..., hogy Szonja megfordult (1 nap híjján 15 hetesen), méghozzá a hasáról a hátára. Az egész úgy történt, hogy reggeliztünk és mondtam K-nak, hogy ennyi idősen Kitti már oda-vissza forgott (hasról hátra és vissza), de szegény Szonjának nem sok lehetősége van gyakorolni, mivel nappal ritkán kerül hasra (Kittivel anno sokkal több időnk volt foglalkozni, és gyakran tettem a hasára). K. javasolta, hogy nosza rajta most tegyük egy kicsit hasra, hogy erősítsük a hátizmait. Letettem a földre hasra, kicsit tologattam előtte egy színes autót, hogy emelgesse a buksiját és pár percen belül -mintha megértette volna, hogy miről beszélgettünk az apjával- szépen a hátára fordult. Volt nagy éljenzés, tapsvihar meg minden. Persze azóta sem ismételte meg a műveletet, de emlékszem Kittinél is így volt. Az első mindig véletlenül sikerül nekik, és csak később tudatosul bennük, hogy ha pl. már unom a banánt hason, akkor mit kell tennem ahhoz, hogy ezen a testhelyzeten változtassak.
A hétvégénk nagyon jól alakult. A szombat délelőtt az apáé volt a főszerep (ő volt a gyerkőcökkel, míg anya takarított). Délután pedig a szomszéd fiatalpárral grill partit rendeztünk a ház mellett az udvaron. Nagyon jól sikerültek a húsok is (több szomszéd is nyálát csurgatva tiszteletét tette körünkben...persze mindenki meg lett kínálva), borozgattunk, söröztünk (én csak egy kicsit söröztemm ,úgy hallottam jó tejszaporító). A gyerkcöket a szokásos időben megfürdettük, letettük aludni és bébiőrön keresztül "őriztük álmukat". Nagyon jó kis kikapcsolódás volt ez nekünk (főleg nekem), végül éjfél után botorkáltunk be a lakásba.
Vasárnap délelőtt a gyerkőcökkel elmentünk a MÜPÁba (most voltunk először), Alma koncertre. Nagyon jópofa volt, Kittinek is tetszett, de lehet, hog ynekünk szülőknek jobban. Benéztünk a Cifra Palota játszóházba is (ez nem annyira jött be), és utána még egy bábelőadást is majdnem végignéztünk. Azért csak majdnem, mert mellettünk két gyerkőc elkezdett csokit majszolni, és persze Kitti is egyből megkívánta és követelte. De ebéd előtt nem annyira akartuk kívánságát teljesíteni, aminek persze hiszti lett a következménye, így inkább távoztunk - Kitti beleegyezésével - a helyszínről. Szonja is nagyon jól bírta ezt a délelőttöt..de ezen már nem csodálkozunk:-)