A nagy havazásnak a síelőkön, snowboardosokon kívül a gyerekek örülnek a legjobban. Kitti és Szonja szinte extázisba estek amikor leesett az idei első igazán nagy hó. Szonja a havat télnek (is) hívja. Mutatja a nagy fehérségét és tapsol, ugrál, kacag közben a világba kiáltja, hogy tél van! A nagy havazás másnapján is örömmel közölte velem, hogy anya, látod még van tél! Minden formában ki szeretnék élvezni a tél örömeit, aláállnak a bokrok alá és rázzák magukról a bokrok ágairól a havat, dobálják egymást (és minket), belefekszenek a hóba és sorra gyártják a hóangyalokat, hemperegnek a nagy fehérségben, keresik a szűz felületeket és négykézláb másznak benne. A szánkóról is letöröltük a port és végre előhozhattuk a garázsból. Szonja élvezi ha húzzuk, Kitti élvezi, ha húzhatja Szonját. Amit nem szeretek, az a hóevészet, mert sajnos ezt is művelik a lányok. Kitti újságolta, hogy egyik nap, amikor kimentek az ovi udvarára, a barátjával kisBencével havat ettek. HIába magyarázom, hogy ettől meg is betegedhetnek, sunyiban mindig találnak alkalmat rá, hogy meg is kóstolják ezt a fehér csodát.
Egyik nap Szonja kóstolgatta, ízlelgette a havat, mérgesen megdorgáltam, hogy ezt nem szabad. Beültünk a kocsiba és a visszapillantó tükörből látom, hogy a csizmája talpára tapadt hóból levesz egy darabkát és azt eszegeti.
Talán ettől, vagy a nagy hidegben történt szánkázástól, hóban fetrengéstől, de lehet, hogy csak egy bölcsis bacitól (végül is lényegtelen, hogy mitől), de benyalt egy jó kis tüszős mandulagyulladást. Szinte semmit nem eszik, nem iszik, fáj a torka, majd negyven fokos láza van. A dokinő szerint most szinte minden második gyermek, akivel találkozik munkája során ezen betegséggel küzd. Remélem Karácsonyra meggyógyul és azt is remélem, hogy Kitti nem kapja el tőle.
Közben készülődünk az ünnepre, talán kicsit feszültebben, idegesebben, hisz annyira nehéz megoldani a munka után, mellett a bevásárlásokat egyéb teendőket. El vagyunk piszkosul csúszva, de szerencsére a fő kelléke az ünnepnek, azaz a fenyőfa már a garázsban vár arra, hogy felkerüljön otthonunkba és megfelelő díszbe öltöztessük.
Kittiék ovis karácsonyi ünnepe is megtartásra került az elmúlt héten. Na az a nap egy igazi katasztrófa volt számomra. Ha a naptár nem 17-ét mutatott volna, biztos lettem volna benne, hogy péntek 13-a van.
Először is már délután 2-kor el szerettem volna a munkahelyemről jönni, hogy még az ovis ünnep előtt elintézzek egy ajándék vásárlást. Természetesen 2 előtt 10 perccel összehívtak még egy gyors megbeszélést, amiről negyed 3-kor sikerült nagy nehezen meglépnem. Az automata, amelyikből pénzt kívántam kivenni nem működött, a metróban ezren, mert 6-8 perce ment el az előző szerelvény, az oviban amikor vettem le a csizmám - hogy ne vigyük be a csoportszobába a latyakot - kiderült, hogy nem szalonképes zokni van rajtam, a fényképezőgépem felmondta a szolgálatot, a videokamera meg a frissen vásárolt lemezt nem komálta. Így se fotó, se videó nem készült, a telefonommal sikerült csak néhány gyenge minőségű felvételt készítenem.
Az ovis ünnepségen is variáltak, nekem annyira nem jött be. Azt találták ki az óvónénik, hogy legyen az ünnepi műsor előtt egy kis közös játék. Mármint a szülők játszanak a csemetéikkel. A gyerekek naná, hogy nem annyira a szülőkkel játszottak, mint inkább egymással. Néha azért odajöttek megnézni, hogy ott vagyunk-e. A műsor aranyos volt, de többet is ki lehetett volna hozni a gyerekekből (szerintem).
Idén már nem dolgozom (hurrá), K. viszont a két ünnep között igen (hüpp-hüpp), igyekszem bepótolni azt a sok-sok elmaradt játékot, együttlétet, ami évközben a munka és időhiány miatt elmaradt.
Két hótól ittas:-)
Készül a hóangyal
