az óvoda!
Először gyorsan lejegyzem a hétvégénket. Szombaton napközben míg K. felcsapott trógernak (értsd: segített költözködni egyik rokonunknak), mi a csajokkal és E. nagyival felkerekedtünk és elmentünk a Margit szigetre. Pénteken az egyik bevásárlóközpontban voltunk és Kitti nagyon szeretett volna azzal az autós-bevásárlókosárral "kocsikázni" egyet. Mivel Szonjával nem fértek el egyben ketten (mert mindkettő vezetni szeretett volna) két "járművet" kellett volna bérelni, de akkor meg nem tudtuk volna a bevásárlást intézni (ugyanis nem minden üzletbe engedik be ezeket a járgányokat). Így megbeszéltem Kittivel, hogy most ez a kocsikázás elmarad. (Nagylányom nem csapott patáliát, csak a fülembe hüppögte, hogy nagyon szeretne kocsikázni.) Utána volt is lelkiismeretfurdallásom, mert már annyiszor megígértem neki és mindig elmaradt. Na ennek apropójából mentünk el a szigetre, mert ott lehet bérelni lábbal hajthatós kisautót.
Tehát elmentünk a szigetre, béreltünk egy járgányt (ráadásul lilát! juhhhhéj), a lányok bepattantak és vidáman tekertek, kormányoztak, csengettek ki-ki tehetségének megfelelően. Elmentünk a vadasparkba, volt lósimogatás, lovaglás, kacsanézegetés, páva számolás. Egy órás autókázás után felpattantunk a buszra és elmentünk a szökőkúthoz. Szonját nagyon lenyűgözte a látvány, az már kevésbé, amikor a fel-felkerekedő szél ránk zúdította a szökőkút vízének permetjét. Azután megnéztük a dunát, a hajókat, Szonja talált egy csatorna fedelet, ahova örvendezve dobálták be az aprókavicsokat.
Hazafelé mindkettő kidőlt az autóban és buzgón fogtak bele az alvásba. A nagyinál hagytam őket, hogy este kettesben megünnepelhessük az évfordulónkat. Azt hittem még lesz K. hazaérkezése előtt becsomagolnom és befejeznem az ajándékát, de "sajnos" ő is már úton volt hazafelé. Mikor felvilágosítottam, hogy nekem még kéne egy kis idő otthon egyedül, nagyon gálánsan felajánlotta, hogy akkor ő az anyukája lakásában fog készülődni. Nagyon muris volt, mert miután elkészültem a meglepetésével, én itthon tettem magam rendben, ő meg anyukájánál fürdött, borotválkozott stb. Ugyanez történt 5 évvel ezelőtt is, amikor életünk nagy napjára készültünk.
Miután puccba vágtuk magunkat szokásunktól eltérően busszal indultunk a Kakasba, mert koccintani szerettünk volna. Nem vagyunk egy BKV-zós család, így történhetett meg, hogy 1 óra buszozás, útközben érdeklődés, majd barátnő feltárcsázása, internetes útbaigazítás után érkeztünk meg az étterembe. (Ennyi idő alatt tőlünk sétálva is bőven odaértünk volna). A vacsora finom volt, a bor is, nagyon jó volt kettesben lenni ezen a szép napon. Előzetes tervünktől eltérően nem taxival, hanem busszal tértünk haza, gondolván ha már kaland legyen kaland ez az este.
Vasárnap én voltam az ünnepelt, mert megint egy évvel öregebb lettem pár napja. Én láttam vendégül a családot, így délelőtt nagy sütés-főzésbe kezdtem. Amikor hazajöttek a lányok megint könnyeket csaltak a szemembe, annyira gyönyörűek és csinosak voltak...és már úgy hiányoztak. Az ünnepi ebéd és a délután már nem telt teljesen felhőtlenül, mert sokszor elkalandoztak a gondolataim az ovi felé. Ilyenkor mindig gyorsabban vert a szívem és izzadni kezdett a tenyerem. Kittit talán a szokásosnál is többször öleltem át és pusziltam meg.
Este sikerült őket korán lefektetni, mivel mindketten bojkottálták a délutáni szunyát.
