Azaz Kitti és Szonja. Most éppen a zenére gondolok. Más-más zenei fejlődésen mentek, mennek keresztül. Ez köszönhető részben annak, hogy Kittivel sokkal több időt töltöttem kettesben, mint a húgával. Mindkettőnek sokat énekeltem, már akkor amikor még csak a pocakomban voltak. Kitti születése előtt sokat készültem anyai dalospacsirta szerepemre, valamiért úgy éreztem, hogy fontos ez nem csak a gyerek zenei fejlődése, hanem a kettőnk közötti kapcsolat, a beszédfejlődés miatt is. Interneten kutattam a már feledésbe merült gyerekdalok szövege iránt, kinyomtattam, tanulgattam őket. 

Miután megszületett Kitti szinte az első pillanattól kezdve volt esti dalunk, a Tavaszi szél vizet áraszt. Sokáig ez volt az egyetlen dalocska, amit minden este elénekeltem neki, s miután már tudott kommunikálni, ezt a dalt kérte a napközbeni alvásokhoz is. Volt idő, hogy nehezebb aludt el főleg napközben, és folyamatosan énekeltem eme népdalt akár félórán keresztül is. (Volt hogy magamat hamarabb elaltattam.)

Ahogy nőtt Kitti, úgy igényelte egyre jobban a közös éneklést, zenehallgatást. Elsősorban olyan lemezeket hallgattunk (mivel ezeket kedvelte jobban), amiken gyerekek énekeltek. Néha hallgattunk Halász Juditot (annyira nem jött be neki, csak egy-két dal), Gryllus Vilmost,  Strausst (erre táncolni szeretett nagyon), s egy-két könnyű zenei albumot.

Az autóban továbbra is én szolgáltattam neki a „zenét”, éneklés nélkül nyöszörgött, sírt az autóban. Így történhetett meg, hogy mire óvodába került, már hatalmas volt a gyerekdal repertoárja. 

Szomszédasszonyom által ismerkedtünk meg az Alma zenekar zenéjével. Nagyon sokáig ők voltak a favoritok. Jártunk a koncertjeikre, hallgattuk az albumaikat az autóban. Mindkét lánynak vannak tőlük kedvenceik.

Szonja is hallgatott sok dalocskát a pocakomban, legfőképpen azokat, amiket Kittinek, Kittivel énekelgettünk. Rá sajnos kevesebb idő jutott, s őt vagy kevésbé érdekelte a „muzsika”, vagy csak nehezebben ment a fejébe, mindesetre jóval kevesebb dalt tud, mint Kitti ennyi idősen. 

Kitti zenei ízlése közben azért formálódott, „nagyos” lett. Egyre többször kért olyan zenét, amit mondjuk az apa szokott hallgatni az autóban, vagy otthon. (Ahogy látom az apja zenei ízlése jobban bejön neki, mint anyáé.) Így vált hamarosan kedvenceivé a Forintos percek gazdasági műsor zenei válogatás albuma, Ska-P (ez a két CD annyit lett hallgatva, hogy már le sem játssza a lejátszónk), Besh o droM, Back II Black, s nyáron sokat szólt a Hungária is az autóban.

Egyszer Kitti a rádióban, vagy a tv-ben meghallotta Zséda, Fekete rúzs című számát. K. nyomban meg is szerezte ezt az albumot, innentől kezdve éjjel-nappal Fekete rúzst hallgattunk. Leginkább ezt a számot és a Leszakadt az ég (vagy megindult a föld a címe?). Nemrég bekerült a látókörükbe Gáspár Laci egyik albuma is. Mikor indultunk valahova autóval (legtöbbször autózás közben hallgatunk zenét), még mielőtt beszálltunk már kérdezgették: „Anya, lesz Laci?”. Anya pedig megnyugtatta őket, hogy igen lesz Laci. Tőle is vannak kedvencek Szonjáé a Miriamról szóló dal, Kittié pedig a Zene nélkül mit érek én. Kitti egyébként csak a gyorsabb számokat kedveli, ha egy líraibb dalt hal, már adja is ki az ukázt: „Valami pörgősebbet!”. 

Legújabb a kedvencek közé bekerült előadó, a Kolompos együttes. Pár hete olvastam róla, hogy egy közeli művelődési házban lépnek fel, s már régóta kíváncsi voltam rájuk. Felkerekedtünk és megnéztük az előadásukat (mert nem is koncert volt ez, inkább előadás. Két népmesét is előadtak, az egyik ráadásul Kitti kedvence a Kőleves, s közben háttér zenéltek). Vásároltunk tőlük egy válogatás CD-t, pár napig csak az volt benne a lemezjátszóban.

Ezen zenék mellett továbbra is énekelgetünk közösen, de mostanában már Kitti tanítja nekem az oviban elsajátított dalocskákat. 

Formálódik a zenei ízlésük, amit részben mi formálunk. Sajnos kevés komoly zenét hallgatunk, azt hiszem gyakrabban meg kell nekik mutatni ezt a fajta muzsikát is.

...volt a hóból és a télből! Szeretem én ezt a havazást, meg a szánkózást, imádom ahogy a lányok visonganak, örülnek a hónak, belehemperegnek, megkóstolják (na ezt annyira nem szeretem), élvezik a szánkózást, hóember építést...de már nekem nagyon elegem van ebből a hosszú télből. A havat is jobban élvezném, ha valahol a hegyekben lennénk és semmi dolgunk nem lenne (pl. munkábajárás, bevásárlás, ügyintézés), csak a hó, a tél élvezete. Elég volt! Tavaszt szeretnék! Nem is. Tavaszt akarok! Most!

Zajlik az élet, egyik nap megy a másik után. Hajnalban kelünk, K. viszi Kittit, én Szonját az oviba, bölcsibe. Utána mi húzunk dolgozni, a csajok meg játszani. Délután E. nagyi felveszi csemetéket a dolgozójukból, s mire hazasétálnak (kb. 1 óra az ő tempójukban), addigra én is befutok. 

Az oviban tombol a bárányhimlő (Kittiék csoportjának legalább fele hiányzik), azt (még) nem kapták el (be vannak oltva, de ugye az nem nyújt 100%-os védettséget), de valami enyhe hasmenős-hányós vírus már végigvonult családunkon. Nekem "jót tett", mert két napig semmit nem ettem, csak ittam. 

Mint ezekben annyian, mi is készülünk a farsangra. Jelenleg még csak fejben, de a hétvégén neki kéne állnom a jelmezek megvalósításához is. Igaz még a buksimban sem állt teljesen össze a kép, hogy miből és hogyan készítsem el a lányok vágyait. Kitti először megint boszi akart lenni, de sikerült róla lebeszélnünk. Azt hiszem másodikként merült fel, hogy ő Yakari lesz (egy rajzfilm indián fiúcska főszereplője). Örültem a választásnak, mert egy indián jelmezt könnyű elkészíteni. Csak találni kell feláldozható ruhadarabot, amit kicsit átalakíthatok, feldobhatok pár rojttal. 

Szonja igazán testhez álló jelmezt talált ki magának. Első pillanattól fogva ördög akart lenni. Támogattam az ötletet, mivel egyrészt nagyon találó, nem kell ehhez sem sok fantázia elkészíteni. 

Vásárolni nem szeretnék jelmezt. Még tavaly eldöntöttem, amíg bírom ötlettel addig én fogom a jelmezeiket elkészíteni. Így egyedi is lesz (ami persze nem egyenlő azzal, hogy jobb lesz, mint egy "bolti"), és nekem is jó érzés lesz, ha pár év múlva visszanézzük a fotókat, hogy na ezt is anya készítette. (Valamelyik nap elgyengültem és elmentünk a közeli szupermarketbe, hogy vegyünk egy indián gúnyát, de Kittinek nem jött be. Nem tudom ahhoz mit fog szólni, amit én kreálok!)

Még azt nem találtam ki, hogy én milyen maskarát öltsek magamra. Az oviban ugyanis kérik a szülőket is, hogy öltözzenek be. Tavaly még szégyenlősen elhárítottam ezt a dolgot, de idén már belevalóbb csajnak kellene mutatkoznom. Lehet, hogy én leszek az indián srác anyja?

Nem és nem és nem akar Szonja fogat mosni. Nem engedi azt sem, hogy mi szülők tisztítsuk meg fogazatát. Sőt gondoltuk, Kittinek megengedi, de neki sem. (Néha, ha jó kedve van, akkor enged, de ez tényleg nagyon ritka pillanat.)

Próbáltunk már sok mindent. Kipróbáltunk sok fajta fogkrémet, amit ő választott, amit mi választottunk, epreset, málnásat, íztelent. Vele vásároltunk fogkefét, kéket, sárgát, zöldet, egereset, királylányosat, minta nélkülit. Mostuk mi is a fogunkat, hátha velünk együtt élvezetesebb lesz számára ez a "feladat". Kipróbálta az elektromos fogkefét is, de mindezek csak a "3 napos csodáig" hatottak.

Kerestünk az interneten ronda szuvas fogakat, és gyönyörű egészséges fogakat. Elmagyaráztuk, ha nem mos fogat, neki is szuvas lesz, de ha minden nap megdörzsöli a „rágókáit”, akkor ő is bátran vigyoroghat teli szájjal. Ő vigyorog is, azon, hogy mit erőlködünk. A szuvas képek egyébként segítettek. 1 vagy 2 napig. Lehet, hogy minden esti mese helyett szuvas fogakról kéne képeket nézegetnünk?

Teljesen tanácstalanok vagyunk. Nem szeretnénk, ha a fogai bánnák a makacsságát és kitartását!

Miközben ezeket a sorokat fogalmaztam, eszembe jutott még valami, amivel megpróbálkozunk. Az ő fogairól fogok képet készíteni, azt kinyomtatom és valahova kiragasztjuk a fürdőszobába. Nem fogom erőltetni a fogmosást, nem fogok emiatt pörölni vele, csak kikészítem neki a fogkefét és fogkrémet. Ha nem mos fogat, aznap beszínezem sárgával, következő nap sötétebb árnyalattal, a legvégén feketével. Ha fogat mos, majd leradírozok a színekből. És minden nap én is akkor fogok fogat mosni, amikor ezt nekik is tenni kéne. Majd beszámolok a fejleményekről.

Van még egy hasonló helyzet, amiben nem tudunk előrelépni, ez pedig az orrfújás. Nem hajlandó kifújni az orrát. Szerintem undorodik a váladéktól (ezt el tudom fogadni). Gyakoroltuk a gyertya orral elfújását, s ez megy is neki, tehát nem arról van szó, hogy nem tud orrot fújni, csak egyszerűen nem hajlandó. Pedig már elmúlt 3 éves. 

Egy szerencsénk van, hogy az orrszívózást elviseli (kivéve amikor nem). Sőt van, hogy ő kéri, hogy szívjuk ki az orrát. De amikor taknyos és épp nem vagyunk otthon, jó lenne, ha kifújná a nóziját. Még azt is nehezen viseli, hogy zsebkendővel megtörölgessük. Gondolom ezzel is ugyanúgy lesz, mint a wc-zéssel. Egyik napról a másikra lesz majd egy nagy áttörés! Így legyen....

Ez az a dolog, amiből mostanában kevés van nekem. Amikor jóval túl a harmincon úgy döntöttünk párommal, hogy gyereket vállalunk, arra számítottam, hogy ennyi idősen sokkal több türelmem lesz a gyerek(ek)hez, mint huszonévesen. Igaz azt nem tudhatom, hogy fiatalabb énemnek mennyi türelme lett volna, de úgy látom – és ezt egy velem egyidős, szintén pici gyerekes barátnőm is így látja a saját példáján -, hogy a korok száma nem egyenesen arányos a türelem mértékével. A türelmem a gyerekek számának változásával viszont fordított arányosan változott. Legalábbis én így érzem. 

Különösen türelmetlen vagyok az utóbbi időben. Igyekszem elszámolni 10-ig, de van amikor kettőig sem tudok. Főleg kisebbik lánykám szokott kihozni a sodromból a makacsságával, akaratosságával. Mivel nincs elég türelmem, következetes sem tudok igazán lenni, ami tovább növeli Szonja akaratosságát, hisztijeit. Elméletben – az esetek döntő többségében – tisztában vagyok, hogy mit kéne tennem, hogy kicsit más irányba tereljem lányom viselkedését, de sajnos a gyakorlatban nagyon ritkán tudom alkalmazni. Sokszor vagyok úgy vele, hogy jól van akkor tedd meg, kapd meg, amit akarsz, akartál, csak hagyd abba ezt a hisztit, sírást. Mert milyen apró dolog az, hogy a kért teát ne az apa adja oda, hanem anya. Még ha anya épp valamit dolgozik, apa meg ráér, és ő van közelebb. Emiatt hallgassuk az üvöltést? Ugyanakkor tudom, hogy pont az ilyen apró dolgokkal teszünk olajat a tűzre egy következő alkalomhoz. Szerintem most már abban is tisztában van a „pici” lány, hogy ha el kezd öklendezni, akkor anya könnyebben megtörik. De mit csináljak, hagyjam, hogy a hányásig sírjon??? Mert előfordult már párszor ilyen, amikor úgy döntöttem, hogy a végsőkig kitartok. 

Megesik, hogy tartom magam és nem engedek. Ilyenkor – miután másodszülöttem lenyugodott - szépen elmagyarázom neki, hogy anya miért nem tette meg azt, amit kért. S ő is tudja, hogy éppen „rosszat” tett és bocsánatot is kér a viselkedése miatt. Ehhez azonban – hogy következetes maradjak – egy tonnányi türelemre lenne szükségem. 

A legrosszabb az egészben az, hogy gyermekeink, mint egy tükör visszaadják a mi türelmetlen viselkedésünket. Különösen Kitti reakcióiban szoktam meglátni magam. Ilyenkor el tudnék süllyedni a szégyentől (saját magam előtt). 

Kitti soha nem volt egy igazán hisztis gyerek. Voltak persze neki is hisztijei, de nagyon kezelhető volt. Amilyen hamar jött neki ez a korszak, olyan gyorsan el is múlt. Nem egy buta gyerek. Mondhatni, hogy nagyon is okos. Most levette, hogy Szonja milyen könnyen célt ér a hisztijeivel, így Kitti is újabban, ha nagyon el szeretne érni valamit olyan ribilliót csap, hogy csak pislogok.

Attól tartok, ha ez így megy tovább Szonja teljesen átveszi az uralmat a család felett. (Talán még nem vette át igazán.) Kitti alapjában véve egy rendes, jó szívű, kedves kis(nagy)lány. Ő magától is odaadja húgának legkedvesebb játékait is, s ha Szonja hisztizik, akkor meg pláne. 

