Végre, végre elmentünk kirándulni! Nem vagyunk nagy kirándulósok, aminek nem is tudom igazán az okát. Ugyanis nagyon szeretünk kirándulni, amikor még nem voltak meg a gyerekek, akkor is elmentünk egyszer-egyszer, s minden alkalommal megfogadtuk, hogy namostaztán rendszeresen, legalább havonta egyszer túrázunk. De ez mindig csak elhatározás maradt, és csak hébe-hóba jutottunk ki a természetbe. Ezt a családi kirándulást is már régóta terveztük, de mindig közbejött valami. Vagy az időjárást nem találtuk megfelelőnek, vagy valami más programunk volt, vagy ez, vagy az.
Királyrét volt a cél, amit vonattal és kisvasúttal közelítettünk meg. 10.05-kor indult a vonatunk a Nyugatiból, ahova 10 óra előtt 1-2 perccel érkeztünk meg. Én elrohantam jegyet venni (pofátlanul bekéredzkedtem a sorbanállók elé), a család többi része anyuval együtt meg rohantak a vonathoz. Ahogy felszálltunk már el is indult a vonat. Megérkeztünk Kismarosra, ahonnan a kisvasút az interneten fellelt menetrend szerint 10.50-kor indult volna. De csak volna. Ugyanis ilyen vonat nem volt. (Most utólag megnézve az "apróbetűs" részt is, lehet, hogy mi néztük el a menetrendet.) Egy órát kellett várnunk. Valahogy elütöttük az időt, a lányok az állomáson kiállított gőzössel ismerkedtek egy darabig, majd elfoglaltuk a helyünket a kályhával fűthető, fapados vasúti kocsi egyikében. (Jól tettük, hogy ideje korán felszálltunk, mert iszonyú tömeg lett a vonat indulásának idejére). Kb. félórás lassú zötykölődés után (amit a lányok nagyon élveztek) megérkeztünk Királyrétre.
Elindultunk a horgásztó felé. Alig tettünk pár lépést, nicsak egy pónilóval találkoztuk szemközt magunkat. Mondanom sem kell, hogy bár továbbindultunk, vissza kellett fordulnunk pónizni, mert családunk egyik tagja kiverte a hisztit. Na ki lehetett az? Nem, nem K. és nem is E. nagyi, de nem is a hisztibajnok Szonja, hanem a lómániás Kitti. Visszafordultunk és hogy béke legyen ment a csajszi egy kört Bucival (így hívták a hátast). Miután megnyugodtak a kedélyek, elértünk a Horgásztóhoz is. Itt egy kis pihenőt tartottunk (bár alig jöttünk pár száz métert a kiindulási pontunktól), majd tovább indultunk az erdő sűrűjébe. Makkot, csipkebogyót szedtünk az utunk során és gyönyörködtünk az őszi erdő színeiben. Kitti mint egy kiscsikó futkározott előre, majd vissza hozzánk. Szonja nem sokat jött gyalog, az erdőben töltött idő nagy részét a kölcsön hátihordozóban töltötte. Kitti nagyon élvezte a kirándulást. Annak ellenére, hogy reggel már fél 7-kor fent volt, délután 2-3 órakor még mindig jött a saját lábán. Igaz egy rövid időre ő is kipróbálta a hordozót, meg néha gólyavisziafiát játékot követelt, de a korához képest nagyon jól bírta a túrát. Egy jó kis bujócskázás után visszaindultunk a vonathoz, illetve a buszhoz. Délután 5 után érkeztünk vissza a Nyugatiba az autónkhoz. Eddig a pontig egyetlen lány sem aludt egy szemhunyásnyit sem. Úgy látszik Szonja már túl "nagy" ahhoz, hogy a hátihordozóban aludjon. A kocsiban persze mindkettő pillanatokon belül bealudt, arra sem ébredtek fel, hogy felvittük őket a lakásba. Egy órácskát hagytuk őket aludni a vacsoráig. Azt hittük, hogy este sokáig fent lesznek, de nagyon kiszívhatta őket a levegő, mert este 10-kor már megint aludtak.
A kirándulás képekben:
