Sokszor rácsodálkozom Kittire, hogy már miket tud. Tényleg olyan agyuk van a gyerekeknek, mint egy szivacs. Hihetetlen mennyiségű információt fogadnak be és raktároznak el a kis agyacskájukban. Fantasztikus megfigyelők. (Gondolom a többi 3 éves gyerkőc is ilyen, ezért írtam most többes számban.)
Néha teszünk a fürdővizébe színező tablettát. Ezt nagyon szereti. Egyik alkalommal kétféle színűt raktunk bele sárgát és kéket, amitől aztán zöld lett a víz. Megbeszéltük, hogy ha ezt a két színt összekeverjük, akkor az zöld lesz. Másnap a piros és kék tabletták kerültek sorra, amitől ugye lila lett a fürdővize. Kipróbáltuk aztán a citromsárgát a pirossal is. Biztos nagyon tetszett neki a színek keveredése, mert amikor egyszer csak úgy kíváncsiságból rákérdeztem, hogy ha ezt vagy azt a színt összekeverem a másikkal, akkor milyen színű lesz, egyből vágta rá a választ.
Azt sem tudtam eddig, hogy tudja már melyik a jobb és bal keze, lába. Nem is tudom milyen apropóból kérdeztem meg, hogy melyik a jobb keze és megmutatta helyesen. Gondoltam, hogy csak véletlen dolog volt, és később csináltam még pár próbát. Mindig "jól válaszolt." Fogalmam sincs hogy "tanulta" ezt meg. Talán abból, hogy amikor megyünk valamerre akár gyalog, akár kocsival sokszor mondom neki, hogy most jobbra-balra megyünk? 
Egy alkalommal rajzolgattunk állatokat. Aztán lerajzoltam neki, hogy a madarak tojást tojnak, a bogarak, rovarok petét raknak, a halak ikrát stb. Nagyon tetszett neki, máskor már kérte, hogy rajzoljam le, hogy lesznek a kis madarak, pókok stb. Utána már ő magyarázta apjának, hogy melyik állatnak hogyan lesz kicsinye.
Már egy-két bolygót is felismer, köszönhetően Bartos Erika egyik meséjének. Ki is válaszotta, hogy melyik bolygó az övé (a Plutó), melyik anyáé (Neptunusz) és apáé (Uránusz).
Kitti nagyon érzékeny kislány (talán már említettem???). Mostanában különösen hiperérzékeny. Ha erélyesebben, hangosabban rászólunk valamiért - különösen ha valami rosszat csinált, mondjuk ellökte hugicáját - már pityereg is. Ha látja rajtunk, hogy haragszunk rá - néha azért előfordul:-) - akkor nagyon szomorú lesz. És jön, és törleszkedik, és simogat és bújik és mondja, hogy bocsánat anya, bocsánat apa. Vigasztalni is nagyon tud. Minket is és a hugicáját is (miután jól fellökte). Egyik nap beütöttem a kezem és sziszegtem. Már vigasztalt is: "Nem baj anya, mindjárt meggyógyul, csak várj egy kicsit!"
Nagyon szeretem ezt a korszakot Kittinél. Rengeteget csacsog és sokszor olyan "felnőttesen" beszél, utánoz minket, használja a mondatainkat, szavainkat.
Egyik nap amikor lent voltunk az udvaron, megsimogatta hugicája arcát, majd így szólt:
"Ennek a gyereknek olyan hideg az arca." Nem azt mondta, hogy Szonjának, hanem "ennek a gyereknek". Ez az ő szájából olyan furcsán, viccesen hangzott.
Ül a számítógépnél, én előtte megírtam egy levelet. Ő is kedvet kapott a levélíráshoz. Levelet akart írni az egyik kis barátjának. Mondom neki, hogy segítek (megnyitottam a word-t). "Nem kell segítened anya, ezt egyedül kell megoldanom!"
Percek óta ül a bilin, tenyerébe támasztja a fejét, már elvégezte a dolgát. Kérdezem tőle, hogy mit csinálsz Kitti? "Gondolkodom." "És min gondolkodsz?" "Nem tudom."
Pattogatott kukoricát esznek Szonjával. Én is veszek a tálból. Kitti: "Anya ne vegyél olyan sokat. Majd holnap csinálunk neked is, jó?" (Imádja a pattogatott kukoricát.)