Nem tudom hogyan tovább. Illetve elméletben lennének ötleteim, de úgy érzem, hogy jelenleg nem vagyok képes az elképzeléseimet megvalósítani. Valahogy meg kéne erősíteni magam, jógával? Meditációval? 

Sokáig azt hittem egyedül vagyok a problémáimmal. Az általam olvasott legtöbb babás blog anyukái a világ legtürelmesebbjei, vagy a gyerekeik áldott jó gyermekek. Csak egy-két blogban olvasok hasonló „kiborultam” bejegyzést. A valóságos környezetemben azonban nem egy anyuka panaszkodik hasonló problémákról. Ez megnyugtat. Mármint az, hogy nem csak velem van a baj. De ez az én gondomat sajna nem oldja meg, de lehet a többi anyukával együtt töprengeni valamilyen megoldáson.

Nem tudom van-e olyan gyerekes család, akik nem szánkóztak a hétvégén. Mi is eredetileg Alma koncertet terveztünk be szombatra, de amikor megláttam, hogy mennyi hó esett és milyen szépen esik a hó, ráadásul egy cseppet sem volt hideg, meg tudtam beszélni a lányokkal, hogy inkább szánkózzunk. Nem nagyon kellett őket győzködni. Annyira szép volt minden ebben a hófehér ruhában. A hegyek között lehetett igazán szép, de meg sem kíséreltünk elmenni a kis lakókörnyezetünkből. Részben az utak járhatatlansága, részben pedig amiatt, hogy nem akartunk órákat tölteni autózással, hogy aztán egy órát szánkózzunk. (A budapesti hegyvidék ismertebb helyei ilyenkor meg tuti telítettek.)

Maradtunk tehát az udvaron, ahol először havat lapátoltunk, majd a közelben találtunk egy kisebb, de aránylag meredek lejtőt, ahol a lányok kedvükre csúszkálgathattak. Visszatérve a lakóparkba még két hóembert is építettünk. Annak ellenére, hogy több, mint két órát kint voltunk a levegőn, a lányoknak nem nagyon akaródzott aludni, pedig mi K-val nagyon kókadoztunk hol jobbra, hol balra. 

Vasárnap is szánkózás volt a program a közeli parkban egyik kedves szomszéd párocskával és lánykájukkal. Keresztül kellett mennünk a parkon gyalogszerrel, Szonjának térdéig ért a hó! Mindenáron az ölembe akart jönni, én meg felpakoltam a szánkóra, hogy inkább húzom. Sikerült egyből beleborítanom a hóba, amit ő egyáltalán nem díjazott. Jó volt, szép volt ez a havas hétvége, de már jobb szeretném, ha jönne a tavasz!!!!  

Petra oldalán találtam egy bejegyzést Kata oldaláról, aki gyerekeket fotóz (meg kismamikat is), és most nyitotta meg új stúdióját. Megtetszettek nagyon a fotói és ki nem hagynám, hogy ne jelentkezzek a játékára....

Igaz még messze van a nyár – előbb jó lenne, ha már itt lenne a tavasz!-, de az oviban már kiplakátolták a nyári táborozás időpontját. Igen, Kittiék ovijában a középső és nagycsoportosokat minden évben elviszik táborozni – azokat, akik szeretnének menni – az óvodazárás alatt 1 hétre.

Kittinek meséltem a táborról, meg is néztük az idei tábor helyszínét (minden évben máshova mennek). Ahogy meglátta a szobákban az emeletes ágyakat egyből igent mondott arra a kérdésemre, hogy ő szeretne-e menni. Elmagyaráztam neki, hogy 5-6 napig nem lesz ott se anya, se apa, se Szonja, se a nagyik, csak az ovis társai és remélhetőleg az óvónénijei. 

Nagyon lelkes (most még), fel is írtam a jelentkezők közé a nevét. Aztán majd meglátjuk, hogy megy-e. Ma megtudtam, hogy sajnos nem biztos, hogy az ő csoportjának az óvónői mennek. Márpedig ismerem a lányomat, ha más óvónénivel kell lennie az nem jönne be neki! Megvárjuk míg kiderül, hogy G. néni vagy M. néni megy-e velük és utána eldöntjük közösen, hogy menjen-e táborba vagy sem. Én nem szeretném erőltetni, talán kicsi még ahhoz, hogy egy hétig nélkülünk legyen, ugyanakkor vannak pozitívumai is egy ilyen kiruccanásnak. Hogyan állja nélkülünk a sarat, nagy-nagy önállóság szükségeltetik a gyerekek részéről (gondolom ott nem fürdetik meg az óvónők egyenként az összes gyereket, hanem maguknak kell ezt a rutin feladatot elvégezni), egyedül kell reggel, este kiválasztani a ruhát, amit felvesznek és természetesen egyedül kell öltözniük stb. Még rágódunk a dolgon…

A lányok anyunál voltak. Kitti valamiből feltehetőleg beevett, fájt a hasa, majd a fehér porcelán előtt térdelve könnyebbült meg. Anyukám segédkezett körülötte, Szonja sem maradhatott ki a "jóból". E. nagyi hiába kérte, hogy menjen ki a wc-ből, ő nem tágított, el kezdett sírni és hüppögve mondta: "Nem akarom, hüpp-hüpp, hogy a testvérem beteg legyen hüpp, hüpp!" 

Amikor Kitti beteg, nagyon tud ő is aggódni érte! Sokszor bosszantja Kittit, naná, hogy tudatosan (pl. nem reagál Kitti ama kérdésére, hogy "szeretsz engem Szonja?"; vagy "gyere ölelj meg, Szonja!"), de azért kimutatja azt is, hogy mennyire szereti. S ilyenkor nagyon boldog vagyok!!!!

Egy hétvégi bevásárlás alkalmával a közeli supermarketben figyeltem fel egy mesefilmre, ami mint utólag kiderült nem is csak gyerekeknek szól (legalábbis szerintem). Ami az árán kívül (299.-Ft-ért kínálták) felhívta magára a figyelmet, az a boríton található ajánló, mely szerint valódi környezetben, a természetben játszódnak az epizódok, melyek aminámált főszereplői különböző bogarak. A címe a sorozatnak (utóbb kiderült, hogy már megjelent 6 DVD): Csodabogarak (Minuscule). 

Szerepelnek a kisfilmekben csigák, hernyók, szitakötők, méhek, katicabogarak, kabócák. A youtube-on találtam egy leírást, ami igen találó: "Képzelj el egy filmet,amely egyesíti a legszebb természetfilmek képi világát a legviccesebb rajzfilmek humorával. CSODABOGARAK. Minden nap találkozunk velük, mégsem ismerjük őket. Pedig nekik is vannak álmaik,apró-cseprő problémáik, ellenségeik, szerelmük és főleg humoruk." 

Nagyon tetszenek a bogaraknak kreált hangok. Amikor a méhek repesztenek, mintha egy motoros banda húzna el az úton, a szitakötő hangját pedig helikopter adja. Egyszerűen jól meg van csinálva az egész! (S mi magyarok annyira büszkék vagyunk, ha valamihez közünk van: eme film rendezője is magyar származású, legalábbis a neve alapján: Thomas Szabó.) 

