Mármint itthon, na meg a blogban. Az elmúlt nem is tudom, talán 3 hétben zajlottak az események. Először is ugye elmentünk a dédipapát meglátogatni, aztán jött a bababörze, amire keményen kellett készülni és utána is mindig akadt ezernyi tennivaló napközben, aminek eredményeként estére mindig hulla voltam, és nem volt erőm leülni és megörökíteni lányaimnak az életük fontosabb eseményeit. De végre eljutottam idáig. Hurrá!
A dédinél anyukámmal és a lányokkal voltunk, K. itthon maradt. Valakinek dolgoznia is kell!:-) Az út aránylag jól telt (300 km!), csak az utolsó fél-1 óra volt kicsit húzósabb. Már Kitti is nagyon unta a banánt (ő egyáltalán nem aludt az úton), Szonja meg ahogy felébredt, már mászott volna ki az üléséből. De nagy nehezen sikerült ezzel-azzal (főleg keksszel) elterelni a gondolataikat az ülésük kötelékeitől.
A rokonok finom ebéddel vártak bennünket. Kitti egyből feltalálta magát az ismerős gyerkőcök és felnőttek között, Szonja viszont semmire nem emlékezett élete első szabolcsi kiruccanására, így ő leginkább a nyakamba, ruhámba csimpaszkodva próbálta túlélni a 6 felnőtt és 4 gyerek hangoskodását. A nagyi se kellett neki, csak ANYA,ANYA. El is hiszem, hogy kicsit akkor kiakadt, fáradt volt az utazástól, egy idegen környezetben, számára idegen emberek csak mondták, mondták, a gyerekek sikítoztak, futkároztak, kiabáltak. Szerintem azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány (bár ezzel valszeg egyébként sincs tisztában még).
Szerencsére hamar megbarátkozott a rokonsággal, persze odáig azért nem "fajult el a dolog", hogy bárki csak úgy ölbe kaphatta volna. Az egy hét alatt erre egyetlen kiváltságost választott ki, az egyik fiú unokatesómat (aki maga is már két gyermekes családapa).
Egyébként nagyon klassz volt a dédinél eltöltött egy hét. Ő is örült, hogy nincs egyedül, állandó gyereksírás, nevetés, és Kitti csacsogása töltötte be a régi kis házát. Igaz ebből sokat szegénykém nem hallott, értett, mert nagyon-nagyon nagyot hall. Kitti mondta is néha nekünk, hogy "nadi, hangosabban mondjad, mert a dédi nem hallja". Ő is mindig odahajolt a papa füléhez, ha valamit akart neki mondani.
Szonja is hamar megbarátkozott családunk legidősebb (96 éves) tagjával, sokszor ráhagytuk dédire, hogy szórakoztassa legkisebb dédunokáját. Papa meg nagyon szívesen felügyelt rá. Amikor kitettük Szonját a babakocsiban aludni az udvarra, már fogta a botját és ment ki, nehogy kikapja a tyúk a dédunokája szemét (igaz, hogy nincs is már a papának tyúkja). Meg mesélt valami sztorit hogy a nemtudoménkiknél, meg egyszer a szarka ellopta a tojást (???) az ablakból. Nem tudom ez, hogy jött ide, de nem tudom elképzelni, hogy egy szarka ellopná Szonjácskát:-) Persze ezeket nem azért mesélte, mert baj lenne az agyával, köszöni szépen nagyon jól van szellemileg teljesen friss. Csak nagyon féltette Szonját.
Egyszer Kitti elaludt délután, mi meg gondoltunk anyuval, meg Szonjával egy nagyot és elmentünk a közeli kisvárosba vásárolni. Gondoltuk úgyis hamar megjárjuk, addig a dédi maradt otthon Kittivel. Mondtuk a dédinek, ha véletlenül felébred Kitti és sírna, akkor menjenek át az unokatestvéremékhez (ott vannak, gyerekek, nyuszik is, akiket Kitti nagyon szeret). Naná, hogy Kitti nem aludt annyit amennyit szokott és nekünk is elhúzódott kicsit a vásárlás. Mikor hazaértünk a lakás üres volt. Később mesélte a dédi, hogy Kitti felébredt, ő segített neki pisilni, felöltöztette! és utána átmentek az unokatesómékhoz. Mindezt 96 évesen és férfiként. Szóval nem volt semmi dráma:-)
