Valószínűleg betett nekünk a front. A hidegfront. Két nap őrület volt. Szonja vagy evett, vagy üvöltött. Néha kicsit aludt. Nagyon néha. Szörnyű volt. Hallgatni a sírást és tehetetlennek lenni.

Tényleg nem tudtuk, hogy mi van. Éhes? Fáj a hasa? Beteg? Egyik este el kellett szaladnom itthonról egy félórára, K. maradt a két gyerekkel itthon. Annyira megviselte őt is Szonja állandó üvöltése, hogy felhívta a gyerekrendelőt, hogy ilyenkor mi van???? Kikérdezték, hogy mit eszik a gyerek, milyen a kakija, nem lázas-e, nem hányt-e stb. K. válaszai alapján a hidegfrontra gyanakodtak. Aztán tegnap reggel úgy döntöttünk inkább kihívjuk a gyerekorvosunkat, úgysem látta még Szonját, mert amikor hazajöttünk a kórházból éppen külföldön volt. Persze tegnap már újra a régi volt Szonja, azaz evett, aludt, nézelődött, amikor éhes volt picit sírdogált. A doki is megállapította, hogy betegnek nem beteg és ő is a hidegfrontot gondolta ludasnak. Megnyugodtunk.

A dokink (mármint a gyerekeké) egy kb. 70 éves (vagy inkább több) néni. Első látásra szimpatikus, olyan mint egy igazi nagymama. Telt alkatú, ősz hajú, szemüveges és mosolygós néni.Már csak a kora miatt is nem a mai elveket vallja, azaz cicire a gyereket de rögtön, ha csak megnyikkan, anyatejen kívül minimum 6 hónapig mást aztán ne egyen-igyon, és inkább a szülőkkel (de legalább is az anyával) aludjon a baba, sírni meg egy pillanatra se hagyni a gyerkőc(öt stb. Nekem a régebbi gyereknevelési módszerek szimpatikusabbak. Mi kínálgatjuk teával, ha két etetés között - ami 3 óránként van - sírdogál. El kezdtük az almalevet is pont tegnap. Kapott egy mokkáskanállal és naponta emeljük az adagját. Ez egyébként azért kell, hogy kapjon rostos dolgot, mert állítólag az anyatejben az nincs.

Kérdeztem a dokinktól, hogy hol volt külföldön. Na mindenre gondoltam, csak arra nem, amit mondott. Kambodzsában, Laoszban meg Nepálban. ????? Ki nem néztem volna az öreglányból (bocs).

Kitti aránylag jól viselte az elmúlt két napot. Szegénykémre sok időnk, energiánk, idegünk nem maradt.

Apropó Kitti. Egyik nap teszem tisztába és baromi hideg volt a kezem. Miközben törölgetem, kenegetem a popsiját, elkezdi mondani, hogy "fahi". Tudtam, hogy ezt a szót már hallottam tőle, de nem ugrott be, hogy mit jelent (még "beszédhibás" a lelkem, és nem minden betűt tud kimondani). Miután látta, hogy teljes sötétségben vagyok és nem értem mit akar, el kezdett mutogatni a kezemre. Ekkor esett le! FAGYI! Vagyis fagyi hideg a kezem:-))) Azt hittem megzabálom.

Este kérdezem tőle:

- Szereted anyát?

- Iden (igen)

- Szereted apát?

- Iden.

- Szereted Szonját?

- Iden.

És hogy rövidre zárja ezt a társalgást, mielőtt a nagyikat is felsorolom :

- Mindenkit.