Mióta megvettük a DVD-t szinte csak ezt nézik a lányok mesenézés idején. Nagyokat vihognak előre, a már ismert poénokon. Minket is mindig odaszegez a képernyő elé, és mi felnőttek is mindig újra rötyögünk a csattanókon, vicces momentumokon. Hátha van rajtunk kívül, aki még eddig nem ismerte. Ajánlom mindenki figyelmébe. Hivatalos oldal, a rendező oldala, s persze a you tube-on is sok epizód megtalálható.

 Jól elfelejtkeztem ezekről a képekről. 2008-ban és 2009-ben is volt a bölcsiben fotózás. Amennyire emlékszem még a 2008-ast sem jelenítettem meg a blogban. Sajnos Kitti mindkét évben betegség miatt kimaradt az ovis fotózásból, amit azért sajnálok nagyon, mert náluk csoport képet is készítenek, amin mindenki rajta van a csoportból. A mostanira a betegsége ellenére el akartam vinni, de pont akkor lázasodott be, így erről is lecsúszott.

2008-ban amikor Szonjáéknál volt a bölcsis fotózás Kittit is elvittem, így csináltak róluk közös képeket is. Emlékszem Szonja akkor annyira be volt tojva, nem nagyon értette még 2 évesen, hogy mi történik. Szinte remegett, pedig ott volt mellette a tesó is. Látszik is a képen, hogy mennyire meg van szeppenve. 

Tesók 2008-ban

Ezen a fotón jól látszik, mennyire meg van rémülve Szonja 

Karbatett kézzel kellett volna pózolnia, ez kicsit meghaladta képességeit:-)

Kittinek sikerült egy félmosolyt produkálnia

2009-ben már sokkal profibb volt Szonja. A gondozónők agyondicsérték, hogy milyen aranyos volt, és ő volt az egyedüli gyerek, aki mosolygott. Állítólag ő is egész nap fotózta a játék babákat:-) Ezek szerint bejött neki a fotózkodás.

 Megfigyelhető valamennyi képen, hogy milyen pofákat vág! Ő Szonja bohóc!

A karkeresztezés még most sem megy:-)

Kicsit megkésve sikerült megtartani Szonja szülinapi zsúrját. Megígértem neki, hogy lesz gyerekzsúr, ami az ő kívánsága volt. Először az összes bölcsis barátját (értsd az egész csoportot) meg szerette volna hívni, végül megállapodtunk abban, hogy 2-3 barátot hívhat. Végül két gyerkőc jött a bölcsiből (Julcsi és Tomi) és még meghívtuk Lacikát, barátnőm kisfiát, akivel egy napra voltunk kiírva, és a nővérét Flórát. Így Kittinek is volt egykorú játszótársa. Természetesen a szülők is hivatalosak voltak a partira.

(Julcsi és Tomi a legkedvesebb játszótársai Szonjának. Már az elmúlt "tanévben" is, ha kérdeztem, hogy ki mellett ül a bölcsiben, ki mellett van az ágya, kivel játszott mindegyik kérdésre az volt az átszellemült válasz, hogy: Tomival! Julcsi pedig az a kedves kislány, akit még Szonja beszoktatása alatt emlegettem itt a blogban.)

K-val előző este nekiálltunk a tortasütésnek. Szonjának megvolt a zsúrra is a torta elképzelése, egy kukacos tortát kért. Találtam is a neten jó ötleteket, amiből fejben meggyúrtam a saját kukacos tortámat. A gond csak az volt, hogy ezúttal nehezített volt a feladat, ugyanis Tomi tojásfehérje érzékeny, így olyan torta/piskóta receptet kellett keresnem, ami tojás nélkül készül. Nem sokat találtam, egyet kiválasztottam és nekiláttam a feladatnak. Az elképzelésem az volt, hogy készítek egy piskóta tekercs féleséget, amit csokis krémmel töltök meg, felszeletelem 2-3 ujjnyi darabokra, és minden darabot más színű marcipánnal fedek be. Ki is sült a tészta, a baj csak az volt, hogy amikor anyu tanácsai szerint nedves, beporcukrozott konyharuhába forrón tekertem fel, a tészta eltörött. Amikor kihűlt és óvatosan kitekertem a konyharuhából megint eltört egy helyen. 

Sebaj, még nem ment el a kedvem, bekevertem egy újabb adag tésztát és egy őzgerinc formában sütöttem meg. Majd egy órát sütöttem, mire átsült a tészta, de addigra a teteje kinyílt, mint egy virág. Na mindegy, három lapba próbáltam vágni, de olyan törékeny volt ez az adag is, hogy a végén úgy kellett összeraknom, mint egy puzzle-t. Rákerült a csokikrém, majd következhetett a marcipán. Mire idejutottunk, már nagyon fáradt és főleg ideges voltam, így aztán a marcipánnal sem boldogultam (ami máskor nem szokott gondot okozni), állandóan elszakadt, kilyukadt. Éjfél volt mire kész lett a kis béna kukac tortánk, ekkor már ahhoz sem volt kedvem, hogy elpakoljak a konyhában. Szerencsére az én drága férjem magára vállalta eme koránt sem kedves feladatot. 

A slusszpoén pedig az volt, hogy a bulin Tomi anyukája mondta, hogy a tojás sárgáját nyugodtan használhattam volna a sütéshez, mert attól már nincs baja a kissrácnak. 

Na ennyi volt a torta története.

A torta sütés estéjén, miután a csajok elaludtak, feldíszítettük a lakást, s másnap délután Szonja segítségével elkészítettük a szendvicseket, majd jöhettek a vendégek. A gyerekek jól érezték magukat, remélem, hogy a szülők is. Én nagyon örültem, hogy legalább Szonja két bölcsis társának a szüleit megismerhettem. A zsúr során - szintén kisebbik lányom kívánságára - nem maradhatott ki a "párna foglaló játék", ami Kitti 4-ik szülinapi buliján nagy sikert aratott. 

A zsúrról pár fotó: 

Tavaly októbere óta vártam már, hogy mikor írhatom meg majd ezt a bejegyzést. Többször beszámoltam már róla korábban, hogy Szonjának gond van/volt a fülével. 2008 őszi-téli időszakában legalább 4-5 alkalommal volt középfül-gyulladása. Több fül-orr-gégésznél jártunk (legalább 10-nél), s végül mindegyik ugyanoda lyukadt ki: ki kell venni az orrmanduláját, és javasolták egy tubus beültetését is, hogy a Szonja fülében állandóan jelen lévő savós folyadék ki tudjon ürülni. (A fülgyulladásokról itt található pár info.)

Még 2008-ban elmentünk egy homeopátiás orvoshoz alkati szerért, de az elsőként alkalmazott szer nem vált be, továbbra is sokszor megbetegedett Szonja. A másodikként ajánlott alkati szert meg én nem adtam be neki, mert azt többféle rákos szövetből készítik. Így kicsit felfüggesztettük a homeopátiát, de én tovább kutattam másik homeopátiás orvos után.

Közben jött a nyár, panaszai Szonjának nem voltak, betegség sem volt. Fül- orr- gégésznél azért jártunk, sőt már odáig jutottunk, hogy elő is jegyeztettük egy orrmandula műtétre, amire aztán még sem vittem el. Miért ódzkodtam ennyire a műtéttől? Részben azért, mert minden műtétnek van kockázata, a gyerekeknél az orrmandula kivételét altatásban végzik ez megint plusz kockázat. Részben pedig azért, mert úgy gondolom, hogy a természet nem hiába tette oda az orrmandulát, ahol van, annak szerepe van szervezetünk működésében. Persze mindeközben állandóan paráztam, hogy nehogy ezzel még többet ártsak a gyerekemnek, mivel a szakemberek elmagyarázták, hogy a lányomnak állandó halláscsökkenése van, s ha sokat húzom-halasztom a dolgom előfordulhat, hogy végleges hallásromlása lesz.

