Családunk legfiatalabb tagja, Szonja családunk legkitartóbbika. Erről a minap tett tanúbizonyságot. Történt, hogy Kittivel játszottak a szobájukban, egyszer csak nagyobbik lánykám sikoltozására, sírására lettem figyelmes. Szonja az egyik legófigurával, "Beával" ütlegelte nővérének a fejét, mert valami nem úgy történt, ahogy őfelsége Szonja cárkisasszony azt elképzelte.
Ezért a tettéért kicsit megszidtam, majd megkértem, hogy kérjen bocsánatot Kittitől. Erre határozott nem volt a válasza legkisebbemnek. Megkérdeztem, hogy megütötted a Kittit a legóval? Nem- mondta gyermekem. De a Kitti azt mondta, hogy megütötted! - mondtam s közben érdeklődve vártam mivel rukkol elő. - Igen, a Beával...vallott színt Szonja. -Akkor kérjél bocsánatot, kértem megint Szonját. - Nem. - jelentette ki ismét a kisleány. - Legalább adj neki egy puszit és öleld meg - kérleltem. - Nem! - válaszolta ismét.
Mit volt mit tennem, megbüntettem, sarokbaállítottam. Erre keserves zokogásba tört ki. Megkértem, hogy ne mozduljon a sarokból, míg át nem gondolja a történteket és nem kér bocsánatot testvérétől. Szonja csak zokogott, amolyan hisztis zokogással és kérte a cumiját. Felvilágosítottam, hogy addig cumi sincs, amíg nem fogad szót és nem kér bocsánatot. Erre azonban továbbra sem volt hajlandó. Így maradnia kellett (volna) a sarokban, ahonnan minduntalan kijött. Már annyira sivított, hogy Kitti is kérlelt, adjam neki a cumiját, de én hajthatatlan voltam. Nem történhez mindig minden úgy, ahogy azt Szonja elképzeli. Ez így ment még egy fél órát. Aztán Kitti átkéredzkedett a J. nagyihoz, mielőtt elindult itthonról, megint megkértük J. nagyival Szonját, hogy kérjen bocsánatot, de még mindig nem akaródzott ezt megtennie. Továbbra is hisztizett, majd megnyugodott és játékra hívott. Úgy éreztem, ha most leülök vele játszani, akkor azt gondolja, hogy minden rendben van és elfelejtettem a történteket. ÍGy én vad takarításba kedztem, ő meg magában játszott. Egy óra múlva Kitti hazajött, s megint kértük Szonját, hogy tette miatt legalább egy puszit adjon Kittinek. Azt hittük, hogy végre megtörik. De nem...nem olyan kőből faragták őt. Nem szaporítom a szót, megfürdettük őket, felöltöztek az éjszakai szerkóba, Szonja hisztizett, a cumiját szerette volna. Végül egy apával kettesben töltött 10 perc után megtört és hajlandó volt egy puszit adni a nővérének bocsánatkérésként. Röpke 3 óra alatt történt mindez! Kivételesen sikerült nekünk is türelmesnek maradni és végig szép szóval kérlelgettük kislánykánkat, hogy tegye azt, amit ilyen esetben tennie kell.
Eddig is tudtuk, hogy makacs és kitartó, de nem gondoltuk, hogy ennyire! Remélem, hogy felnőtt korára is megmarad ez a tulajdonsága, és ugyanilyen kitartó lesz az élet minden területén. Addig meg megpróbálunk egy jó adag türelmet vásárolni magunknak...
