egy korszaknak az életemben. Majd öt évnyi itthonlét után holnaptól - igen, pont bolondok napján - munkába állok. Letelt az elmúlt évek alatt felhalmozott szabadságom is, holnaptól beindul a verkli.
Gyönyörű volt ez az öt év. Kétszer élhettem meg a csodát, a kismamaságot, majd két csodálatos gyermek születését. Beletanultam valamennyire az anya szerepbe, a nap 24 órájában figyeltem lánykáink cseperedését, fejlődését. Jelen voltam életük minden fontos momentumánál, láttam első mosolyukat, az első próbálkozásukat, ahogy a fejüket emelgették, amikor először megfordultak, felültek, felálltak, tapsolhattam nekik az első lépéseiknél. Hallottam az első kacagásukat, az első gügyügéseket, majd szavaikat. Elolvadtam, amikor először fonták körbe kis karjaik a nyakam köré és először nyomtak puszit az arcomra. Ott voltam mindig amikor szükségük volt rám. Felsegítettem őket, ha elestek, kaptak anyai gyógypuszit, megvigasztaltam őket, ha valamiért bánatosak voltak. A nap minden órájában, minden percében. Igaz ez az időszak egy ideje már véget ért, mióta óvodába és bölcsödébe járnak, én mégis úgy érzem, hogy mostantól kezdve jött el igazán az az idő, amikor már nem lehetek ott mindig amikor az anyukájukra lenne szükségük.
Holnaptól kezdve alig pár órát tudok majd velük tölteni...fel kell készülnöm, át kell alakítanom az életünkben sok mindent, hogy ezek az órák igazán tartalmasak legyenek, s legalább ez a pár óra csak az övék legyen. Nem tudom még, hogy fogom csinálni, hiszen a háztartást is vezetni kell valamikor. Azzal vigasztalom magam, hogy nem én vagyok az egyetlen anyuka, aki dolgozik, s valahogy mindenki megoldja. De hiányozni fognak a közös kézműveskedések, festegetések, játékok....nem lehet mindent a hétvégébe belesűríteni. Ráadásul itt a jó idő, biztos vagyok benne, hogy az ovi, bölcsi után még az udvaron szeretnének egy kicsit maradni futkározni, bringázni, motorozni.
Nem tudom szavakba önteni igazán mit érzek. Kicsit félek, kicsit izgulok, kicsit szomorú vagyok, kicsit örülök...hol az egyik, hol a másik érzelem kerekedik felül. Hogy fogják vajon megélni ezt az új helyzetet lánykáim???