Szeptember környékén jutottunk el végre egy olyan fül- orr- gégészhez, akinek nagyon tetszett a hozzáállása, nem mellesleg ő volt hosszú ideje az első olyan doki, akit meglátva Szonja nem kezdett el egyből üvölteni, sőt türelmesen engedte, hogy megvizsgálja a fülét, orrát, torkát. Ő nem tartotta úgy, hogy azonnali műtétre lenne szükség. Felírt egy orrsprayt és azt kérte, hogy 3-4 hetente menjünk el kontrolra. Közben egy barátnőm javaslatára felkerestük Dr. ZI-t, aki homeopátiával is foglalkozik. Javasolt egy alkati illetve más olyan szereket, amelyekkel reméltük, hogy a középfülgyulladást megelőzzük. Több alkalommal is emailt váltottunk, rendszeresen beszámoltam a Szonja viselkedésében, állapotában történt változásokról, néha módosított a szerek potenciáján is. 

(A történethez hozzátartozik, hogy én Szonján soha nem tapasztaltam azt, hogy nagyot hallana. Persze volt olyan, hogy szóltam neki és nem figyelt, meg néha kérte, hogy hangosítsuk fel a zenét, mert nem hallja, de ezek nem voltak nagyon kirívó dolgok. Azt, hogy savó van a fülében csak a fül- orr- gégész tudta megállapítani.)

Ma megint elmentünk "Réka" doktornőhöz, mivel tegnap Szonja belázasodott és a torkát fájlalta, s féltem, hogy a két héttel ezelőtti tüszős mandulagyulladás tért vissza hívatlan vendégként. A doktornő megállapította, hogy szerencsére „csak” valamilyen vírusos fertőzése van, s amikor megnézte kisebbik lánykámnak a fülét csak ennyit mondott: „Gyönyörű szép a füle, teljesen tiszta!” Azt hittem rosszul hallok, csak hebegtem, habogtam s tuti ami ziher rákérdeztem, hogy ez azt jelenti, hogy nem javasolja a műtétet? Azt felelte, hogy nincs miért műteni, főleg figyelembe véve azt, hogy nemrég átesett egy tüszős mandulagyulladáson, s most is valamilyen vírusos fertőzése van, és ennek semmi jele a fülén, nincs értelme semmiféle műtétnek.

Én azóta is csak 10cm-rel lebegek a föld felett, minden létező ismerősömet, barátomat, rokonomat felhívtam a nagy hírrel. Legszívesebben kiírnám a homlokomra, hogy nem kell műtetni a lányomat! Pedig a családban rajtam kívül szerintem senki nem hitt a homeopátiában, csak úgy voltak vele, hogy ártani csak nem ártok, nem szóltak bele, hogy minden este 20-30 golyócskát adok szopogatni Szonjának. K. is mondta, hogy ezek után már ő is el kezd hinni ebben a dologban, mert ezek szerint tényleg működik! 

Örülök, hogy két ilyen végtelenül kedves doktornőhöz sikerült kerülnünk, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy meggyógyították lányomat, radikálisabb beavatkozás nélkül. Azért résen leszek, s valószínűleg ezek után is rendszeresen elmegyünk majd Réka doktornőhöz, mert a kisördög azért nem alszik!

Még megjegyzem itt, hogy Kitti lánykánk is milyen bátor volt, őt is vittem ma a dokinőhöz, mert kb. 3 hete időnként arról panaszkodott, hogy pattog a füle. Kiderült, hogy mindkét füle tele van beszáradt fülzsírral, ahogy a doktornő fogalmazott látszik, hogy egy családba tartozik a két lány (Szonjának először kb. 6 hónapos korában vették észre, hogy nem ürül rendesen a fülzsír a füléből, nagyon szűk a hallójárata. A megoldás: rendszeres fülolajozás, szinte minden este csöpögtetek 1-1 csepp parafin olajat a fülébe. Azóta nem kellett neki kipucolni! Most már Kittit is így fogjuk kezelgetni). Kimosta a fülét, s hihetetlen nagy darabok jöttek ki belőle. Még egy párat kiszedett a kis pálcikájával, s lányom nagyon ügyesen, bátran viselkedett, nem volt sírás-rívás. Azt hiszem neki is szimpatikus volt a „Réka néni”.  

Anyuval bevásárolni voltak. Visszatolták a bevásárló kocsit, majd Kitti kivette és elkérte nagyijától a 100 forintost.

-         Nagyi nekem adod ezt a pénzt?

-         Persze.

-         Már van pénzem.

-         Igen? És gyűjtesz valamire?

-         Tudod nagyi, pénzt kell lopnom, hogy anya és apa tudjon ennivalót venni!

Még jó, hogy a nagyinak mondta ezt, és nem mondjuk az óvó néninek. (Valószínűleg onnan jött ez a szöveg, hogy azzal szoktam magyarázni, hogy anyának és apának miért kell minden nap dolgozni menni, hogy ezzel pénzt keresünk, amiért ennivalót tudunk venni.)

Sétálunk, beszélgetünk.

Kitti: - Anya, én mikor leszek már felnőtt?

Én: - Szerencsére még elég soká. Tudod, sokkal jobb gyereknek lenni, addig örülj, amíg gyerek vagy.

Kitti: - De én nem érzem magam jól gyerekként!

Én: - ????? Miért?

Kitti: - Mert így nem vezethetek autót!

/Hú, nagy kő esett le a szívemről, hogy „csak” ennyi a probléma. Mindenesetre megígértem neki, hogy hamarosan elmegyünk egy olyan helyre, ahol gyerekek is vezethetnek autót (gokartra gondoltam természetesen)./

…szinte minden nap vendégeket fogadtunk, vagy vendégeskedtünk valahol. Kitti már reggelente azzal a kérdéssel ébredt, hogy „anya, ma hova megyünk?”, és „anya, ma ki jön hozzánk?”. Én (de szerintem családom többi tagja is) élvezte az állandó jövés-menést, jó volt találkozni a ritkán látott rokonokkal, barátokkal. Tulajdonképpen csak az elmúlt hétvége telt aránylag csendesen, ami szintén nagyon jól esett.

Szilveszterkor családi körben megünnepeltük Szonja születésnapját. Férjem kívánságára ünnepi fő fogásként elkészítettem életem első malacsültjét, ami ahhoz képest, hogy első volt, elég jól sikerült. Szonja számára pedig megsütöttük a katica tortát, ami a 3 éves kívánsága volt. Összehasonlítva Kitti első születésnapjára készített katicával, ez már klasszisokkal jobb volt, egyre jobban belejövünk a forma torta gyártásába. Azt hiszem egy alkalmat kivéve lányaink születésnapjára mindig mi készítettük az „ünnepi édességet”, ami ugyan nem olyan, mint egy cukrászdai, de mi belesütöttük a szívünket isJ

A tortának (is) nagyon örült az ünnepelt. Betereltük a lányokat a gyerekszobába, amíg a tortát és az ajándékokat kikészítettük. Amikor végre kijöhettek a tortán már égett a három gyertya és a tűzijáték. Szonja amikor meglátta a születésnapi meglepetéseket, csak nézte, nézte a tortát, közben szégyenlősen mosolygott. Hiába kérleltük, hogy fújja el a gyertyákat, csak mosolygott, bújt hozzám és meg sem szólalt. Szerintünk meg volt illetődve a maga gyermeki módján. Miután egy kicsit felocsúdott (és Kitti elfújta a gyertyákat), össze-vissza puszilgatta a katicabogarat, majd lázas ajándékbontogatásba kezdett. 

