A sok zabálás (nem lehet csipegetésnek mondani) után, amit karácsonykor műveltünk, kiszabadultunk egy kicsit a természetbe. Igaz nagyon hideg volt, de már vágytunk a friss levegőre. Egy rövid kirándulást tettünk a Budakeszi Vadasparkba, majd másnap a Normafához ugrottunk fel egy szánkózással egybekötött sétára. Nagyon-nagyon hideg volt (még jó, hiszen tél van), de nagyon-nagyon jól esett! Szonja is sokkal jobban volt a hideg levegőn, ja mert ő megint el kezdett Karácsonykor köhécselni (nem volt vészes, de csak köhögött...).
Esténként rám újabb ajándék készítés várt. Szonjának készítettem egy mesesámlit. Hasonlót, mint annak idején Kitti második szülinapjára. Természetesen más mesefigurákkal, mivel Szonjának a Kisvakond jelenleg a favorit! Itt is adódott ok izgalomra, hogy vajh elkészül-e időre. Először úgy nézett ki, hogy bőven kész leszek vele Szilveszter napjára, kisebbik lánykánk születésnapjára. Aztán beütött a krach. Már csak az utolsó simítás a lakkozás volt hátra. Sajna a jól bevált lakkom beszáradt, ment a kukába. Volt egy másikfajta lakkom, amit eddig csak a szalvétatechnikával készített munkáim tartósítására használtam, s annál bevált. De nem nagyon szerettem mert nagyon büdös. Egy autólakkról van szó. Én barom (nem tudok kedvesebbet mondani magamra) még el is olvastam a használati útmutatót, amiben le volt írva, hogy ne használjuk szintetikus festékekre. Valamiért úgy gondoltam, hogy ennek ellenére nincs veszélyben az alkoholos filctollal kontúrozott diszperzites, akril festésem. Befújtam egy oldalt a lakkal, és nem vártam egy percet sem, hogy mi fog történni, már fújtam is a sámli második oldalát. És pár pillanat múlva már láthattam is, ahogy a kontúr először kiszőrösödik, majd szépen elfolyik..... Tehetetlen dühömben nem tudtam mit csináljak, legszívesebben a falba vertem volna a fejemet. Ehelyett végül csak beálltam a zuhany alá. Már csak két nap volt hátra a születésnapig, s ahhoz, hogy egy új sámlit teljesen elkészítsek ennyi csak úgy lett volna elég, ha a nap nagy részében ezzel foglalkozom. De a lányok előtt nem csinálhattam, mindig csak akkor dolgoztam a "művön", amikor ők aludtak. (Kitti valahogy mégis kiszagolta, vagy inkább meglátta min dolgozom, mert egyik nap amikor este nagyon nehezen aludtak el, kicsit türelmetlenül mondtam nekik, hogy most már aludjanak, mert anyának még sok dolga van. S akkor Kitti mondta, hogy jól van anya, majd ha elalszunk menj és rajzold meg Szonja sámliját!)
Még jó, hogy van egy férjem, aki vállalta, hogy az elcseszett (párdon) két oldalt lecsiszolja és akkor csak azt a két oldalt kell újra festenem. Így is lett. Anyukám és részt vállalt abban, hogy a sámli idejében elkészüljön, két éjszakát nála töltöttek a gyerkőcök, amíg én itthon alkottam. Végül az utolsó pillanatban elkészült a sámli, s a dekupázsolásnál használt oldószermentes (!!!) ragasztólakkal kentem le. A sámli a megajándékozottnak nagyon tetszett. Amikor megkapta vitte körbe a szobában és minden jelenlevőnek meg kellett néznie. Ráfeküdt, átölelte, szeretgette, s azt mondta, hogy "ez a kedvencem". Azóta is nagy becsben tartja, Kitti sámliját már nem használja. Kitti is tiszteletben tartja, hogy a vakondos Szonjáé, igaz néha kölcsönkéri tőle. Annyira örülök, hogy ilyen örömöt sikerült szerezni ezzel a darabbal!
Szonja születésnapja első felvonásban csak szűk családi körben került megünneplésre, még egy babazsúrt tervezek, remélem, hogy semmiféle krach (pl. betegség) nem üt be. Mivel a kiszemelt tortát nem sikerült már megcsináltatni, végül én sütöttem egy csokitortát, melynek receptjét Cecilenél találtam.
Lányok egyformában a szülinapon
még anya is!
Gyertyafújás
Szonja és a "kedvence"
A szülinapozás egybeolvadt az óév búcsúztatásával. A lányok úgy 10 körül kezdtek kidőlni, miután Fenyő Mikire rokiztunk (hogy kell ezt leírni?) egy jót, sőt egy partvis nyél segítségével még limbóztunk is. Mire megfürödtek és lefeküdtek 11 is elmúlt, így K-val végül csak kettesben köszöntöttük egymást az új évben. A csajokat a tűzijáték és petárda durrogtatás sem tudta kizökkenteni az alvásból.
Már az új évben történt, hogy Kittit elvittem élete első mozizására. Eddig még soha nem mentünk, kicsit tartottunk tőle, mivel Kitti nem nagyon szereti a hangos dolgokat. Ha mesét néznek itthon, vagy zenét hallgatunk és kicsit feljebb tekerjük a potmétert már szól, hogy anya, hangos! A Madagaszkárt nagyon szereti, így gondoltam, hogy a folytatása fog neki annyira tetszeni, hogy eltereli a figyelmét a mozi hangosságáról. Az is jól jött ki, hogy kicsit késtünk és már elkezdődött a film amikor bebotorkáltunk a nézőtérre, s meglepődni sem volt nagyon ideje. A film alatt néha befogta a fülét, de egyébként tetszett neki a mozizás, amiben benne volt egy kis pattogatott kukorica ropogtatás és kóla szürcsölgetés is.
