Kezdem akkor a legvégével, a tegnapi nappal. Kitti imádja az állatkertet. Már régen voltunk ott, de kaptam egy e-mailt, hogy a hétvégén lesz egy rendezvény, aminek keretén belül többek között fellép az Almazenekar. Kitti őket is nagyon szereti, így K. elvitte két porontyunkat tegnap az állatkertbe. Én pedig kaptam egy szabad délutánt, hogy kedvemre tegyek-vegyek a lakásban.

Azt persze nem gondoltuk át teljesen, hogy mennyien lesznek, amikor a jelmezt viselőknek és azoknak, akik bemutatnak egy MOL tankolási számlát ingyenes a belépés. Drága férjem, aki állítása szerint kicsit be volt tojva, hogy két gyerekkel kell nekiindulnia egy ilyen programra (ő ajánlotta fel, hogy én "pihizzek" itthon), a Városligetbe való érkezésük után már hívott is, hogy iszonyú mi van, a Közlekedési Múzeumnál kaptak parkolóhelyet, és úgy néz ki, hogy fél Budapest erre a rendezvényre érkezett.

Azért bementek, mert egy gyerekkel nem lehet azt csinálni, hogy megígérünk valamit és aztán csakúgy ukkmukkfukk lefújjuk a programot. Beszámollójuk alapján Kittit nem érdekelte nagyon a tömeg, az állatok annál inkább. Még akkor is, ha keveset láthatott belőlük, mivel azonkívül, hogy egy részük a már kb. másfél-két éve tartó felújítás miatt, más részük pedig azért nem volt látható, mert nem voltak kint a szabadban, a különféle állatházakba pedig a nagy babakocsival, amiben Szonja trónolt a tömeg miatt lehetetlen volt bejutni.

A legnagyobb kihívást K. számára a WC-be való bejutás jelentette. Az egyikbe nem fértek egyszerűen be a babakocsival, bár megpróbálkoztak vele félúton ki kellett jönni. Állításuk szerint ketten ráncigálták ki a babakocsit szorult helyzetéből. Elzarándokoltak egy másik illemhelyre, ahova be is jutottak, na de jött a kérdés, hogy végezze el dolgát az apuka. Ugyanis Szonja sem akarta kihagyni, hogy megismerkedjen az egyik álltakerti wc fülkével, főleg, ha az apukája és nővére is ezt teszi (nem, ő még nem használta, csak ismereteket akart róla szerezni). Így bevonultak egy fülkébe a férfi wc-ben, Kitti elvégezte dolgát, majd apuka is, aki egyik kezével Szonját fogta, másikkal meg a pisiléshez (is) szükséges legfontosabb kellékét. Elképzelem magamban ezt a képet....én viccesnek mondanám, de talán K. abban a helyzetben nem így találta:-)

A koncert fél 3-kor kezdődött, de kis családom hamarabb lelépett, mivel a Barlangterembe, ahol az almáék zenéltek egyszerűen képtelenség lett volna bejutni. Kittinek legnagyobb bánatára lovakkal sem találkoztak, még egy icipici pónival sem, ennek ellenére pozitívan számolt be kiruccanásukról.

K. hősiesen állta a sarat a két gyerekkel és a babakocsival. Útközben a parkolóhoz kissé lihegve felhívott, ami (mármint a lihegés) annak volt köszönhető, hogy tolta a babakocsit a hepehupás úton, mindeközben Kittit a nyakában vitte. De hogy tudott még telefonálni is???

Egyébként az utóbbi időben, konkrétabban mióta a fél állatkert le van zárva a felújítás miatt, mindig bosszankodással jöttünk el (mi felnőttek) és mindig megfogadtuk, hogy amíg be nem fejeződik ez a káosz, nem megyünk állatnézőbe. Egyrészt nagyon sok kedvenc állat nem látható, elköltöztették, másrészt minden jóidős hétvégén iszonyú tömeg van, harmadrészt függetlenül a látogatható terület nagyságától a belépőjegy ára ugyanolyan borsos, mintha az egész kert nyitva lenne. Tudom, tudom, a belépőjegy árának egy része feltehetőleg (vagy inkább remélhetőleg) arra megy el, hogy az állatok körülményeit javítsák stb. Egy négytagú családnak, mint pl. a miénk, a belépő ára 4700 Ft körül van (úgy hogy Szonjának még nem kell jegy)! Nem olcsó program. És akkor még vegyünk perecet, egy üdiítőt, nyáron fagyit, az állatoknak zoo csemegét stb.