A szilveszter a családi szülinapozáson kívül csendesen telt, este kiszabadítottuk a nappalijukba rekedt szomszédokat, aminek örömére ott maradtunk egy kis beszélgetésre, pezsgőzésre, miközben Kitti E. nagyinál, Szonja pedig a gyerekszobában húzta a lóbőrt.

Ma pedig beindult a verkli, szülők a dolgozóba, Szonja a bölcsibe, Kitti pedig E. nagyihoz ment ébredés után. Kittikém eléggé köhög, így neki meghosszabbítjuk a téli szünetet. 

A katica torta

A megilletődött (?) ünnepelt

Kitti nagyon édesen biztatta őt a gyertyafújásra...

...aztán anya is

A mágneses horgászjáték nagyon bejött mindkettőjüknek

Válogatás az elmúlt év fotóiból. Szilveszterhez illően (ami ugyan már elmúlt) igyekeztem vicces vagy számomra valamiért kedves fotókat válogatni 2009-ből.

Vigyázat! Nagyon sok kép lesz!

A következő összeállítás egy fogmosás során készült. Szonja épp jó kedvében volt és megengedte Kittinek, hogy alaposan megmossa a fogát!

Igaz, hogy ez a videó felvétel nem 2009-ben készült, de már rég be akartam rakni ebbe a naplóba. Egy igazi "Vidióták"-ba való felvétel. Kitti és egy kis barátnője a főszereplő. Én is benne vagyok a filmben, kicsit kacsajárásom meg furcsa mozgásom van, de mentségemre legyen szólva, hogy éppen az utolsó hónapban voltam pocakomban Szonjával. 

Időpont: 2006. december 31. 12:58.

Helyszín: Budapest, Schöpf Mérei Kórház.  

Esemény: Megszületik K. Szonja Kinga

Ilyen volt...ilyen lett. Válogatás az elmúlt 3 év fotóiból: 

Boldog születésnapot Szonja!

Legyen nagyon boldog életed, légy mindig olyan vidám, mint amilyen most vagy, szeresd úgy a testvéredet, mint ahogy most szereted, szerezz mindig annyi örömöt nekünk, mint amennyit eddig szereztél!

Tegnap volt három éve, hogy belekezdtem ebbe az internetes naplóba! Azóta minden évben elcsodálkozom ilyenkor, hogy még mindig él a naplóm! Hiába no, a gyerekeiért az ember sok mindenre képes, olyanokra is, amikre korábban úgy gondolta, hogy ezt nem tudja  megcsinálni! Csak reménykedni tudok, hogy valamikor a lányok, ha nem is olvassák végig, de beleolvasgatnak! Addig is klimpírozok tovább....

ahogy másoknak is és magunknak is kívántam: békében, szeretetben, boldogságban. Azért volt egy kis idegeskedés, de melyik családban nincs a nagy ünnep előtt, amikor mindannyian azért fáradozunk, hogy minél tökéletesebbre sikeredjen. Mindennel el szeretnénk készülni időben, de sok a tennivaló, valahogy csak akkor sikerül lenyugodni igazán, amikor leülünk Szent Este az asztalhoz. 

Idén megúsztuk a fenyőfának a talpba való befaragásával együttjáró bosszankodást. Minden évben megfogadjuk, hogy a fa vásárlásához magunkkal visszük a talpat és befaragtatjuk a fenyőárussal. De a talp minden évben itthon felejtődik. Így történt ebben az évben is, de K. inkább hazaugrott érte, míg én kiválasztottam azokat a fákat, amik a nagyik és a mi lakásunk fő dísze lesz ezekben a napokban. 

A fát, mióta a lányok vannak már 23-án este feldíszítjük, miután a gyerekek álomra hajtják fejüket, s reggel mire felébrednek már teljes díszben pompázik. Gondoltam, hogy idén esetleg már együtt díszítünk, és feltérképeztem Kitti és Szonja elképzelését, hogy hogy kerül a fa a lakásokba. Mivel a bölcsiben és oviban is állítanak fát erről kérdeztem őket. Kérdésemre, hogy hogy került a karácsonyfa az oviba és kidíszítette értetlenkedve néztek rám és magyarázták, hogy az óvónénik hozták és díszítették fel.

Végül mégis úgy döntöttünk, hogy mi magunk díszítjük, elkerülve ezzel az esetleges veszekedéseket (melyik díszt ki rakja fel stb.), illetve a kapkodást. Az együttdíszítést elhalasztottuk, de a fára felkerült az a két dísz is, amit a lányok készítettek némi anyai segédlettel előző nap. Ezzel egy új hagyományt szeretnénk megteremteni. Minden évben szeretném, ha készítetnének egy-egy díszt, ami természetesen felkerül a fára.

24-én hajnalban a kakas ébresztett fel bennünket Kittivel. Van egy játékuk, ami különböző hangokat ad ki, s a játék kakasa valamitől megszólalt. A mai napig nem tudom, hogy mitől. (TAlán attól az elpukkant lufitól, aminek darabjait ágyazás közben találtam meg részben Szonja ágyában?) Amikor Kitti meglátta a fát, már tudta is a magyarázatot: a Jézuska járt nálunk, hozta a karácsonyfát és ő szólaltatta meg a kakast! Talán így is volt....

24-ét itthon töltöttük, a két nagyi társaságában. Anyukámmal karöltve készítettük el a hagyományos karácsonyi étel(eke)t. A lányoknak külön menü készült, mivel nem nagyon szeretik a halat. A gyerekek már alig várták az ajándékozás pillanatát. Én is ezt vártam már napok óta. De míg ők arra voltak kíváncsiak, hogy mit hozott a Jézuska nekik, én arra, hogy szeretteim mit szólnak a meglepetéseknek.

(Most vettem észre, hogy innen elszállt az írományom és az összes kép, amit betettm:( Megpróbálom folytatni...)

Szóval...a karácsonyi eszem-iszom után hamarosan megérkezett a Jézuska és valahogy a fa alá varázsolta az ajándékokat.

A lányok ajándékaira a Jézuska az ovis és bölcsis jeleket rajzolta, mivel bizonyára tudta, hogy a gyerkőcök még nem tudnak olvasni. Minden pöttyös labdás és esernyős címkével ellátott ajándék megtalálásánál volt nagy örömködés. Két ajándékra felkerült mindkét jel, ebből a lányok kikövetkeztették, hogy azok bizony közös ajándékok.

Jót mosolyogtam azon, hogy senki nem kezdte kibontani a felnőttek közül a saját ajándékát, mindenki csak azt leste, hogy a lányok, hogy bírkóznak a csomagolópapírral és mennyire örülnek a meglepetéseknek. Kitti pillanatok alatt lemeztelenítette a saját ajándékait, konstatálta, hogy miket kapott, majd Szonjához csatlakozott és testvéri szeretetből felajánlotta, hogy segít neki is bontogatni (hugi eme segítséget persze elutasította). A legnagyobb sikere (ami előre várható volt) annak a játékbabakocsinak volt, amit kettőjüknek szánt a Jézuska. 

