságban is megnőtt, és nap, mint nap azzal a megjegyzéssel találkozom óvodai dolgozóktól, óvodai társak szüleitől, hogy hogy megcombosodott Kitti. Való igaz felszedett pár kilót magára a lelkem, kb. 3-4 kg-t egy év alatt! Most majdnem öt évesen pár tíz deka választja el a 20 kg-tól.
Szonjánál nem tapasztaltunk ilyen nagy változást, de a gondozónők elmondása alapján ő is sokkal jobban eszik, mint a kezdetekben. Valószínű, hogy rá is van kényszerülve, hogy legalább kóstolgassa a főzeléket, hiszen náluk egy nap kivételével minden nap főzelék az ebéd. Rájött, ha nem eszik, akkor nem kap mást (mint mondjuk itthon). Ő hízni nem nagyon hízott, vagy csak nagyon sokat nyúlt? Épp a minap nézegettem a csoportszobájuk elé kitett táblázatot, amiben fel van tüntetve, hogy melyik hónapban hány kg és hány cm volt (szeptember óta). E szerint nőtt 5 cm-t és hízott kb. 40-50 dkg-t. Jelenleg 97 cm és 12,7 kg. A 26 fős csoportban rajta kívül még egy kb. vele egyidős kislány van ilyen súlyban, a többiek (még az 1 évvel fiatalabbak is!) súlyosabb egyéniségek.
Összegezve az „evészetüket” meg vagyok velük elégedve, még Szonjával is. Ő amúgy is olyan rapszódikus evő. Egyik nap olyan sokat eszik, hogy már- már le is állítom, aztán két napig el van egy-két almán, mandarinon.
