Leesett tegnap az első hó. Igaz nem sok, de arra elég volt, hogy egyet hógolyózzunk. Miután - kis túlzással - elfogyott az hó a telepen, sétára invitáltam őket. Céltalanul azonban nem lehet sétálni a gyerkőcökkel, ezért kitaláltam, hogy kövessük az autó nyomokat. Kitti vezette menetünket, utána Szonja és én zártam a sort. Hamarosan elhagytuk a lakóparkot és meneteltünk tovább. Csak mentünk, mentünk, egy megállóra buszra szálltunk (persze az autónyomokat már rég elvesztettük), majd folytattuk utunkat a kerékpárúton, drótszamár nélkül. Kitti itt újabb nyomot talált, amit követnünk kellett. Közben meg-megálltunk egy kis hócsatára, csúszkálásra, hóban firkálásra. Elértünk egy régi-régi lakótelephez, ahol nosztalgiázni kezdtem. Lakott itt egy osztálytársam, félig-meddig barátnőm, akihez sokat jártam. Meséltem a lányoknak, hogy valamikor errefelé laktam én is. A lányok kíváncsivá váltak, hogy nézzük meg, hol is volt az otthonom majd 20 évig. 

Továbbgyalogoltunk a kertes házak között. Mennyit jártam erre gyerekkoromban, amikor a városba csak villamossal tudtunk bemenni és a villamosmegállótól ezen a kertvárosi részen keresztül lehetett hazajutni. Hamarosan elértünk a 30-as években épült lakótelephez, ahol szüleimmel laktunk. Sokat változott az udvar, a házak, bár van még pár lakó, akik már annak idején is itt laktak, de valószínűleg legtöbbjüket már nem ismerem. Megmutattam a házat amiben a lakásunk volt, sőt a szobám ablakát is láthattuk. A lányok észrevették rajtam, hogy szeretettel beszélek egykori otthonomról és kérdezték, hogy jobb lenne-e itt lakni. Nem, nem lenne jobb, csak annyi emlék fűz ehhez a lakótelephez és kis lakáshoz, na meg itt voltam gyerek, kamasz....

Lassan tovább sétáltunk elmentünk amellett a park mellett, ahova nyáron csúszdázni, télen szánkózni szoktunk járni, majd elértünk a "kacsás tóhoz". A tó egyrésze be volt fagyva, de a szélén kb. 40 kacsát számoltunk meg. Ekkorra már nagyon elfáradtunk és vártunk egy buszt, ami hazavitt minket. A buszon lányaim, a hidegtől piros rózsássá vált arcában gyönyörködtem.

Nagyon jól esett ez a séta a lányokkal, sokat nevettünk és annyira jó volt egyet nosztalgiázni, hogy muszáj voltam ezt a kivülálló számára érdektelen jegyzetet "papírra vetni".