Van már nekik babakocsijuk, de az egyik a silány anyagnak köszönhetően rettentően néz már ki, gondolom Jézuska is azért hozta eme szépséget, hogy ne kelljen vele az utcán szégyenkezniük a lányoknak. Az első pillanatokban nagyon helyesek voltak, közösen álltak a babakocsi tolókarjához, és együtt lépkedve tolták benne a babát a lakásban. (Később az udvaron már volt veszekedés, hogy éppen ki tolja, fel legyen-e hajtva a "kupolája" vagy sem stb. Ajajajjj lesz még ebből konfliktus bőven...)

A másik nagy sikert aratott ajándék (legalábbis szerintem) az volt, amit nem a Jézuska hozott, hanem apa és anya készített csemetéinek. 

Még Kitti idei születésnapja előtt jött az ötlet, hogy készítsünk a Bartos Erika féle AnnaPeti könyv mintájára egy könyvet, a saját kis történeteinkből. (Sokszor leírtam már, hogy mennyire szeretik a lányok ezt a sorozatot. Mindig úgy kell olvasnom, hogy az Annát és Petit be kell helyettesítenem Kittire és Szonjára. Gondolom azért szeretik ezeket a történeteket, mert tényleg az ő hétköznapjaikról is szólhatna. Mi is jártunk már sok helyen, amikról szó van a "mesékben", a történetek egyszerűek, rövidek és sok illusztráció van hozzájuk.)

Kitti születésnapjakor azonban az ihlet meg a kedv nem jött meg igazán, így elmaradt ez a meglepetés. De egy hónappal ezelőtt összeszedtük magunkat K-val és nekiálltunk a nagy munkának. Én írtam a szöveget (kiválasztottam pár olyan eseményt az életükből, amire tudom, hogy szívesen emlékeznek: mint pl. a balatoni nyaralások, a lovaglások, állatkerti séták, piknikezés stb.) és ezt írtam le, kis párbeszédekkel kiegészítve. Került mindkét lánynak a könyvébe sok-sok kép, pár mondóka, vers, ének, amihez készítettem illusztrációt is, raktunk bele kreatív oldalakat (kifestőt, labirintust, pont összekötőt) és Kitti könyvébe belekerült egy saját családi rajza is (Szonjáéból ezt kifelejtettük). K. az egészet megszerkesztette, könyv formájába öntötte (szakmájába vág) és egy kollégája, aki most tanulja a könyvkötést bekötötte. Sok-sok munkaóra van benne, de azt hiszem mind a hárman, akik készítettük nagyon lelkesek voltunk. Talán lesz a könyveknek folytatása (talán nem).... 

S ha már a saját készítésű ajándékokról van szó, idén is elkészítette K. azokat a naptárokat, amik a nagyik, a dédipapa és a mi lakásunkban mutatja majd, hogy az év melyik napján járunk. Immár az ötödik naptár készült el, az ötödik fajta dizájnnal, s természetesen a gyerkőcök képeivel. 

Említettem egy előző bejegyzésemben, hogy a családon belül vannak olyanok, akikkel csak saját készítésű meglepetésekkel kedveskedünk egymásnak. Kaptunk már üvegfestett mécsest, házilag készített fűszerolajat, fürdőolajat, naptárat, gyertyát, s mi készítettünk házi Baileyst, bonbonokat, dekupázsoltam tea filter tartót, fürdőszobába apró dézsát, tavaly pólókat díszítettem textil filccel. Idén egy memória játékot készítettünk. Ehhez gyűjtöttük a kavicsokat egy családi séta során a Dunánál, amiket aztán megfestettem. 

Rólam sem felejtkezett meg a Jézuska, s muszáj leírnom, hogy a legjobban minek örültem. Már régóta szeretnék elmenni egy Fenyő koncertre, s idén ez a kívánságom is teljesült, ugyanis kaptam egy (illetve kettő) koncertjegyet. Hogy milyen is volt a koncert arról majd beszámolok egy másik bejegyzésben. 

Azt hiszem mindenkit sikerült valamivel meglepni az idei Karácsonykor is. Azt az érzést, hogy milyen jó adni, milyen jó látni szeretteink örömtől ragyogó arcát egy-egy apró ajándék kicsomagolásakor többször be kéne csempészni a mindennapokba. Sokszor úgy érzem, hogy csak rohanunk, rohanunk, nincs semmire időnk. Pedig lehetne, csak meg kell találni a pillanatot, több időt szánni a másikra, mert vannak dolgok amik sokkal kevésbé fontosabbak, mint az, hogy szeretteinkkel legyünk, úgy igazán!

Minden ismerősömnek, barátomnak, rokonomnak, rendszeres és rendszertelen olvasómnak, annak aki csak idetévedt, s annak is aki direkt jött, na meg magunknak is kívánok nagyon BOLDOG, BÉKÉS, SZERETETTELJES (és betegségmentes!!!) KARÁCSONYT!

(Nagyon tetszenek Vass Mónika illusztrátor képei. Helyesek, viccesek. Ez a Karácsonyi kép is az ő munkája.)

A nagy havazásnak a síelőkön, snowboardosokon kívül a gyerekek örülnek a legjobban. Kitti és Szonja szinte extázisba estek amikor leesett az idei első igazán nagy hó. Szonja a havat télnek (is) hívja. Mutatja a nagy fehérségét és tapsol, ugrál, kacag közben a világba kiáltja, hogy tél van! A nagy havazás másnapján is örömmel közölte velem, hogy anya, látod még van tél! Minden formában ki szeretnék élvezni a tél örömeit, aláállnak a bokrok alá és rázzák magukról a bokrok ágairól a havat, dobálják egymást (és minket), belefekszenek a hóba és sorra gyártják a hóangyalokat, hemperegnek a nagy fehérségben, keresik a szűz felületeket és négykézláb másznak benne. A szánkóról is letöröltük a port és végre előhozhattuk a garázsból. Szonja élvezi ha húzzuk, Kitti élvezi, ha húzhatja Szonját. Amit nem szeretek, az a hóevészet, mert sajnos ezt is művelik a lányok. Kitti újságolta, hogy egyik nap, amikor kimentek az ovi udvarára, a barátjával kisBencével havat ettek. HIába magyarázom, hogy ettől meg is betegedhetnek, sunyiban mindig találnak alkalmat rá, hogy meg is kóstolják ezt a fehér csodát. 

Egyik nap Szonja kóstolgatta, ízlelgette a havat, mérgesen megdorgáltam, hogy ezt nem szabad. Beültünk a kocsiba és a visszapillantó tükörből látom, hogy a csizmája talpára tapadt hóból levesz egy darabkát és azt eszegeti. 

Talán ettől, vagy a nagy hidegben történt szánkázástól, hóban fetrengéstől, de lehet, hogy csak egy bölcsis bacitól (végül is lényegtelen, hogy mitől), de benyalt egy jó kis tüszős mandulagyulladást. Szinte semmit nem eszik, nem iszik, fáj a torka, majd negyven fokos láza van. A dokinő szerint most szinte minden második gyermek, akivel találkozik munkája során ezen betegséggel küzd. Remélem Karácsonyra meggyógyul és azt is remélem, hogy Kitti nem kapja el tőle. 

