Miután hazajöttünk a dédipapától felütötte fejét a betegség. Hazaérkezésünket követő éjszakán ahogy megsimogattam Szonja buksiját a szokásos fél hármas ébredésénél, nagyon melegnek éreztem. Mivel szinte azonnal visszaaludt miután becsapott egy kis vizet nem tudtam eldönteni, hogy most keltsem fel a lázmérésre vagy mit csináljak. Felkeltettem K-t, hogy nézze meg ő is, hogy szerinte lázas-e a kis bogárkánk. Ő is úgy érezte, ezért úgy döntöttünk, hogy lázat mérünk. 38,3 volt. Mivel a kanálért nincs annyira oda Szonja, úgy döntöttünk, hogy az egyszerűbb megoldást választjuk és kúppal visszük le a lázát. Persze erre a procedúrára úgy felébredt, hogy alig bírtam visszaaltatni. Másnap délelőtt is lázas volt, így kihívtuk a dokinénit. A mi öreg házi gyerekorvosunk úgy látta, hogy nem látott semmit, azt mondta, hogy a gyerek tüdeje tiszta, torka nem piros, csak egy kicsit lázas. Nincs szükség másra csak lázcsillapításra. Az esti séta alkalmával megint nagyon melegnek éreztem, ráadásul ahogy felébredt, szinte azonnal aludt is volna vissza. A fürdetés idejére már csak úgy tüzelt a teste. K. végrehajtott - az ő szavaival élve -, egy empatikus hűtőfürdőt (nem ültettük a vízben 10 percnél tovább és nagyon hüsire sem mertük), és ezután megmértük a lázát. Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor megláttam, hogy a lázmérő higanyszála csak a 40,2-es beosztásnál állt meg. Ezt a popsiban mértük, de így is 39,7 volt a láza! Gyorsan be egy kúp és felhívtuk a Heim Pál ügyeletét, hogy ha éjjel továbbra is ilyen lázas lenne mi a teendő. Ők azt ajánlották, hogy ha nem lakunk messze inkább az éjszaka előtt menjünk be. Így azonnal összekaptuk magunkat és bementünk a Heim Pál sürgősségijére. Ott várakoztunk kb. másfél órát, Szonja közben tök jól lett, nagyon nyugodt volt, vigyorgott és a bejelentkezéskor mért láza már csak 38,5 volt. Ezért történhetett, hogy kb. 3-4 gyereket is elénk vettek a sorban, akik pedig utánunk érkeztek. Amikor szóvátettem a felvételisnél, hogy hogy is van ez, azt mondta, hogy nem érkezési hanem sürgősségi sorrend van. Én ezt el is fogadtam, csak az volt furcsa, hogy minden utánunk érkezőnek magasabb volt a láza? Aztán a kedves fiatal dokinő meg annyit mentegetődzött amiatt, hogy milyen sokat kellett várnunk, hogy gyanítom, hogy a mi felvételi lapunkat elkavarták előtte.
A dokinő belenézett Szonja torkába és egyből megállapította, hogy az bizony nagyon ronda. (Négy-öt órával előtte amikor a mi dokink megnézte vajon még nem volt piros? Vagy csak az öreglánynak a szeme rossz már nagyon??? Ezt soha nem tudjuk meg.) A diagnózis: vírusos torokgyulladás. Kapott Szonja egy újabb lázcsillapítót, majd átküldtek bennünket a fülészetre. Pechünkre itt pont egy műtét volt, így újból várakoznunk kellett. Volt már vagy 10 óra, Szonjánk már nagyon aludt volna, de próbáltuk ébren tartani. Végig visította a vizsgálatot, de szerencsére a fülének nem volt semmi baja. Közben egy akkora vihar kerekedett, nem is vihar volt, hanem felhőszakadás. Míg K. elrohant az autóért, szó szerint bőrig ázott. 11 volt mire hazaértünk, Kitti már rég húzta a lóbőrt. Másnapra Szonjának elmúlt teljesen a láza, enni viszont szinte semmit nem evett és az ivás is nehezen ment, gondolom fájt a torka.
Másnap este elmentünk mindannyian sétálni. Kitti nagyon jól érezte magát, csak hazafelé fájlalta a térdét. De mire a lakóparkba értünk már felkéredzkedett Szonja babakocsijába, majd a lakásban bevackolta magát az ölembe. Ekkor éreztem, hogy nagyon meleg a buksija. Elkapta Szonjától....amint az várható volt.
Éjjel nagyon rosszul volt Kitti, kétszer hányt, de nem is nagyon volt semmi a gyomrában teán kívül. Másnap ki sem hítuk a dokit, hisz tuti biztos volt, hogy ő is vírusos torokgyuszis, és Szonja sem kapott semmit a lázcsillapítón kívül. Kitti a lázas időszakokban feküdt és mesét nézett, amikor éppen levitte a kúp a lázát, akkor meg ugrándozott és játszott, ahogy egy betegmentes napon. Hihetetlenek ezek a gyerekek. Ahogy nincs láza egyből olyanok, mintha egészségesek lennének. Estére lázasodott be a legjobban, ekkor már gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó "lázroham", úgy számoltuk, hogy nála is 24 óráig tart majd ez a lázas állapot, mint Szonjánál.
Így is volt. Amikor Kitti este elaludt háromszor is valamilyen nagyon rossz álomra ébredt, mert csatakosra volt izzadva és nagyon rémülten sírt. Reggelre a láz teljesen elmúlt, csak a torkát fájlalta.
Szerencsére elég hamar túlestek ezen a fránya betegségen, de engem nagyon megviselt. Pedig még hányszor lesz ilyen!!! Főleg mikor majd Kitti ovis lesz. Majd hozza haza sorban a betegségeket és adja át Szonjának. Én lelkileg nagyon rosszul viselem, és meg van az a rossz tulajdonságom, hogy teljesen pánikba esek. Még jó, hogy ott van mellettem K., aki sokkal higgadtabb ezekben a helyzetekben és engem is pátyolgat. (Mármint a lelkemet.)
Azon a héten csütörtökre a gyerekek teljesen rendbejöttek, így nem volt akadálya annak, amit a hétvégére terveztünk, tudniillik egy kettesben eltöltendő lustizós, pihizős hétvégét Visegrádon a Termál Hotelben. Kitti az előzetes terveknek megfelelően J. nagyival és annak párjával elhúztak a Balatonra, Szonját pedig E. nagyinál adtuk le átmeneti megőrzésre és nevelgetésre két éjszakára és két és fél napra. (folyt. köv.)
