Még talán csak tervezgettük a gyerkőcöket, amikor már elhatároztuk, hogy gyerekeinket mindenféleképpen igyekszünk úgy nevelni, hogy a mozgás a minden napjaik részévé váljon. Ebben a korban, amiben ők vannak, még természetes a minden napos mozgás, rengeteget futkároznak, ugrálnak, labdáznak, bringáznak, koriznak, görkoriznak, rollereznek és a többi. Tudom a szülői példa a legjobb motiváló tényező a gyerekeknél, de sajnos az én életemből ha nem is maradt ki teljesen, de kisebb fellángolásokat nem számítva nem épült be a rendszeres mozgás. Jó időben azért szoktam kerekezni, túrázunk is a családdal, de kb. ez a vége. K. fiatalabb korában judozott, snowboardozott, sprintelt ezeket mind versenyszerűen, de neki is felnőtt korára elmaradt a mozgás. Egészen kb. 1-2 hónappal ezelőttig, azóta a kerékpározás - mondhatni - megszállottja lett. Bringával jár a munkahelyére minden nap (ez napi kb. 30 km), s ezen kívül is ha kedve tartja felpattan a bringára és akár Visegrádig is elteker. (A kerékpár őrület kitörését nála egyébként kényszer szülte, úgy április közepén vette észre, hogy a jogosítványa az elmúlt év novemberében lejárt. Az okmányiroda, illetve kormányhivatal pedig jó egy hónappal későbbre tudott csak időpontot adni.)
Abban is egyezett a véleményünk, hogy úszni is meg kell tanulniuk, lehetőleg minél kisebb korukban a gyerekeknek. Épp ezért örültünk is a lehetőségnek, amit az óvoda biztosított a heti 1 alkalmas úszással. Kitti egy évig járt az ovisokkal, amikor még középsős volt, de nagyot csalódtam, mert a 9 hónap alatt szinte semmit nem "fejlődött", helyette viszont állandóan összeszedett valamilyen (gombás?) nyavalyát. Így nagy csoportosként már nem is engedtem az ovival úszni. Első osztályos korában nem akartam terhelni külön sport órákkal, mivel gondoltam, hogy pont elég fárasztó lesz az iskola. Azért heti egy alkalommal fitness edzésre járt (táncos torna, akrobatikus elemekkel, ami a kicsiknél kb. a bukfencezésben és cigánykerekezésben merült ki), ahova húga is elkísérte. Emellett az iskolában heti egyszer járt úszni. Ezeknek az úszás óráknak meg is lett az eredménye, a tanév vége felé tartott házi úszóversenyen is jól teljesített, de aminek igazán örültem, hogy nagyon megszerette az úszást és hatalmasat fejlődött (mondjuk a szinte semmihez képest "könnyű" volt) a tanév végére.
Tavaly szeptemberben el is vittük Kitti és Szonját is a közeli uszodába és befizettük őket egy heti két alkalmas úszás oktatásra. Emellett továbbra is jártak heti egy alkalommal fitnessre. Így Kittinek az iskolai úszással együtt heti három alkalommal volt lehetősége a vízben lubickolni. Szonja pedig egyre jobban ügyeskedett a fitness edzéseken. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az alkata, lazasága miatt sokkal jobban illik hozzá ez a sport, mint Kittihez. Kitti nem is annyira szerette a fitnesst, csak azért járt el szívesen, mert Szonján kívül még más barátjuk is járt velük. Az előző év vége felé az úszás oktatáson az egyik edző mindkét lányról áradozva jött oda hozzám, és javasolta, ha megoldható járjon mindkét lány hetente háromszor edzésre, a verseny előkészítő csoportba. Kitti azonnal rábólintott, Szonja viszont a fitness mellé tette le voksát. Így januártól Kitti heti háromszor (az iskolai foglalkozást nem számolva) ment az uszodába, Szonja pedig hetente kétszer fitnessre és egyszer ő is az uszodába.
