Hogy mi köze kis családunknak a magyar vándorhoz? Nem, nem a Magyar Zoltán által kitalált lólengési figuráról van szó, hanem a tegnapi éjszakáról.
Este mindenki lefekszik a saját helyére. Azaz a kiscsajok a szobájukban, Szonja a rácsos ágyban, Kitti az ő „nagy” ágyában, anya-apa pedig a hitvesi ágyban a hálószobában. Amikor Szonja jelezi –nyöszörgéssel, majd egyre erőteljesebb sírással-, hogy itt az ideje az első éjszakai kajálásnak én rohanok (?) álomittasan érte, kikapom a kiságyából, mielőtt a nagyobbik csajszit felébreszti, visszamegyünk a hálószobába, majd miután jóllakott és jó esetben visszaaludt visszaviszem a gyerekszobába, a helyére. Ez a jelenet reggelig úgy 3szor játszódik le. Mivel Kitti mostanában rosszul alszik előfordul –sajna szinte minden éjjel -, hogy felébred. Ilyenkor K. vagy én átmegyünk hozzá paplanostul és lefekszünk a földre. Előfordul, hogy ez Kittinek nem elég és ő is leköltözik a földre apa vagy anya mellé. Miután ez senkinek sem kényelmes hajnal tájban Kitti és az éppen vele alvó szülő átmegy a hálószobába a nagyágyra. Amennyiben Szonja hajnali evészete idején Kitti már a hálószobában pöffeszkedik a szülők mellett, akkor anya átmegy a gyerekszobába és Szonja ott kapja meg a hajnaliját. Azért követhető ez a dolog, nem???
Ma délelőttöt Szonja leginkább üvöltéssel töltötte. Nem tudtuk, hogy miért. A hasa fájt? Vagy esetleg éhes maradt? A csuda tudja. Már nem méricskélem minden etetésnél, hogy mennyit evett, így ha a kajálás után nem sokkal sírni kezd, leginkább arra gondolok, hogy az a hasfájás miatt van. Persze bizonyosságot nem tudok szerezni róla. Olyan jó lenne, ha már ezek a pici babók is el tudnák mondani, hogy éppen mi a „hasfájásuk”. Nem kívánom én azt, hogy már ilyen korán beszéljenek, de mondjuk jelenthetné az, hogy éhes, hogy felemeli a bal karját (mert ezt már ilyen picikeként is tudja). Ha a hasa fáj felemelhetné a jobb karját. Ha sok a pisi-kaki a pelusban a bal lábát és mondjuk ha unatkozik akkor a jobb lábát.
Mivel fél 12-kor már nem bírtam az üvöltését hallgatni, és egyébként is a kenyértartónkban holmi megpenészedett kenyéren kívül nem nagyon volt semmi, meg a tej is elfogyott (na nem a ciciben), gondoltam megsétáltatom a két hercegkisasszonyt. A terv bevált, Kitti feles energiáit igyekezett a motorozással és az összes utunkba eső kerítés kabátjával való letörlésével levezetni, Szonja pedig beájult a friss levegőn. Bementünk a „bótba” (így mondja Kitti), bevásároltunk – természetesen Kitti kapott dudit (túrórudit), de már a pénztárosnő figyelmeztetett, hogy a háta mögött hagyott baba (Szonja) sír. Mintha nem hallottam volna a közért másik végében is. Elindultunk haza, a 10 perces utat Szonja végig üvöltötte. Mint később kiderült valszeg, ha ismerte volna az általam kitalált jelrendszert a bal karját emelte volna fel. Azaz éhes volt, mint az állat. Miután megkapta az ebédjét mindkét gyerek elaludt. És lőn csönd a házban!!! Hip-hip-hurrá!!! És ilyenkor én miért nem tudok elaludni????????
