...az iskola és (talán) folytatom a napló írást. Az elmúlt majd félévben többször éreztem késztetést arra, hogy lejegyezzem egy-két fontos momentát Kitti és Szonja lányom életének, de sajnos az írásra nem került sor (kicsit már bánom, de késő bánat eb gondolat). Azt tervezem, hogy először is a jelenre koncentrálok, de visszaidézem majd szép apránként az elmúlt félév legérdekesebb pillanatait is.
Tehát iskola. Az iskolaválasztás (még valamikor tavasszal) igencsak megviselte az idegeimet. Rengeteget gondolkodtam (illetve gondolkodtunk férjemmel), hogy milyen iskolába menjen Kitti. Válasszunk valamilyen alternatív iskolát? Legyen "erős" iskola? Válasszuk a körzeti sulit? Mi legyen a fő szempont, amit vizsgáljunk? Melyikbe menjünk egyáltalán el nyílt napra, előkészítőre? Hol érdeklődjünk az iskola felől? Miután döntöttünk újabb álmatlan éjszakáim voltak, hogy vajon jól döntöttünk-e, nem lett volna jobb Kittinek egy másik iskola.
Az alternatív iskolákat elég hamar elvetettük. Részben azért, mert nem találtam olyat, ami minden szempontból megfelelt volna, részben az anyagi vonzata miatt. Egyik választási szempont a számomra az volt, hogy a lakóhelyünktől ne legyen túl messze. Ne kelljen lehetőleg sokat buszozni (vagy autózni), ne fárasszam a gyereket ezzel. Másrészt az általános iskolában kötődnek az első igazi barátságok, s ha a város másik végében van az iskola (s feltehetőleg a "jövőbeni" barátnő lakhelye) nehéz a kapcsolatot tartani vele. Így maradtak a kerületi iskolák. Hármat néztem ki Kittinek, de aztán egyet el is vetettem. Ez egy két tannyelvű iskola, vonzott az, hogy milyen jó lenne, ha Kitti már általános iskola végére jól tudna angolul. De járnak a környezetünkből gyerkőcök ebbe a suliba és őket szinte soha nem láttam délután suli után az udvaron (legfeljebb könyvvel a kezükben), annyit kellett tanulniuk. Nem hiszem, hogy egy alsós osztályos tanulónak ez kell, hogy legyen az egyetlen "feladata". Úgy gondoltam, hogy ez a suli sok lenne az én érzékeny lelkű lányomnak.
Végül két suli maradt fent a rostán, a körzeti és egy ének-zene tagozatos osztályt is indító másik. A körzeti nagyon családias hangulatú, iskolaotthonos suli. Ez nekem nagyon szimpatikus volt, az első három osztály tulajdonképpen átmenet az ovi és az iskola között. Ami miatt mégis a másik mellett döntöttünk az az volt, hogy több embertől hallottam, hogy elég gyenge iskola (még maga az iskola igazgató szavaiból is ez jött le nekem), másrészt a nyílt napon egyik tanítónéni sem fogott meg igazán.
A másik suliba - ahova egyébként K. is járt hajdanán - Kitti még tavaly ősszel el kezdett előkészítőre járni. Ezek játékos foglalkozások voltak (semmi tanulás!), csak hogy megismerje az iskola "illatát", szokja a légkört, a tanítónéniket. A nyílt napon és az előkészítő foglalkozásokon megismert tanítónénik szimpatikusak voltak. Aránylag jó sulinak tartják a kerületben. Kicsit poroszos (az igazgatóval együtt), de reménykedek benne, hogy nem túl rossz választás volt ez.
Kitti nem várta az iskolát. Bár a nyár folyamán több esetben válaszolt igennel az úton-útfélen feltett kérdésre, azaz, hogy "várod már az iskolát?", de én nem éreztem rajta, hogy annyira érdekelné ez a dolog. Aztán egy nap be is vallotta, hogy nem várja. Pedig beszéltünk róla (de nem ez volt a nyár fő kérdése), nem meséltem semmi rémtörténetet, sőt egy pozitív dolognak próbáltam feltüntetni az iskolát, a tanulást, ennek ellenére nem vágyott. Persze ez valamennyire érthető is, szerintem kicsit tartott is tőle, az ismeretlentől.
Elérkezett augusztus 31. az évnyitó napja. Ünneplőbe öltözött nagylányommal - na meg persze húgával, aki szintén kikövetelte magának a fekete szoknya, fehér blúz összeállítást - az egész család (nagymamástól) elindult Kitti sulijába. Az elsősök voltak természetesen főszerepben, nekik szóltak a gyerekek által előadott versek, dalok. Sőt még egy viccesnek készült (de inkább bugyuta) fogadalmat is kellett tenniük, mint új diákoknak. (Vicces volt, amikor a nagyfiú megkérte az elsősöket, hogy mondják utána a fogadalom szövegét: "Én, nevetek...." erre az elsősök: "Én nevetek..." nem értették - honnan is tudták volna, hisz nem hiszem, hogy jártasak a fogadalomtételben, hogy a saját nevüket kellett volna mondaniuk.
Szerencsére nem volt hosszú műsor, s az igazgató is csak egy rövid - annál balgább - beszédet tartott. Ezután bementünk a tanítónőikkel és osztálytársakkal az osztályterembe. Kittit egyből felkarolta egy volt óvódai csoporttársa, aki sokkal határozottabb fellépésű az én lánykámnál és meginvitálta az egyik első sorban lévő padba.
Az első tanítási nap izgalommal indult a suliba. Ekkor még megengedték, hogy bekísérjük őket az osztályterembe. A táskából kipakolva derült ki, hogy a tolltartót otthonhagytuk. Hazaszaladtam Szonjával, de a tolltartó sehol nem volt. Gyors telefon férjemnek - mivel ő és Kitti pakolt be előző este, aki állította, hogy ők betették a táskába. Ja, csak én igazán meg se néztem, hogy annak a táskának van vagy 6 fakkja. Vissza a suliba, s tádám benne volt a tolltartó.
Ebéd után hoztam el Kittit az iskolából, aki boldogan mesélte az első nap élményeit. Majd otthon sírással folytatta, mivel nem találta azt a lapot, amin valamilyen házifeladat volt. Én meg azt a cetlit nem találtam, amire felírtam, hogy másnap milyen könyveket kell bevinni. Na, ilyen jól kezdődött a tanév. Remélem a folytatás jobb lesz.
A hétvége igazi lazítós volt (hódmezővásárhelyi barátainknál voltunk), s ezután a hétfő reggel egy kis nemakarokiskolába menni sírással kezdődött. A legfőbb problémája az volt a lányomnak, hogy vajon mi lesz a reggeli, s az ebéd és mi van akkor, ha ő nem szereti amit elé tesznek és különben is miért nincs kiírva a heti menü valahova, mint az oviban. Megnyugtattam, hogy nem kell semmit megennie, amit nem szeret, nem kíván, sőt teszek neki szendvicset is, emiatt nem kell aggódnia.
Az első négy nap tapasztalatai alapján: nem szerette meg egyből az iskolát, amit azért nem tartok borzasztó nagy bajnak. Kitti kicsit nehezebben oldódó, bátortalan lányka, belecsöppent egy számára teljesen ismeretlen környezetbe, többnyire ismeretlen gyerekek és tanítók közé. Remélem, hogy egy-két hónap múlva minden este alig fogja várni a másnapot, hogy mehessen a suliba.
Évnyitón vidáman
...ez a szájhúzás sok mindent elárul:
Az iskolapadban