Kár, hogy nem lakunk Nyíregyházához kicsit közelebb. Na az, állatkert! Fantasztikus környezet egy erdőben, hatalmas terek, rengeteg állat, egyszerűen imádom. (Jó persze, persze, Budapest belvárosában ezt lehetetlen kivitelezni...) Nekem akkor is a nyíregyházi a favorit. De bejött az abonyi is! Mondjuk az méretileg nem hasonlítható a budapestihez és a nyíregyházihoz, de nagyon kellemes.

A héten elvittük anyuval a lányokat fodrászhoz. Kittinek csak kicsit igazítani kellett mindkét lány haján, főleg Szonjáén, mert már nagyon a fülébe és szemébe lógott. Először Kitti haja hullott a földre, nagyon ügyesen viselkedett, de hát már nagy lány! Erre számítottunk:-) Én meg közben Szonjának duruzsoltam, hogy éppen mi történik, és milyen ügyesen viselkedik a nővére és milyen jó dolog ez. Sokáig nem tudtam lekötni ezzel a dumával Szonját, inkább ment a dolgára. Mindezzel a szövegeléssel azt akartam elérni, hogy ő is olyan klasszul tűrje a rá váró "tortúrát", mint nővére. Gondoltam ugyanis, hogy nála nehezebb helyzetben lesz a fodrász, és nem lesz ideje szépen vágni a hajat, meg igazgatni. Kitti kész lett, meg volt elégedve a fodrásszal (én azért annyira nem) és következett Szonja. Beleültettem az ölembe, jött az első nyisszantás, majd a szirénázás. Nem, nem vágott a figaro Szonjám egyik fontos testrészébe sem, csak csemeténknek nem tetszett, hogy egy idegen ennyire behatoljon az intim szférájába, ráadásul azzal a rémísztő eszközzel, amit mi ollónak hívunk. A fodrász lánynak nem csak azzal kellett megbírkóznia, hogy elviselje a füléhez közel sivító lányom hangját, de igencsak gyorsan kellett bánnia az ollóval és legalább annyira kellett koncentrálnia, mint egy karatésnak, mielőtt tíz cserepet eltör a kezével, hogy ne szúrja meg Szonja arcát, fülét, mivel gyermekem ide-oda kapkodta a fejét. Ha balrol támadt az olló, akkor jobbra, ha jobbról, akkor balra. Szegénykém a végén úgy nézett ki a sok sírástól, mint egy főtt cékla (amit mellesleg nem szeret). Egy idő után úgy gondolta a fodrász, hogy hagyjuk az egészet, a haj rövidebb lett, nem lógott szembe-fülbe, majd percekig szabadkozott munkáját vizsgálgatva, hogy nem lett tökéletes. Na megnézném azt a fodrászt, aki ilyen körülmények között még tökéleteset is tud alkotni.

Meg is jegyezte a helyiségben lévő műkörmös, hogy miért nem én vágom a haját. A válaszom pofon egyszerű. Nem tudok hajat vágni. És eszem ágában sincs a lányaimon gyakorolni. Másrészt nekem sem engedné jobban, hogy a füle körül ólálkodjak az ollóval. A körömvágást sem engedi. A körmeit úgy vágom, hogy egy nap, egy köröm. Mire végére érek a 20 ujjnak (mert lába is van ám neki, méghozzá kettő!), már kezdhetem elölrő az egészet. Alvás közben pedig meg sem próbálkozom vele. Amkor napközben örülök, hogy végre elaludt, még kezdjem el vagdosni a körmét, hátha felébred???

És a végeredmény:

K. szerint Kitti akár elvállalhatná a Varázsceruza lengyel rajzfilm főszerepét is ezzel a frizurával:-) Tényleg van hasonlóság???

A hét harmadik élménye Kittinek a Keleti pályaudvar meglátogatása volt. Természetesen (?) nem azért mentünk oda, hogy magát a pályaudvart megnézzük, hanem az unokatestvéremmel volt ott egy találkozónk. A két gyerkőcöt is magammal kellett vinni, mert nem volt éppen senki, akire rábízhattam volna. De ha már elmentünk oda, mondtam az uncsitesómnak, hogy üljünk már fel egy vonatra, mert Kitti életében egyszer ült vonaton, amikor egy nosztalgia szerelvénnyel a Nyugatiból eldöcögtünk a Vasúttörténeti parkba. Annak ellenére, hogy csak egy álló szerelvényen töltöttünk el kb. 20 percet Kitti még napokkal később is ezt emlegette. Azóta vonatozni szeretne. Tényleg miért nem megyünk el valahova vonattal??? Na majd tavasszal!