Ma reggel 7-kor ébresztettem nagyobbik lánykámat. Nagyon mélyen aludt éppen, de amikor mondtam, hogy ébredjen, mert megyünk az oviba hamar magához tért és csodálkozva kérdezte: most??? Aztán gyorsan kiugrott az ágyból, majd az ölembe fúrta magát és még ott pihengetett egy kicsit. Aztán gyors mosakodás, fogmosás, és öltözködés. Fél 8-ra hívtam át anyut, hogy vigyázzon kicsi Szonjára, míg én elviszem Kittit az oviba, addigra Kitti már felöltözve, megfésülve hátizsákkal várt türelmetlenül a folyosón. 20 perc alatt értünk kényelmes sétával az oviba, közben átbeszéltük még egyszer, hogy mi fog történni az oviba. Elmondtam neki, hogy az óvónéninek kell szólni, ha pisilnie kell, vagy ha bármi baja van, szomorú valami miatt nyugodtan menjen az óvónénihez. Már felbukkant az óvoda kerítése, amikor Kitti megszólalt: "ANya, te is maradj velem az óvodában!" Mondtam, hog yén nem maradhatok, de nagyon fogok sietni érte, miután felébrednek a délutáni alvásból, lemennek az udvarra és akkor fogok megérkezni. (Nálunk, ebben az oviban, mint korábban írtam nem hívei a beszoktatásnak. Első naptól kezdve egyedül vannak bent a gyerkőcök. Persze van aki még nem altatja ott a csemetéjét, de én úgy gondoltam, hog yjobb lesz így - más anyukák tapasztalatai alapján-.)
Megkerestük a csoportszoba mellett a kis zsákját, a pöttyös labdával, átöltöztettem. Egyből egy kis ajándékkal várták, egy műanyag nyaklánccal, amin rajta volt a jele is. Kitti egyből levette a lábáról szerintem a Gabi nénit, mert amikor átadta, akkor Kitti megköszönte és puszira csücsörített. Míg én pár szót váltottam Gabi nénivel, a másik óvónő már kézen is fogta lánykámat és vitte be a szobába. úgy kellett utánuk szólnom, hogy még nem köszöntünk el egymástól. Mondtam pár szót, hogy érezze jól magát, megpusziltam, s már indultam is volna. De Kitti visszahúzott és szorosan átölelve annyit mondott: "nagyon szeretlek anya". Na több sem kellett, nagyokat nyelve rohantam ki az oviból, hogy a hazafelé vezető utat végigbőgjem.
A nap hamar eltelt (legalábbis nekem), bevásároltunk, megebédeltünk, Szonját letettem aludni, addig én tettem-vettem. Miután Szonja felébredt épp egy kicsit játszottunk és mehettünk is Kittiért. Nagyon kíváncsian vártam, hogy mit fog mesélni. Gondoltam, hogy nagyon rosszul nem érezhette magát, mert úgy volt lebeszélve az óvónénikkel, hogy ha nagy gáz van, akkor telefonálnak és én megyek érte. Amikor az ovihoz értünk már kint játszottak az udvaron. Egy pillanatra megijedtem, mert Kittit nem láttam sehol...azt hittem valahol búslakodik. De nemsokára megpillantottam két kis szarvacskáját épp mászókázott. Amikor meglátott fülig ért a szája és galoppozott hozzánk. Azt mondta jó volt az oviban, s hozzá tette: de te nagyon hiányoztál, anya!
Az óvónéni is megerősítette, hogy nem volt semmi különösebb gond. Megdicsérte, hogy milyen okos, mindent megköszönt és nagyon szépen viselkedett. Aludt is, enni persze nem evett, illetve helyesbítek, kenyeret kenyérrel evett. A tökfözeléket állítólag megnyalta és ennyi.
Gondoltam megnyugodhatok, az ovi első napját sírás nélkül élte meg. De azt hiszem ezután jön a neheze. Ma este a szokottnál korábban mentünk fürdeni, azzal a jelszóval, hogy holnap korán kelünk az ovi miatt. Kitti csodálkozva kérdezte, hogy már megint oda megyünk? Aztán kétségbeesve kérdezte, hogy most már mindig oda fogok járni??? És egyre kétségbeesettebben mondta, hogy de annyira hiányzol nekem ott anya, én nem akarok menni az oviba. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy mennyi gyerek jár oviba, a barátai közül is, hogy apa és anya is járt oviba, és hogy milyen jó lesz ott neki stb. De ő csak azt hajtogatta, hogy az anya hiányzik neki. Elég nehezen is aludt el, pedig melléfeküdtem, énekelgettem neki, simogattam... Lesznek még nehéz napjaink.... Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy tudod mit holnap nem megyünk...majd ha lesz kedved hozzá. De nem tehetem. Ez az élet rendje. Nekem dolgoznom kell menni maholnap, neki meg oviba, aztán iskolába. Meg kell szoknunk eltölteni a nap nagy részét egymás nélkül. JAj de nehéz. ...és nemsokára kezdődik a bölcsi is.
