A vasárnapi gyönyörű tavaszi idő minket is kicsalogatott Budapest egyik (vagy inkább leg)kedveltebb kiránduló helyére a János hegyre. Kitti, mióta kedvenc mesekönyvében (Bartos Erika: Anna és Peti sorozatból a Kistestvér érkezik, amit nekem mindig behelyettesítve Kittivel és Szonjával kell mesélnem) olvastunk a Libegőről többször kérte, hogy menjünk mi is "lebegni". Eddig a rossz idő valahogy visszatartott, hogy megismertessük élőben is fővárosunk eme látványosságáról (meg aztán valószínűleg a hidegben nem is működik), de tegnap felkerekedtünk és elautóztunk a Libegőhöz.
Kitti apával akart egy ülésben utazni, én meg Szonjával az ölemben és E. nagyival az oldalamon himbálództunk a János hegyig. A legjobban Kitti élvezte eme lebegést, mi felnőttek igyekeztünk a táj szépségének felfedezésével tériszonyunkat legyőzni. Szonja egy darabig hozzánk hasonlóan nézelődött, majd miután megunta ezt az egy helyben ücsörgős dolgot el kezdett ficánkolni az ölemben. Na ekkor kezdett kimenni az erő a lábamból és szegényt olyan szorosan öleltem magamhoz amennyire csak tudtam, nehogy tragédiába fulladjon ez a szép tavaszi kirándulás.
A Libegő felső állomásától felsétáltunk az Erzsébet kilátóhoz. Szonját és E. nagyit ott hagytuk a kilátó lábánál, mi többiek pedig felmentünk - hogy Bartos Erika meséjénél maradjak - a Csipkerózsikás csigalépcsőn a kilátó tetejére .jpg)
.jpg)
Miután ismét egyesült a család a kilátó lábánál lányainkat - bár egyáltalán nem aludtak - egy csókkal ébresztette fel - vagy inkább kábította el -, mint Csipkerózsikát a mesében a királyfi Samu, egy kb. 2 éves helyes fiúcska. Odajött hozzánk, először Szonját simizte és puszilta szájon, majd mivel bizonyára nem akart testvérháborút Kittihez fordult és neki is lenyomott egy csókot, majd mint aki jól végezte dolgát tovább állt. A lányok felocsúdva meglepetésükből vad futkározásba kezdtek.
A futkározásba megszomjaztam
.jpg)
Egy röpke játék még belefért a viharvert játszótéren a Libegő állomásánál:
A hegyről lefelé ketté vált kis csapatunk, K. Kittivel lelibegőztek az autóhoz, mi meg E. nagyival és Szonjával - azzal takarózva, hogy nem vállaljuk fel még egyszer azt, hogy Szonja esetleg kificánkolja magát az ölünkből, valójában pedig azért mert nem akartuk újra átélni a tériszonyos utazást - lesétáltunk a Normafáig és onnan busszal folytattuk utunkat a Moszkva térig, ahol becsatlakoztunk a már békésen szundikáló Kittihez és apához (ez utóbbi személy szerencsére nem aludt el).
Szép volt ez a tavaszi délután!
Készült egy fotó Szonjáról és K-ról, ami kísértetiesen hasonlít egy régebbi fotóra. A beállítás, a gyerek sapkája és úgy az egész:
Szonjával tegnap és Kittivel 2005. októberében (Kitti akkor 7 hónapos volt)
