Kitti jó pár hete azzal jött haza a suliból, hogy az úszó edzőjük beválasztotta őt, hat másik osztálytársával együtt egy úszás versenybe. Nagyon csodálkoztam, ugyanakkor borzasztóan örültem ennek a hírnek. Hogy miért csodálkoztam? Mert tudtam, hogy az osztálytársai közül többen jártak iskolába kerülésük előtt is úszni és nem gondoltam, hogy Kitti ilyen hamar (tulajdonképpen egy félév alatt) felzárkózik hozzájuk. Korábban már írtam az óvodai úszás oktatás milyenségéről, azokról a kudarcokról, amik akkor értek bennünket, amikor Kittit úszó tanfolyamra szerettük volna járatni. Szóval azt, hogy beválasztották a versenyen indulók közé én sikernek könyveltem el.
Kitti viszont ettől a pillanattól fogva el kezdett félni a kudarctól. Attól, hogy neki ez nem fog menni, mert ő nem fog nyerni. Önbizalmát próbálva erősítgetni bizonygattam neki, hogy már az siker, hogy őt is beválogatták az indulók közé, és ha nem nyer élete első úszóversenyén azt sem kell tragédiaként felfogni.
A verseny előtt két nappal bevacsorázott. Rendesen. A második vacsora megülte a gyomrát, ennek köszönhetően hajnalban kitaccsolt. Aznap itthon tartottam, mert nem tudtam eldönteni, hogy a kaja ártott meg neki, vagy valamilyen vírus ütötte fel a fejét. Délelőtt még diétázott, de délután már falatozott. Másnap már ment iskolába, egyenesen a versenyre. Egész nap rajta járt a fejem, s nagyon drukkoltam, hogy érje egy kis sikerélmény, valamilyen helyezést érjen el, mert ha nem így lesz az a pici kis önbizalma is elvész. Délután amikor mentem érte a suliba, láttam, hogy nincs nála az úszás cucca. Kérdeztem tőle, hogy hol hagyta, mire keserves sírás volt a válasz. Egy szót nem tudtam kihúzni belőle, csak sírt, szorította a nyakamat. Nagy nehezen elsírta bánatát: egyedül ő nem nyert semmilyen érmet a versenyen. Egész délután, este vigasztaltam, vigasztaltuk és újból és újból elmondtam neki, hogy ezt ne élje meg vereségnek, hiszen a 25 osztálytársa közül csak 7-et választott ki az edző a versenybe és ő benne volt ebben a kis csapatban. Meg aztán ott volt az a fránya gyomorrontás is. Majd legközelebb jobban sikerül! De ő ezt a versenyt sajnos kudarcnak ítélte meg és kijelentette, hogy máskor nem megy. Remélem, ha lesz még ilyen lehetőség, majd máshogy látja már a dolgokat.
Szerencsére érték azóta sikerek is. Annak ellenére, hogy az úszás versenyen nem ért el helyezést a részvételért mindannyian szaktanári dicséretet kaptak. Az osztályfőnök is írásos dícséretben részesítette (4-5 társával együtt) - amit ráadásul aranyszínnel fogó tollal írt bele a tájékoztató füzetbe - mert nagyon szorgalmasan olvas. Aki elolvas egy mesekönyvet, azt beviszi a suliba és az osztálytársainak elmondja a mese, mesék tartalmát. Kitti - köszönhetően többek között padtársának - egymás után olvassa ki a kezdő olvasóknak készített mesekönyveket. Nemrég találtam rá a Fabula stúdió Olvasó létra sorozatára, melyből már több könyvet is magáévá tett. Amikor az elsőt megvettem neki, a négy kis történetet egy délután alatt kivégezte. Pár osztálytársával együtt versengve fogyasztják a könyveket, aminek nagyon örülök. Azért is büszke vagyok rá, mert még nem is tanulták az összes betűt, ennek ellenére megbírkozik a szöveggel és meg is érti azt. (Igaz Szonja néha nehezen viseli Kitti szótagolós olvasását, s ha ismeri a mesét, akkor sokszor bekiabálja azt a szót, aminek kisilabizálása Kittinek nehezebben megy.)
A harmadik beírás Kitti tájékoztató füzetébe egy népdalversenyen való sikeres szereplésért járt. Az ének tanáruk választotta ki hármójukat, s részt vettek a suli ének versenyén, majd innen továbbjutottak a kerületi versenyre, ahol szintén aranyérmesként távoztak. Az eredményükért igazgatói dicséretet kaptak.
Nagyon örülök ezeknek az aprócska sikereknek, részben azért, mert segítenek Kitti önbizalmának erősítésében, részben pedig azért, mert ezek jó élmények az iskolával kapcsolatban.