Közben készülődünk az ünnepre, talán kicsit feszültebben, idegesebben, hisz annyira nehéz megoldani a munka után, mellett a bevásárlásokat egyéb teendőket. El vagyunk piszkosul csúszva, de szerencsére a fő kelléke az ünnepnek, azaz a fenyőfa már a garázsban vár arra, hogy felkerüljön otthonunkba és megfelelő díszbe öltöztessük. 

Kittiék ovis karácsonyi ünnepe is megtartásra került az elmúlt héten. Na az a nap egy igazi katasztrófa volt számomra. Ha a naptár nem 17-ét mutatott volna, biztos lettem volna benne, hogy péntek 13-a van. 

Először is már délután 2-kor el szerettem volna a munkahelyemről jönni, hogy még az ovis ünnep előtt elintézzek egy ajándék vásárlást. Természetesen 2 előtt 10 perccel összehívtak még egy gyors megbeszélést, amiről negyed 3-kor sikerült nagy nehezen meglépnem. Az automata, amelyikből pénzt kívántam kivenni nem működött, a metróban ezren, mert 6-8 perce ment el az előző szerelvény, az oviban amikor vettem le a csizmám - hogy ne vigyük be a csoportszobába a latyakot - kiderült, hogy nem szalonképes zokni van rajtam, a fényképezőgépem felmondta a szolgálatot, a videokamera meg a frissen vásárolt lemezt nem komálta. Így se fotó, se videó nem készült, a telefonommal sikerült csak néhány gyenge minőségű felvételt készítenem.

Az ovis ünnepségen is variáltak, nekem annyira nem jött be. Azt találták ki az óvónénik, hogy legyen az ünnepi műsor előtt egy kis közös játék. Mármint a szülők játszanak a csemetéikkel. A gyerekek naná, hogy nem annyira a szülőkkel játszottak, mint inkább egymással. Néha azért odajöttek megnézni, hogy ott vagyunk-e. A műsor aranyos volt, de többet is ki lehetett volna hozni a gyerekekből (szerintem). 

Idén már nem dolgozom (hurrá), K. viszont a két ünnep között igen (hüpp-hüpp), igyekszem bepótolni azt a sok-sok elmaradt játékot, együttlétet, ami évközben a munka és időhiány miatt elmaradt.

Két hótól ittas:-)

Készül a hóangyal

Az úgy volt, hogy egyik barátnőm még az elmúlt héten felajánlott 3 cirkuszjegyet, amit valakitől kaptak, de ők nem tudtak elmenni. Kértem, hogy kicsit jegeljük a kérdést, mert nem tudom mit hoz a hétvége (Kitti pont aznap ébredt úgy, hogy „húzta befele” a levegőt, ami a kezdődő krupp egyik jele.) Pénteken megint rácsörgött a barátnőm, s mivel nagy lányom nem volt szerencsére – kopp-kopp – nagyon beteg, rábólintottam. Este újságoltam a lányoknak, hogy másnapi csajos programunk (mivel 4 helyett csak 3 jegyünk volt) egy cirkuszi látogatás. Kitti kitörő, Szonja kisebb lelkesedéssel fogadta a bejelentésemet. (Épp mostanában szokta Szonja mondani, hogy nem szereti a cirkuszt, mert fél a bohóctól. Nem tudjuk miért. Életükben kétszer voltak cirkuszban, az egyiket Szonja végig tátott szájjal nézte, Kitti viszont be volt rezelve a tigrisek miatt, a második alkalommal anyukámmal voltak egy sátorcirkuszban. Ez az előadás is bejött nekik, igaz azt sokszor emlegették, hogy Kitti mellé leült a bohóc, de egyszer sem éreztem egyikükön sem, hogy ez megrázó élmény lett volna.) 

Másnap reggelizés közben Szonja javasolta, hogy ő inkább otthon marad apával, de nagy nehezen sikerült rábeszélni a csajos, cirkuszos napra. S milyen jól tettük, hogy győzködtük Szonját, mert mindannyiunknak bejött az előadás. Volt benne három állatos szám és a bohóc is elég sokszor megjelent a porondon. Úgy tapasztaltam, hogy a gyerekeket leginkább ez a kétfajta produkció érdekli. A drótkötélen biztonsági háló illetve kötél nélkül egyensúlyozó venezuelai trió produkciójánál nem csak Kitti, de sokszor én is elfordítottam a fejem. Kitti nagyon édes volt, a műsorfüzet mögé bújt és azt mondogatta, egy-egy izgalmasabb résznél: „Anya, én ezt nem bírom nézni!”. A második résznél már érezhető volt, hogy a lányokat már nem köti le annyira az előadás (kivéve az állatos, bohócos és drótkötél számot). 

A lényeg, a lényeg, hogy úgy jöttünk ki a cirkuszból, hogy mindkét lány azt hajtogatta: „anya, ide jöjjünk el máskor is!”. Egy rövid városligeti séta után hazaautóztunk, ahol elmesélték és próbálták bemutatni K-nak az előadást.

Jó lenne eljutni a januárban megrendezésre kerülő Cirkusz Fesztivál egyik előadására is. Na majd meglátjuk!

Ül a wc-n, pisil. Közben magyaráz:

„Anya itt köldökömnél nő a pisi. Tegnap baba volt benne, aki kijött a nunimnál.”

Nem lesz már szükségünk gólyameséreJ

Nem mindig viselték régebben a lányok jól a fésülködést. Nincs túl hosszú hajúk, viszont elég vékonyszálú (még), ami hajlamos a gubancolódásra. Az esti, fürdés utáni fésülködést azért nem szerették, mert már fáradtak, nyűgösek voltak, a reggeli fésülködésnél pedig még nem mindig vannak 100%-osan maguknál, hogy akár a legkisebb (véletlen történő) hajhúzást nyivákolás nélkül kibírták volna.

Nyár óta azonban megváltozott a helyzet! Unokatestvéremnél voltunk, akinek mindkét lánya szép, derékig érő, dús hajjal büszkélkedhet. Sokat szenvedtek ők is a fésülködéssel, mindenféle könnyűfésülhetőséget ígérő balzsammal próbálkoztak, de egyik sem használt igazán. Egyik alkalommal, amikor egy fodrász cikkeket árusító boltban kerestek valamilyen csodabalzsamot, az eladó egy kefét ajánlott. Olyan kefét, amilyet állítólag a fodrászok is szívesen használnak, nehezen kifésülhető hajhoz. Ez a kefe vaddisznószőrből készül. Kicsit borsos az ára, de állította, hogy megéri. És bejött. Azóta balzsamot sem nagyon használnak. Mi is kipróbáltuk a „csodakefét”, s láss csodát a lányok egyetlen szisszenés nélkül tűrték a hajfésülést. Nyomban be is szereztünk egyet. A vaddisznószőr-kefe beszerzése utáni napokban jártunk a nyíregyházi állatkertben. Amikor a vaddisznó „kifutójánál” néztük az állatokat, meséltem nekik, hogy ilyen állatnak a szőréből készült az új csodakefénk is. 

Pár nap múlva, az esti fürdetés után, épp fésülném a hajukat, de épp egy szimpla fésű akadt a kezembe. Lánykáim nyomban kikérték maguknak a kínzást és a MALACkeféért könyörögtek. Ma már az egész család malackefének hívja eme igen hasznos hajápoló eszközt.