Már értek el kisebb-nagyobb sikereket. Először tavaly ősszel vettek részt egy úszó emlékversenyen, ahol Kitti gyorsúszásban a korosztályában IV. helyezést ért el. (Szonja ekkor még csak deszkával úszott és a versenyt szervezőknek köszönhetően, minden kicsi arany érmet kapott, aminek kisebbikünk naná, hogy nagyon örült.) Tavasszal Kittit is elvitte az iskolájuk a kerületi Úszó Diákolimpiára, ahol mind hát-, mind gyorsúszásban a dobogó legfelső fokára állhatott.
Szonja is egyre ügyesebben hajtotta végre a fitness gyakorlatokat, s ő is benne volt abban az ovis csoportban, akik egy fitness versenyen a csapatversenyen indultak. Ez csak valamilyen minősítő verseny volt (még nem látom át ezen versenyek logikáját), ahol ezüst minősítést kaptak. Nagyon komolyan készült a 2-3 perces koreográfiára, még fellépő dresszt is varrattunk, a gyakorlat zenéjéhez (Madagaszkár film - "Riszálom") illő párduc mintás rucit. Tavasz környékén pedig megtörtént a nagy megmérettetés, egyedül kiállni a száznál is több ember elé egyéni gyakorlattal. Sokat hezitált az edzője, hogy merje-e indítani Szonját. Nem az ügyességével volt baj, azzal minden rendben volt, miután az edző utasításának megfelelően a versenyre felkészülés idejében naponta 10-15-ször gyakorolta a koreográfiát. A gond a szégyenlősségével volt. Egyes edzéseken ugyanis nem csak az ovisok gyakorolnak, hanem a nagyobbak (tizenévesek) és Szonja egyszerűen nem tudta szégyenlőségét legyőzni és bemutatni a gyakorlatát az edzőnek, a nagyobbak előtt. Az edző ezért hezitált, hogy nevezze-e a versenyre vagy ne, mert félt, hogy ha esetleg ott a versenyen jön rá, hogy ennyi ember előtt nem adja elő a gyakorlatot, az a kis lelkét összetöri és még inkább visszahúzódó lesz. De ekkor már Szonja annyira készült a versenyre, hogy valószínűleg az törte volna össze a szívét, ha nem viszi magával az edző a megmérettetésre.
Nagyon izgultam a verseny napján (szerintem jobban, mint Szonja), mert nem szerettem volna, ha nagy kudarc éri. Legnagyobb meglepetésemre, magát nagyon-nagyon összeszedve, végig mosolyogva adta elő a kötelező gyakorlatát, mely korosztályában a hatodik helyezetthez volt elég. Emiatt egyébként Szonja szomorú volt, ő csakis az arany éremért hajtott, de talán sikerült vele megértetni, hogy ahhoz képest, hogy első egyéni versenye volt, ez nagyon szép eredmény. (Én amiatt tapsikoltam magamban, hogy egyáltalán előadta a "műsorát").
Bár lehet, hogy a fentiekből úgy tűnik, hogy versenyzőket szeretnénk nevelni a lányokból. De ez egyáltalán nem így van. Én csak abban reménykedem, hogy a mozgás beépül a mindennapjaikba. Meg is beszéltem velük, hogy ha megunják az úszást vagy a fitnesszt és inkább mást szeretnének kipróbálni, mi azt is támogatjuk. Egyetlen "feltételünk", hogy heti két alkalommal valamilyen szervezett sportoláson vegyenek részt. Felőlem karatézhatnak, atletizálhatnak, kosarazhatnak, focizhatnak. Abban bízom, hogy nagyobb korukban (mondjuk kamaszként) a sportos társaság talán ad valami védelmet az esetleges eltévelyedésektől.
(A héten is sportolnak: úszó táborban vannak, napi két edzés, közte meg sok-sok játék! Nagyon élvezik, minden nap mosolyogva mennek az uszodába, eddig még nem mondták, hogy nem szeretnének többször menni.)
